A pápalátogatást felvezető #pontifex kampányunk második részében az egyházfőnek a háborúval és a békével kapcsolatos gondolatait villantjuk fel.
„Mindannyian megváltoztunk a fájdalomtól és a vitáktól”, fogalmazott 2020 végén Ferenc pápa. Hogy a fájdalom, a felháborodás, a tehetetlenség és a viták valóban mennyire megváltoztattak minket, azt pontosan tanúsítja, hogy az Ukrajna ellen indított orosz háború kirobbanása óta Ferenc pápa háborúval és békével kapcsolatos üzenete is új megvilágításba került, és új módon került az érdeklődés homlokterébe.
A Szemlélek közössége úgy döntött, hogy a pápalátogatás előtti napokban Ferenc pápa saját szavait felhangosítva segítünk jobban odafigyelni arra, aki érkezik, amit képvisel.
Kampányunk a #pontifex nevet kapta – kezdeményezésünkkel az utcán óriásplakátokon és posztereken, magazinunk felületén pedig egy cikksorozat keretében találkozhat.
Azokkal a témákkal foglalkozunk, amelyek kapcsán fontosnak gondoljuk a hídépítést a különböző társadalmi csoportok, véleménybuborékok között. A sorozat első cikkében az egyházra vonatkozó egyházfői gondolatokat foglaltuk össze.
Mindannyian megváltoztunk 2022 februárja óta, mert az egészen közel dúló háború fájdalma új módon ért utol minket. A katolikus egyházfő is változott az elmúlt tizennégy hónapban, de a változás az ő esetében sokkal kevésbé gyökeres, mint az egyházi és nem egyházi magyar közéletben. Ferenc évek óta folyamatosan és radikális igénnyel beszél a háború szörnyűségéről, de mi sem jellemzőbb, mint hogy szavai az ukrajnai háború kirobbanása előtt csekély érdeklődést váltottak ki.
Pedig hamisítatlan megrendüléssel és páratlan részletességgel idézte fel a világunkban pusztító háborús folyamatokat. Szinte találomra is felüthetők a karácsonykor Róma városához és az egész földkerekséghez intézett üzenetei: Ferenc globális tudata a karácsony vallási békéjéből sem tudta száműzni a háború tényleges valóságát. Vegyük csak a 2020-ban mondott karácsonyi beszédét: a „szeretett szír nép” háború okozta sebeiről és a háború által kegyetlenül sújtott iraki kurdokról éppúgy szót ejtett, mint a Hegyi-Karabahban kívánatos tűzszünetről, az Ukrajna keleti területein uralkodó erőszakról, a Burkina Fasóban, Maliban és Nigerben fegyveres konfliktusok következtében kialakuló válságról, az Etiópia népének életét megkeserítő összecsapásokról, vagy a rohingják szenvedéséről. Vajon hány embernek keltették fel a figyelmet ezek a megrendült szívvel újra és újra felsorolt fegyveres konfliktusok, a pápai üzenetekben említett háborúk? Ki engedte, hogy karácsonyi nyugalmába a nyugtalanság tüskéjét szúrják a pápai aggodalmak?
„Azon a napon, amikor Isten Igéje kisgyermekké lett, tekintetünket azon nagyon nagyszámú gyermek felé fordítjuk, akik szerte a világon, különösen Szíriában, Irakban és Jemenben még mindig megfizetik a háború árát. Az ő arcuk rendítse meg a jóakaratú emberek lelkiismeretét, hogy szembenézzenek a konfliktusok kiváltó okaival, és bátran munkálkodjanak a békés jövő felépítésén” – mondta Ferenc 2020-ban. Néhány héttel az ukrajnai háború kirobbanása után pedig fel is kereste a Vatikán által fenntartott Bambino Gesù kórházat, ahol menekült és sérült ukrán gyerekekkel találkozott. Ugyanennek a közvetlen szembenézésnek az igénye indította arra, hogy már tavaly márciusban Ukrajnába küldte Konrad Krajewski és Michael Czerny bíborosokat, hogy személyét képviselve a szenvedőkhöz való közelségét és segítőkészségét jelenítsék meg. Hasonló küldetése volt több ízben Paul Gallagher érseknek, a Vatikán „külügyminiszterének”, aki az ukrán külügyminiszterrel közösen rótta le tiszteletét a háború áldozatai előtt.
