Ráncfelvarráson esett át egy Darwin munkásságát feldolgozó könyv, a győri bencések adták ki.
A hit és a tudomány kapcsolatáról szóló konferenciákon mindig úgy érzem magam, mint az ökumenikus istentiszteleteken: vajon csak egy udvarias egymásra mosolygásnak lehetek a szemtanúja, vagy valóban hidak kezdenek épülni az igazság lassan hömpölygő folyója felett? Darwin munkássága ráadásul annyira belénk égett, annyira egyértelműen egy csimpánz vagy egy gorilla jut eszünkbe, mikor az ember eredetének logikus magyarázatát keressük, amennyire természetes az is, hogy templomban ezt a kérdést nem feszegetjük.
Szerintem sokan vannak hozzám hasonlóan, akiknek a középiskola óta az van a fejében:
Darwin evolúcióelmélete az egyik, Isten meg a másik magyarázat az élet, és benne az ember eredetére a Földön.
Pedig a nemrég a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolán bemutatott „Az evolúció mint Isten teremtő logikája” című tanulmánykötet szerint lenne mihez nyúlnunk, ha például kvízműsorba készülünk, vagy csak érdekes vitapartnerek szeretnénk lenni egy állófogadáson. A XIX. században ugyanis Darwin elmélete átcsúszott egy bencés szerzetes, Rónay Jácint rostáján, aki első magyar darwinistaként, egyben az egyház képviselőjeként hirdette: a teremtéstörténet és az evolúció nem zárják ki egymást. Már az I. Vatikáni Zsinat (1869-1870) is azon a véleményen volt, hogy a hit és az értelem is Istentől származik, vagyis egymással ellentétben nem állhatnak, 1950-ben pedig eljutottunk odáig, hogy XII. Piusz pápa a Humani generis kezdetű enciklikájában elismerte: az evolúció a keresztény hittel nem összeegyeztethetetlen.
Darwin és az istenhit
Aki most hirtelen le akarná vonni a következtetést, hogy Darwin ezek szerint istenhívő volt, azt ki kell, hogy ábrándítsam. Ahogyan a Farkas Péter által jegyzett „Darwin istenhite” című fejezetből kiderül, a lelkésznek készülő ifjú Darwintól lehet ugyan találni olyan idézetet, hogy „ha szorult helyzetbe kerültem, szívből fohászkodtam Istenhez segítségért”, később azonban elbizonytalanodott saját hitében: „…lassan-lassan kételkedni kezdtem abban, hogy isteni kinyilatkoztatás-e a kereszténység” – írta már felnőtt korában. Farkas szerint ezt az elbizonytalanodást külső hatás okozta, mégpedig Herbert Spencer személye, akit Darwin a bizalmába fogadott.
Teljesen eltéríteni ugyan nem tudta, de agnoszticizmusa élete végéig fennmaradt: „Nehéz, szinte lehetetlen elképzelni, hogy a hatalmas és csodálatos világmindenséget, az embert és azon képességét, hogy a múltba tekintsen, és a jövőbe lásson – a vak véletlen, a szükségszerűség hozta volna létre, tehát kénytelen vagyok hinni abban, hogy az Ős-ok értelmes aggyal rendelkezett, mely bizonyos vonásaiban hasonlított az emberéhez: a deista nevet érdemlem” – írja visszaemlékezéseiben.
Ellentét evolúció és teremtéstörténet között
Ha maga Darwin nem tagadta Isten létezését, elfogadva őt az élet lehetséges teremtőjének, akkor honnan ez az ős-ellentét evolúció és teremtéstörténet között? Szintén Farkas tanulmánya próbál erre választ adni, aki szerint a már említett Spencer van a dolgok hátterében, aki „nagy energiát fektetett abba, hogy ügyesen és szinte elsöprő energiával állítsa szembe a teremtés művét és az élőlények fejlődésének elméletét”. Szabó Péter tanulmánya ehhez még megemlít egy 1860-ban szerencsétlenül lezajlott nyilvános vitát is, melynek során Oxford püspöke igencsak leszerepelt a darwinistákkal szemben, felkészületlensége és cinikus hozzáállása miatt.
Úgy tűnik, innentől indult be a tudomány képviselőinek merev elzárkózása a hit világától,
és annak szándéka is, hogy visszaadják, amit ott és akkor kaptak: hogy nevetségessé tegyék az egyházat, és annak „elavult” nézeteit.
Híd hit és tudomány között
Van-e innen visszaút? Fogunk-e egyszer úgy beszélni a csimpánzról, mint Isten teremtményéről, és az ember elődjéről? Nem tudom, de a győri Széchenyi István Egyetem által támogatott kötet alkotóinak névsora impozáns (Jelenits István piarista szerzetes, vagy Vida Gábor biológus mellett az új szerzők között van például Barla Ferenc fizikus, Falus András immunológus, vagy Fráter Erzsébet botanikus), és az is elgondolkodtató, hogy nem csak teológusok győzködik az olvasót Isten tudományos elfogadására, sőt: a könyv 18 szerzője közül mindössze 3 jön hivatalos egyházi körökből.
A könyv olvasása során egyszer sem éreztem erőltetettséget, annál inkább az igazság kimondását – még akkor is, ha az az eddigi világképünkbe nem illik bele. Összességében érdemes volt a 2009-ben, Darwin születésének 200. évfordulójára kiadott kötetet megújítani, és a szerzők listáját kibővíteni: egy élvezhető, minőségi képekkel és tipográfiával megszerkesztett kötet került most a polcokra. A könyvben foglaltakat viszont érdemes lenne megmérettetni: érdekes lenne egy vitasorozaton megismerni a „másik oldal”, azaz a hitet a tudomány világából kizárók véleményét.
