18.3 C
Budapest
2023. június 8., csütörtök

Címke: gyógyulás

Gyógyító dal köszönti a béke követeként hozzánk érkező Ferenc pápát

0
A "Magyar fohász 2023" című szerzemény segíthet bekötözni népünk lelki sebeit.

Szét kell tépnünk a hallgatás fojtogató szövevényét!

0
Különleges, sőt talán történelminek is mondható találkozó helyszíne volt március utolsó napján a gyönyörűen felújított Rumbach Sebestyén utcai zsinagóga.

Kovács András Péter: Súlyosan alkoholbeteg nemzet vagyunk

0
A népszerű humorista saját rokonságában is szembesült a függőségek ártó hatásával, ezért küldetésének érzi, hogy elősegítse a társadalmi gyógyulást.

„30 magyar egyházi abúzusról biztosan tudunk”

0
A visszaélések feltárásával foglalkozó szerzetes szerint a magyar katolikus egyház vezetői jelenleg a diffúz rettegés állapotában vannak.

A válasz ott van a szívedben

0
A főparancs a szeretet – Laci atya napindító gondolataival zárjuk ezt a hetet is.

Egyházi visszaélések, eltussolások Közép- és Kelet-Európában is léteznek

0
Német László belgrádi érsek is részt vett a katolikus egyház szinodális folyamatának február 5-12. között Prágában tartott kontinentális találkozóján. Az ő püspöktársaihoz intézett felszólalásának magyar fordítását közöljük.

XVI. Benedek volt az első egyházfő, aki találkozott a visszaélések áldozataival

0
A néhány napja elhunyt emeritus pápát már életében sokan támadták, most pedig mintha még jobban fellángolnának a viták személye és szolgálata körül.

Hogyan gyógyít Isten?

0
A legtöbbet várt csoda Istentől kétségtelenül a különböző betegségek megszüntetése.

Az érintés különleges ereje

0
Lehet vele szeretni, gyógyítani, de bántani is, a megtagadott érintés pedig akár súlyos lelki sérüléseket is okozhat.

Ki gyógyítja be Magyarország lelki sebeit?

0
A Szemlélek Társalgóban ezúttal két, a média világában is aktív teológussal beszélgettünk a hazai valóságról.
- Advertisement -

Ajánló

Szeretnéd cikkeinket kényelmes hírlevél formában olvasni?

Iratkozz fel neked szóló e-mailes e-magazinunkra, amelyet hetente küldünk számodra.