Miért van válságban a papság? – Hodász András és Füzes Ádám a Szemlélek Társalgóban

Ezúttal az egyházszervezet sebzettségéről és jövőbeli fejlődési lehetőségeiről beszélgettünk két elkötelezett egyházépítővel.

Két éve hagyta el a papi szolgálatot, azóta exkommunikálták, azaz kiközösítették az egyházból a házassága miatt, de továbbra is katolikusnak tartja magát. Két gyermek apukája, egyébként pedig szupervizor, coach, tréner, mentálhigiénés segítő, szervezetfejlesztő szakember. Ez mind Füzes Ádám, aki

kilépése óta nem sokszor szólalt meg a nyilvánosság előtt, pedig lenne elképzelése a jövő egyházáról.

És mi van Hodász Andrással? Az idén szeptemberben püspökétől egy év betegszabadságot kért pap – saját bevallása szerint – egyfajta gyászidőszakban van, érzelmileg sincs topon, de a mostani állapota egy hosszabb folyamat része.

Esze ágában nincs támadni az egyházat,

de kemény véleménye van például a Ferenc pápa által meghirdetett szinodális folyamat itthoni elfojtásáról.

Velük beszélgettünk elsősorban a Magyar Katolikus Egyház állapotáról, de szóba kerültek ökumenikus, mindegyik történelmi felekezetet érintő problémák is. És nem, egyikük sem a cölibátus eltörlését tartja a legfontosabb teendőnek.

Ízelítő a beszélgetésből:

Szervezeti kérdések

F.Á.: „Van egy olyan egyházszervezet, amely ugyanúgy abban van, hogy van a püspök atya, meg a püspökség, meg a papok. Minden poszton pap van, és hogy ha nem tudunk minden posztra rakni egy papot, akkor öt posztot összevonunk, és arra rakunk egy papot, hogy ő majd mind az ötöt ellátja.

Van egy olyan egyházi vezetés, ami sem az identitást nem nagyon tudja betölteni, sem az egyházat nem tudja úgy vezetni, mint egy normális céget kéne vezetni egy ilyen megváltozott világban.

H.A.: „Én például nagyon el tudnék képzelni egy nemzeti zsinatot. Összehívni az országban híveket, papokat, püspököket, szerzeteseket, aki akar, és a nagyon komoly problémákat, amik a magyar katolikus egyházban találhatók, és nagyon alá szeretném húzni, hogy itt nem a cölibátusról van szó, (…) intézményi és strukturális kérdések lennének, amiket itt fel kéne dobni.”

Klerikalizmus

H.A.: „A klerikalizmusnak vannak következményei. A klerikalizmus következménye például az, hogy nagyon nehéz kritizálni, hiszen „ő” az Isten szolgája. (…)Szerintem a klerikalizmusnak vége.

Az, ami a pap volt 40-50 éve, az ma már nincs. Attól, hogy én pap vagyok, attól nem esik hasra senki,

attól, hogy én kiprédikálom a templomban, hogy mit kell csinálni, hogy hova kell szavazni, ettől nem esik hasra senki. (…) Pusztán attól, hogy rajtam reverenda van, nem fognak kritika nélkül követni. És én ezt inkább jónak tartom.”

F.Á.: „Attól, hogy az Oltáriszentségben üzembiztosan Jézus teste és vére megjelenik, és köztünk van Isten, ez alázatossá kell, hogy minket tegyen azzal, hogy Isten a kezünkre adja magát. De ez nem jelenti azt, hogy tiszteletlenül bánhatok vele, vagy azt mondhatom, hogy ezek után a hívek a koszos templomba, a semmitmondó prédikációmra jöjjenek el, mert az én misémben is jelen lesz Jézus. (…) Az a kérdés, hogy a hívek azért vannak-e, hogy az egyháznak a hierarchikus rendjét és közigazgatási rendjét, és jogi rendjét kielégítsék (…), vagy azért van az egyház, hogy azokat az embereket, akik vannak, azokat elérje, és megfelelő módon szolgálja. (…)

Azok, akik hatalmi, konzervatív módon ülnek a helyeiken (…), és kapaszkodnak a püspöki katedráikba, vagy az alatta levő szinteken való beágyazottságukba, akár pénzügyileg is,

soha nem lesz érdekük az, hogy valamiféle megújulás legyen benne.

Minőségbiztosításban ez egy alapvető probléma. Ma az lesz püspök, aki valakinek nagyon valakije, vagy pedig nagyon erősen biztonságosnak tűnik. Akiből nagy baj nem lesz. A Magyar Katolikus Egyház az alsó középszernek a diadala. És hát abból nem lesz soha semmi sem.”

A papok kiégése tabu

F.Á.: „Nagyon fontosnak tartanám a vezetőképzést. (…) Fontosnak tartanám, hogy azon a mindset-en, ami bennük van, tudjunk változtatni. Az egyik a klerikalizmus ebben, de a másik az, hogy alapvetően olyan rossz módszereket próbálunk meg újra és újra megcsinálni, amik már negyven, meg ötven éve se működtek. (…) Például az, hogy

a HR-politikának az egyetlen eszköze az áthelyezés.

(…) Alapvető probléma, hogy nincsen bizalom lefelé, így nincs bizalom fölfelé sem.”

H.A.: „Mi papok egymás között [is] alig-alig találjuk a kapcsolódást. (…) Valahogy a köztünk lévő kapcsolat sem a bizalom és a kölcsönös odafordulás, vagy segítség, vagy a bajtársiasságon alapul. Vannak jó dolgok(…), de amit mondjuk a céges világban látok, hogy mennyi hangsúlyt fektetnek a cégvezetők arra, hogy a munkatársak egymással jóban legyenek, mert egyszerűen produktívabb a cég, ha emberileg te a veled szemben ülővel, meg az egy irodában dolgozókkal jóban vagy, hogy érdemes a cégnek külön csapatépítőre, vagy coach-ra, vagy ilyesmire költeni.”

Következménynélküliség

H.A.: „Azt látnunk kell, hogy ez egy nagyon összetett helyzet. Itt társadalmi folyamatok is vannak. Egy elvallástalanodás, ami még tőlünk is független. (…) Válságok vannak körülöttünk. (…) Annak a beismerése például, hogy a Covid-időszakban a híveink 30 százalékát elveszítettük, az egy kiindulási pont lehetne.”

F.Á.:

„A tíz évvel ezelőtti [népszámlálásban] volt egy akkora nagy fogyás minden történelmi egyházban, hogy le kellett volna mondani minden felekezeti vezetőnek.

(…) Akkor már a jelenlegi kormány regnált, és nem lett nagy sajtóvisszhangja. (…) Elhangzott, de nagyon szűk körökben. (…) Nem készültek ebből tanulmányok, hogy hova lettek. (…) Többen szóvá tették, hogy ha egy cég tíz év után elveszítené 40 százalékát a vevőinek, akkor biztos, hogy a CEO-nak menni kéne.”

A teljes adás meghallgatható a Spotify, az Apple Podcasts és a Google Podcasts felületeken, valamint közvetlenül ide kattintva:

Aki a Szemlélek Társalgó adásait RSS olvasóval szeretné követni, erre a Feedre tud feliratkozni.