18.5 C
Budapest
2024. június 12., szerda

Címke: ökumené

Ferenc pápa Franciaországba készül?

0
Helyben már bejelentették az egyházfő érkezését, de a Vatikán szerint még nem született döntés.

Fazakas Sándor: Van létjogosultsága az egymás véleményére nyitott párbeszédnek

0
Máig ható ökumenikus folyamat nyitánya volt ötven évvel ezelőtt  a Leuenbergi Konkordia aláírása, amely lehetővé tette a keresztyén közösség önfeladás nélküli, közös felvállalását.

Fabiny Tamás: Csak a szolidaritás teheti hitelessé az egyházakat

1
Ma már természetes, de nem volt mindig magától értetődő, hogy reformátusok és evangélikusok úrvacsorát vehetnek egymás templomában, és evangélikus lelkész igét hirdethet református szószéken.

„Nincs szent háború, csak szent béke van”

0
Fabiny Tamás evangélikus püspök a tőle megszokott határozott állításokkal indította el a keresztények egységét szolgálni hivatott imahetet.

Ilyen az, amikor Jézus feltűri az ingujját

0
A hazai és a nemzetközi kereszténység vezető képviselői találkoztak idén októberben Pannonhalmán – nem csupán egymással, hanem közös barátjukkal is.

Nemzetközi elismerésben részesült a vallásközi párbeszéd hazai úttörője

0
Várszegi Asztrik püspöknek a Világvallások Fóruma ítélte oda a Kurt Schubert-emlékdíjat.

Prédikáló politikusok, politizáló papok és a világ peremén élő Isten

1
Kacagást sem nélkülöző, sablonmentes nemzetközi teológiai konferencián jártunk Pannonhalmán.

Hol az egyház helye a médiában?

0
"Az egyháznak nem kell aktívnak lennie az összes közösségimédia-csatornán”. Peter Weskamp 20 éven keresztül adott tanácsot plébániáknak, plébánosoknak és hitoktatóknak.

Notker Wolf: Fontosabb Krisztus tanújának lenni, mint dogmákat hangoztatni

0
Az egykori bencés rendfőnökkel nyitott szívű társadalomról, Pannonhalma titkáról, az egyház rockszínpadon betöltött szerepéről és a német katolikusok kihívásairól is beszélgettünk.

Az ökumené látványos akciói inkább sebeket okoznak

0
A németországi Ökumenikus Egyházi Nap a szervezők szerint nagy siker, de több oldalról határozott kritikák is megfogalmazódtak.
- Advertisement -

Ajánló

Szeretnéd cikkeinket kényelmes hírlevél formában olvasni?

Iratkozz fel neked szóló e-mailes e-magazinunkra, amelyet hetente küldünk számodra.