Beleszeretett a régi rítusú, latin nyelvű misébe – ezért pontosan érti, hogy Ferenc pápa miért korlátozza azt

Ferenc pápa latin mise
unsplash.com

Egy fiatal férfi személyes története, aki annak idején már a “templom illatától” is megrészegült, később saját gőgje lett hitének gátja.

Zac Davis érzelmileg ingatag, 20 éves teológiahallgatóként valósággal beleszeretett a katolicizmusba – az illatokba, a harangszóba, a gregorián dallamokba. Néhány társával együtt megkértek egy papot, gyakorolja be a “hagyományos” liturgiát, azaz a II. Vatikáni Zsinat előttit, ők pedig kitanulták, hogyan tudnak az oltárnál ebben segédkezni neki. Saját bevallása szerint óriási hatással volt rá mindez életének eme érzékeny szakaszában.

Mikor meghallotta Ferenc pápa döntését, miszerint amit eddig szabadon lehetett, mostantól csak püspöki engedéllyel lehetséges, úgy döntött, megírja, mit adott neki és mit vett el tőle a sokak által követett, sőt, a mostaninál igazabbnak tartott régi rítus. Gondolatait összefoglalóan adjuk közre.

Ami szerinte jó volt

Egyértelműen közelebb érezte magát a misztériumhoz. Míg korábban sok olyan egyházközségben járt, ahol a szentség megünneplése a papok és a hívek jó szándékú, ám mégis improvizatív döntésein múlt, a latin misében úgy látta, minden olyan aprólékosan megtervezett és előkészített, akár egy Broadway-előadáson.

Elsírta magát, mikor első alkalommal vett részt régi rítusú, latin nyelvű szentmisén.

És mindez személyes imaéletére is kihatással volt: szívesebben ment a templomba és imáiban is ugyanezt a szeretetet akarta átélni újra és újra.

Amit viszont nem akart folytatni

Egy idő után azonban keserűvé és arrogánssá vált. Elhitette magával és reménykedett benne, hogy az egyház is rájön: hibázott a II. Vatikáni Zsinaton, és eltörli az új rítusú szentmiséket. Mikor véletlenül részt vett egy ilyenen, az egész mise alatt azzal volt elfoglalva imádkozás helyett, hogy a két rítus közötti különbségeket számolgatta, persze a régit tartva egyedül szentnek és igaznak.

Beleesett egy nagyon vonzó csapdába: azt gondolta, hogy a katolicizmus gyakorlása ősi és megváltoztathatatlan.

Hogy a hitet csak a régi módon lehet igazán megélni. Később jött csak rá, hogy ez a hamis biztonságérzete azonban nem Istentől van. Rájött, hogy az Isten által Krisztusban kinyilatkoztatott igazság örök és változatlan, de ahogyan Ferenc pápa többször is rámutatott, az ennek megélésében mutatott merevségnek és kisajátítási vágynak már semmi köze nincs a hit szabad megéléséhez.

Úgy látja, a szentmise megünneplése az egyház egységét is ki kell, hogy fejezze, és ugyan a tridenti rítus is alkalmas lenne erre, sokszor inkább úgy tűnik, szakadási ponttá vált egyházon belül a régihez való ragaszkodás. Mikor olvasta Ferenc pápa indokolását, miszerint sokan inkább “az ellentétek megerősítésére” használják az ünnep eme hagyományos módját,

azonnal tudta, hogy a Szentatya ugyanarról beszél, mint ami a személyes életében is lezajlott.

“Ha a püspökök, akik szerte a világon válaszoltak a pápa kérdőívére, ugyanezt a megosztottságot látták, akkor Ferenc pápának igaza van” – zárta történetét Zac.

FORRÁSAmerica The Jesuit Review
Szerelmese vagyok a közéletnek és a közbeszédnek. Hiszem, hogy magas szinten ezeket művelni csak szabadon gondolkodva lehet: a valóság és az igazság talaján állva, megengedve magunknak a változás lehetőségét.