Ferenc pápa nem véletlenül látogat el a Vakok Batthyány László Római Katolikus Gyermekotthonába. Az intézmény alapítójának cselekvő szeretete mindannyiunk számára példát ad.
Egy iskolába jártunk, bár sok év különbséggel. Látássérült volt, de képessége hatalmas szorgalommal társulva nem állította meg: gyógypedagógus lett és szerzetes – olyan korban, amikor a szerzetesség éppen csak megtűrt, lényegében illegális tevékenység volt.
Arra szánta az életét, hogy a senkinek sem kellő gyerekekből a lehetőségekhez képest minél boldogabb és életrevalóbb embereket neveljen.
Nem a patetikus érzelgés, hanem az aktív tenni vágyás irányította. Igyekezett jól szeretni növendékeit: látássérültként reális célokban gondolkodott, és az ehhez szükséges eszközöket hihetetlen szívós erőfeszítéssel teremtette meg a gyerekek számára.
Igen,
ismertem egy szentet.
No, nem egy glóriás templomi képet kell elképzelni: a szent kijött elénk az otthon bejáratához, a csomagtartóból kivett egy karton konzervet, én is a hátamra vettem egy zsák krumplit, és elindultunk befelé. Bepakoltuk a vasárnapi ebédnek valót a konyhába. Az igazi „családi” vasárnapi ebédet így tudta megoldani védenceinek, adományból. A finom étel jár annak, akit szeretünk – különös üzenete van ennek azok számára, akik szemmel nem tapasztalhatják meg a világot.
Ezek a gyerekek igazán nem kellettek semmilyen állami szervnek, intézménynek, sőt időnként még a saját családjuknak sem. Aki vak és halmozottan fogyatékos, az nem cuki, hanem kemény ügy.
A szent, aki amúgy Fehér Anna névre hallgatott,
őket nevelte, szeretgette, egyszóval törődött velük.
Ferenc pápa tehát nem véletlenül látogat el az Anna nővér által létrehozott fészekbe, a Vakok Batthyány László Római Katolikus Gyermekotthonába. A Szent példát adott nekünk cselekvő szeretetből – bár 2021-ben visszatért Istenhez, és nem tudom, hogy hivatalosan szentté fogják-e avatni, de nekem meggyőződésem, hogy személyében ismertem egy szentet.
Székely András
vendégszerző
