Megölték a szüleit és öt testvérét, ő cserébe a megbocsátás nagykövetévé vált. Ruanda első bíborosa – akit II. János Pál pápa szentelt pappá – nyilatkozott a Szemléleknek.
– Hogyan mutatná be Ruanda katolikus közösségét a magyar olvasóknak?
– A katolikus egyház Afrikában növekedési fázisban van. Évről-évre egyre több ember keresztelkedik meg, a katolikusok többsége fiatal, sorra alapítunk újabb plébániákat. Ezek a folyamatok összefüggenek: ahogy sokasodik a hívek száma, egyre több plébániát, templomot kell építeni számukra. Úgy kell ezt elképzelni, hogy egyre többen jönnek a templomokba, emiatt újabb filiákat, misézőhelyeket hozunk létre a plébániákhoz kapcsolódva, majd idővel ezek a misézőhelyek önálló plébániává alakulnak. Hivatásokban is bővelkedünk. Nagyon sok fiatal szeretne pap, szerzetesnővér, szerzetes lenni. Igazából nincs is kapacitásunk minden jelentkezőt felvenni, megfelelő képzést biztosítani számukra. Jelenleg az a gyakorlat, hogy kiválasztjuk közülük azokat, akiket a legmegfelelőbbnek találunk a papi, szerzetesi szolgálatra. Afrikában aktívan működnek az úgynevezett kisszemináriumok, ahová már 12 évesen jelentkezhetnek a gyerekek. Elkísérjük, támogatjuk őket – néhányan szeminaristaként folytatják a tanulmányaikat, papok lesznek belőlük, másokból jól keresztények, képzett laikus hívők lesznek.
– Pannonhalmán beszélgetünk, egy olyan teológiai szimpózium végén, amelynek a béke határozta meg a tematikáját. Ön az előadásában rámutatott, hogy Ruandában a megbocsátásra és az együttérzésre ugyanazt a kifejezést használják. Mire taníthat bennünket ez a különleges együttállás, hogyan lehetne a béke vágyát átültetni a gyakorlatba – akár nekem otthon, férjként, családapaként?
– A béke első szintje az Istennel való jó kapcsolat. Az Istenbe vetett hit azt jelenti, hogy bízom Isten szeretetében. Elfogadni, befogadni Isten szeretetét, rábízni magunkat, ez alapozza meg mindannyiunk számára a jó kapcsolatot Istennel. Erre épülhet az önmagunkkal való megbékélés. Ezt Ruandában különlegesen nehéz megélni, hiszen a háborúskodás, a népirtás olyan sokkhatást okoz a honfitársaimnak, ami súlyosan traumatizálja a lelküket. Megbékélni a történelmünkkel, az emlékezetünk tisztába tétele – számunkra például ez vezet el az adott személy belső békéjéhez.
Az Istennel való békés kapcsolat a kulcs a saját magunkkal való megbékéléshez.
És ebből fakadhat az, hogy képesek leszünk békét ajándékozni másoknak. És mások alatt nem csupán egyes személyekre, hanem a környezetünkre is gondolok, ez is legyen hangsúlyosan a szemünk előtt, amikor béketeremtésről gondolkodunk. Ha egy családapa békét szeretne teremteni az otthonában, ő pontosan tudja, milyen értékes minden emberi személy, és milyen törékeny ez a kincs a fiatal években. Egy apa számára a saját békéjének megteremtése után a családja békéje következik. Az a küldetése, hogy a gyermekei harmóniában, békében, örömben, szeretetben nevelkedjenek. Ezáltal válhat abból a gyermekből a jövő számára a béke embere. Megfordítva: egy agresszív, erőszakos családban felnövő gyermek könnyen válhat erőszakos tagjává a társadalomnak.
A jövő békéjének magvát a családokban kell elvetnünk. A világbéke az otthonunkban kezdődik.
A család azért is fontos terepe a békének, mert ahogy a gyermektől elvárjuk, hogy figyeljen a szüleire, a szülőnek is meg kell hallgatnia a gyermekét. Észre kell venni, mi bántja, ahogy ő is érzékeli, ha a felnőttek szenvednek valamitől. Ha ilyen kölcsönös figyelmesség van jelen a családban, azt valódi együttérzésnek nevezhetjük, és ez vezet el a megbocsátáshoz is. Emberek vagyunk, mindannyian követünk el hibákat, akár szándékosan, akár akaratlanul.
– Szóba került az előbb a család és a megbocsátás is. Öt testvérem van, a szüleimmel együtt mind életben vannak. Önnek öt testvérét és a szüleit is meggyilkolták a ruandai vérengzés, a hutu és a tuszi törzsekhez tartozók közti tragikus konfliktus során. Tisztában vagyok vele, hogy ez egy nagyon személyes téma, de ha elmondható, kérem, ossza meg velünk, hogyan volt képes megbocsátani a családtagjai gyilkosainak?
– Egy ilyen tettet megbocsátani nem egyszerű, ez csakis Isten ajándéka lehet. Nem hinném, hogy emberileg képes lennék rá – Isten kegyelmének tudom be. Imádkoztam, Isten irgalmasságára gondoltam. Isten irántunk gyakorolt hatalmas szeretete, a bűneink bocsánatán való elmélkedés vezetett el odáig, hogy megbocsássak. De emberi oldalról is meg tudom ezt közelíteni, hiszen a kegyelem a természetre épít: ez pedig az együttérzés (a bíboros a „compassion” kifejezést használta, ami együttszenvedésként is értelmezhető). Ismerem azokat a gyerekeket, fiúkat és lányokat, akiknek a szülei megölték a családtagjaimat, és ők is megszenvedik ezeket a gyilkosságokat. Jól látom ezt, hiszen a szomszédaimról van szó. Amit az apjuk, idősebb testvéreik tettek, őket is megsebezte, fájdalom van emiatt az ő szívükben is. Én is szenvedek. Kölcsönösen ismerjük, megértjük egymás fájdalmát. Ez egy közös nevező: mind sajnáljuk, ami történt, hordozzuk egymás fájdalmát, ez pedig valódi együttérzést alakít ki közöttünk. Erre az alapra épülhet a megbocsátás, ami Isten kegyelméből valósulhat meg igazán.
– Köszönöm a tanúságtételét! A pannonhalmi rendezvényen két előadó részéről is elhangzott, hogy az össztársadalmi béke kulcsa az lehet, ha jobban odafigyelünk Afrikára. Nem tudom, összebeszélt-e a cseh és az olasz szónok, de nekem most lehetőségem nyílik elősegíteni ezt az odafigyelést, amit Ferenc pápa is szorgalmaz a szinodalitás jegyében. Mit üzenne tehát afrikaiként nekünk, európaiaknak?
– Amint említettem, Afrika egyháza fiatal, tele lehetőségekkel. Afrika tele van olyan fiatalokkal, akiknek szakmai és a menedzsmentet érintő képzésre van szükségük, hogy képesek legyenek jól használni talentumaikat ahhoz, hogy hozzájáruljanak mind Afrika fejlődéséhez, mind kontinensünk és a világ többi része közötti építő együttműködéshez. A gyarmati múlt ugyanis a kihasználásra épült, nem egymás támogatására.
Fel kell ismernünk, hogy együtt többre vagyunk képesek.
Jó lenne, ha a világ azt keresné, mi a jó Afrikának, Afrika pedig közreműködne az egész világ fejlődésében. Milyen jó lenne, ha Afrika erőt adna Európának, Európa pedig erőt adna Afrikának! Legyünk készek tanulni egymástól, különösen a családban rejlő értékeket, a kereszténység értékeit, emberségünk értékeit!