„Ukrajnában a vér és a könny folyói áramlanak”, hangsúlyozta 2022 márciusának elején, és egyúttal kifejezetten szembe is helyezkedett a hivatalos orosz narratívával: „nem csupán katonai művelet folyik, hanem háború, amely halált, pusztulást és nyomorúságot eredményez”. Megrendültsége és aggodalma már egy nappal a háború kitörése előtt kifejeződött, amikor arról beszélt, hogy
a politikai hatalom képviselőinek meg kell vizsgálniuk lelkiismeretüket Isten előtt, aki „a béke, nem pedig a háború Istene”
a helyzet súlyos romlását magukkal hozó körülmények között. A háború kitörésének másnapján pedig minden protokollszabályt felrúgva egyszerűen besétált a Vatikán orosz nagykövetségére, noha államfő ilyet soha nem tesz. Ezekre a különösen nyomatékos lépésekre és üzenetekre csak azért volt módja, mert már hosszabb ideje foglalkoztatta nemcsak a háború jelensége, de a „darabokban zajló világháború” ténye is. Mindazok a fegyveres konfliktusok, amelyekre oly élénken figyelt világszerte, töredékesen kibontakozó világháborúvá álltak össze a szemében, s amikor Európa is érintve lett, reakciójának élessége ebből a megelőző felismerésből fakadt.
Ferenc pápánál mindig egyszerre érvényesül az áldozatokat meglátni képes érzékenység és az igazságosság igénye: üzenete soha nem merül ki egyszerű békekövetelésben, soha nem beszél úgy a békéről, mintha a béke nem igényelné alapvető viszonyok átalakítását, a béke soha nem üres szólam nála. E szempontból a vallási dimenziót sem hagyta figyelmen kívül, hiszen a március 16-án Kirill orosz pátriárkával folytatott online megbeszélésén kiemelte, hogy az egyház nem beszélheti „a politika nyelvét”, hanem „Jézus nyelvén kell szólnia”, sőt egyenesen arra figyelmeztette Kirillt, hogy nem lehet az orosz elnök ministránsa, azaz nem játszhat a kezére a politikai vezetőnek, és nem csatlakozhat a politikai uszításhoz. Ugyanebben a hónapban a háborút egyenesen szentségtörőnek nevezte, mert az emberi élet szentsége ellen irányul.
„Ne feledjük, hogy ez kegyetlenség, embertelen és szentségtörő!”,
hangsúlyozta, amit azzal is nyomatékosított, hogy határozottan szóvá tette a fokozódó szörnyűségeket, például a bucsai mészárlást. Soha nem fogjuk elfelejteni, ahogyan a magasba emelte és megcsókolta az állítása szerint Bucsából kapott, megviselt ukrán zászlót.
Amikor a pápa békeüzenetéről hallunk, akkor az orosz kegyetlenségek kendőzetlen felidézését és elítélését is meg kell hallanunk. A május 8-i Regina Coeli imádság alkalmával egyszerre említette meg az emberek izzó békevágyát és az ukrán nép szenvedéseit – a kettő soha nem választható el Ferencnél. Az igazságosság fontosságát tanúsítja, hogy október 2-án mondott beszédében először az orosz elnököt szólította fel „az erőszak és a halál spiráljának megszakítására”, és csak ezután kérte az ukrán elnöktől, hogy legyen nyitott minden komoly békeajánlatra.
„Karácsonyozzunk, igen, békében az Úrral, de az ukránokkal a szívünkben”, mondta tavaly decemberben, és ez az embereket szívén viselő törődés sosem hiányzott a hozzáállásából. Magát az orosz népet soha nem hibáztatta a kegyetlen erőszakért, az ukrán népet pedig csak vértanúságot szenvedőnek tudta látni. Abban, hogy közel érzi magát az ukránokhoz, szerepet játszik, hogy tizenegy éves korában ministrált egy ukrán papnak, s így az összes ukrán liturgikus éneket betéve tudta. De sohasem a nosztalgia beszél belőle, hanem az igazságtalan kegyetlenség elszenvedői mellett áll ki, amikor szót ejt az ukránokról.
Az elmúlt tizennégy hónapban nem volt olyan apostoli útja Ferenc pápának, amelynek alkalmával ne hozta volna szóba a béke ügyét. Érthető, hogy fokozott várakozás övezi ebből a szempontból magyarországi útját, hiszen
olyan országba érkezik, ahol a béke óhajának olykor mintha nem lenne tényleges tartalma,
sőt a nyilvánosságban az agresszor győzelmét kívánó hangok is megszólalnak. Ferenc együtt szenvedett az erőszak áldozataival az elmúlt hónapokban, és szavait, bármiről beszéljen is majd, csak azok fogják igazán érteni, akikben szintén megvalósult ez az együttszenvedés.
