20.6 C
Budapest
2023. szeptember 27., szerda

Címke: Európa

Fabiny Tamás: Magyarország nem keresztény, a valódi béke igazságos

0
Az evangélikus püspök fontosnak tartja a kereszténydemokrata szellemiséget, de elfogadhatatlan számára a szószéki pártpolitizálás, transzparenciát sürget az egyházak és kormány együttműködése kapcsán.

Lengyel vagy portugál pap lesz a gólkirály?

0
Akár magyar győzelem is születhet a katolikus lelkipásztorok idei futsal Európa-bajnokságán, amit február 13-17. között rendeznek meg Romániában.
keresztény Európa
00:44:45

Német László: Európa soha nem volt keresztény

0
A belgrádi érsek szerint a beteges konzervatívozás-liberálisozás összeegyeztethetetlen Jézus tanításával, az egyházi kommunikációban is változást sürget.

Hitélet szempontjából Európa sereghajtói közé tartozik Magyarország

0
A tények nem igazolják azok véleményét, akik szerint indokolt lenne keresztényként, morális erőként hivatkozni hazánkra.

„A béke oldalán állni ma azt jelenti, hogy Ukrajna mellett állunk”

0
Az Európai Bizottság hétgyermekes elnöke egy keresztény közösséghez látogatott, ahol beszédet is mondott Európa közelmúltjáról és jövőjéről.

Összefogás indult a tisztátalan vallási nacionalizmussal szemben

0
Magyar püspök is csatlakozott ahhoz a nemzetközi kezdeményezéshez, amely az ukrajnai háború kapcsán a kereszténység és a politikai hatalom káros összefonódására hívja fel a figyelmet.

Itt már csak a csoda segíthet

0
Isten nem varázsló, és nem elég csak a háború befejezéséért imádkozni. De mit tegyünk?

Tovább zuhan a papok létszáma Európában

0
Hiába növekszik az öreg kontinens népessége, a hívek száma visszaesőben, de a püspökök száma növekedett.

Laura nővér: Ez a díj nekem szárnyakat ad

0
A pandémia miatt most vehette át az emberközpontú gazdaság megalkotásáért és széles körű hirdetéséért kapott Európai Polgár díjat Baritz Laura.

Nem túl szép jövőkép: pénzt kapsz, ha nem beszélsz Istenről

0
Korlátozzák a vallás- és szólásszabadságot Párizsban - talán a katari emír keze van a dologban, aki a Paris St. Germain tulajdonosa?
- Advertisement -

Ajánló

Szeretnéd cikkeinket kényelmes hírlevél formában olvasni?

Iratkozz fel neked szóló e-mailes e-magazinunkra, amelyet hetente küldünk számodra.