Verantwortungsverdunstungsbetrieb – szép, de inkább echte német kifejezés, melyet a német katolikus egyházon belüli abúzusok eltussolásával kapcsolatos felelősséggel összefüggésben használnak, sokak érintettségét leplezni próbálva, pápáktól az egyszeri hívekig.
A feinschwarz.net online teológiai folyóirat interjúja Christiane Florinnal, Németország egyházi ügyekben egyik legjártasabb újságírójával a kovaszkozosseg.hu oldalon jelent meg magyar nyelven – ebből idézünk.
„Mosom kezeimet!”
„A katolikus egyház nagyüzemi felelősségködösítő. A valóságot ellepi egy spirituális ködfátyol. Egy olyan hierarchiában, amely a római katolikus egyházat jellemzi, világos kellene legyen, kit terhel a felelősség: azt, aki a mitrát viseli, tehát a püspököt és a helyettesét egyaránt. A püspök rendelkezik a hatalomgyakorlás valamennyi eszközével. Ezek ellenére az egyházon belül egy volt pápa, aki korábban érsekként a Hittani Kongregáció prefektusa is volt, teljes komolysággal kijelentheti: „Az abúzus eltussolásához nekem semmi közöm. A ’68-asok tehetnek róla.”
„Ferenc pápa, aki a felelősségi hierarchia csúcsán helyezkedik el, egyértelműen nem érdekelt abban, hogy kiderüljön, mi történt valójában, vagy hogy kit hogyan terhel ebben felelősség, hogy aztán személyes felelősségre vonásra kerülhessen sor.”
„A felelősség hiánya spirituális bölcsességgé lett nyilvánítva.
Aki a római katolikus egyházban csúcspozíciót tölt be, meglehetősen biztos lehet abban, hogy nem kell felelősségre vonással számolnia. Sem a pápa, sem pedig a nyilvánosság nem követel elszámoltathatóságot. [….] Feltűnő a valóság taktikus kezelése.”
Szolgálat vagy hatalom?
„A hatalomgyakorlás jelen van a római katolikus egyházon belül, létezését mostanáig mégis elvitatták, és nemcsak a jobboldali, autoriter katolikus körökben, hanem a liberálisokban is. Korábban minden szolgálatnak minősült.
A szolgálattal való trükközés ellehetetleníti, hogy hatalomról beszéljünk,
vagy arról, hogy hol húzódik a határ annak helyes, illetve helytelen használata között. A politikatudomány szemszögéből a katolikus egyház egy abszolutista monarchia. Ez nem organikusan alakult így, hanem szándékosan”.
„A hatalom gyakorlása tehát ellenőrzés nélkül történhet. Ez nem jelenti azt, hogy ezzel mindenki él. Azt viszont jelenti, hogy aki vissza akar élni a hatalmával, zavartalanul megteheti. Ez a struktúra megváltoztatja azokat az embereket, akik ebbe belépnek.”
Hogyan tovább?
„Mi lenne, ha kimondanák az igazságot, őszinték és becsületesek lennének, és abbahagynák a játszmázást és hazudozást? Ez új kezdet lehetne.”
„[…] legyen kutatás, tisztázás, el-, be-, felismerés. Az az út, hogy a vezetőség erkölcsösségére hivatkozunk, a semmibe vezet, de a laikusok mégis még mindig ezt választják. Letolják magukról a morális ítélet felelősségét, amikor a visszaélések kezelését jogi síkra terelik. Aki az erkölcsről kezd beszélni, azt szakmaiatlannak és érzelemvezéreltnek titulálják. Tekintve, hogy ez a helyzet, szerintem járható út lenne, ha az egyházzal jogilag, egészen pontosan alkotmányjogilag kezdenénk valamit. […] a híveknek el kell dönteniük, hogy olyan polgárokként tekintenek-e magukra, akik tenni akarnak valamit a hatalommal való visszaélés ellen, vagy úgy néznek a katolikus egyházra, mint egy darabka abszolutizmusra, amelyet a Német Szövetségi Köztársaság, egy demokrácia megengedhet magának?”
„Azt az egyszerű etikai alapvetést, miszerint a gyengéket védenünk kell, az egyház lelkiségi, egyházteológiai és jogi kőhalmokkal temeti be. […] Ez a tudás
lelkiismereti kérdéssé emeli azt, hogy valaki az egyház tagja marad-e vagy sem.”
