Címke: tudomány
Az értelmiség elhallgattatása is felelős hazánk állapotáért
Nem a véletlen műve, hogy egyre elaljasultabb a közbeszéd, egyre növekszik a feszültség a közélet szinte minden területén. Ha nem szeretnénk ilyen közegben élni, lehetne tenni ellene.
Állítsuk a mesterséges intelligenciát a béke szolgálatába!
Hasznos lehet a technológiai fejlődés kapcsán az aggodalmaink mellett a lehetőségeinkre is odafigyelni.
Magyar papok és szerzetesek a tudomány világában
Vallás és haladás – sokan szerint nem lehet egy lapon említeni a két fogalmat, de mai kvízünk is igazolja, hogy a világ fejlődéséhez számos egyházi személy, köztük több honfitársunk is hozzájárult.
Csalódást okozna egy olyan istenség, akinek a létét be lehetne bizonyítani
Elsőként fényképezett feketelyukat még 2019-ben kutatócsoportjával Heino Falcke, aki azóta is kapva kap az alkalmon, hogy a tudományos siker mellett istenhitéről is beszéljen.
Mintha az eszünk menne el – amikor sasnak képzeli magát a...
Van megoldás arra, hogy ne forgassák fel az életünket a szélsőséges ideológiák aktivistái.
Kongresszus után konferenciát rendeznek idehaza az Eucharisztiáról
De ez nem katolikus, hanem összkeresztény program lesz, mozizással egybekötve.
Baritz Laura: Át kellene állni a GDP-alapú helyett a közjó alapú...
A járvány által felállított társadalmi-gazdasági diagnózisról és a lehetséges gyógymódokról beszélgettünk az „emberközpontú gazdaságot” hirdető szerzetesnővérrel.
Csiszár Klára: A jövő egyháza olyan lesz, amilyennek ma megálmodjuk
A Szatmárnémetiből származó, Ausztriában dolgozó professzor 28 évesen lett a teológia doktora, és szerinte még látni fogja, hogy nőket is diakónussá szentelnek majd.