Nem mindennapi: a püspök és a teológusnő heves vitája kibéküléssel és közös nyilatkozattal zárult

A „rasszista” kifejezés erős volt, de ki is ragadták a kontextusból – mindenki bocsánatot kért, szent a béke.

A Stefan Oster püspök és Johanna Rahner teológus professzorasszony vitáját lezáró pénteki közös nyilatkozat többszöri, intenzív telefonbeszélgetések nyomán született és abban „mindketten elismeréssel fogadják a másik fél őszinte kívánságát, hogy eltérő álláspontjuk és szempontjaik mellett is a katolikus egyház jövőjéért és Jézus Krisztus Lelkében akarnak dolgozni”. Egyúttal sajnálatukat fejezik ki a félreértések és feltételezések miatt, és bocsánatot kérnek egymástól.

„Johanna Rahner visszavonja az éles „rasszizmus” kifejezést a nők egyházon belüli jogairól folyó vitában és bocsánatot kér az érzelmileg felfűtött hangulatú „Christ&Welt” kommentárjában megfogalmazott gyanú miatt, miszerint Oster püspök szándékosan eltorzítva idézte volna az ő szavait. Stefan Oster pedig bocsánatot kér a teológiai előadás elsietett értelmezése miatt és sajnálja, hogy kétségbe vonta Johanna Rahner katolikus teológusi mivoltát, amivel további nyilvános magyarázkodásra kényszerítette őt.” Nem állt szándékában fenyegetőzni.

A nyilatkozattal azt is szeretnék „megmutatni, hogy a média-konfrontációk felforrósodott légkörében is mindig megvan az őszinte párbeszéd lehetősége.”

A vita úgy alakult ki, hogy a Rottenburg-Stuttgart egyházmegye által szervezett digitális nő-fórumon Rahner síkra szállt a nők egyházon belüli jogaiért, és így fogalmazott: „Ne azt kérdezzék, valóban diszkriminálják-e a nőket a katolikus egyházban, hanem azt, mit tehetek, mit kell tennem, hogy ez megszűnjön! … Amíg nem nevezzük néven ezt a diszkriminációt, addig nem fog változni semmi. Aki viszont nem akar változtatni rajta, az nem más, mint rasszista.”

Oster püspök a sajtóból szerzett első értesülései nyomán egyfelől kétségeit fejezte ki, hogy aki így támadja az egyházat, vajon mennyire katolikus még és taníthat-e a teológiai karokon illetve nehezményezte, hogy a katolikus sajtó provokatív, megosztó módon idézte és kommentálta Rahner szavait. Hiszen, amint írja, „szinte groteszk”, hogy a püspököket, akik a hit őrzésére esküdtek, az egyház által fenntartott médiában rasszistának nevezhetik.

A püspök írásának azonban inkább csak apropóját adta az idézett felszólalás, és saját honlapján valóban megvitatásra érdemes kérdéseket fogalmaz meg:

Hogyan lehetséges egyfelől katolikusnak, az egyházhoz tartozónak lenni, ugyanakkor a tanítóhivatal állásfoglalását figyelmen kívül hagyni,

sőt lekicsinylően „alaposabb tanulmányozásra nem is érdemesnek” nevezni? Hol van a határa az evangélium szabad értelmezésének? Hol a vitában a verbális határ, mi az, ami tényleg „rasszista” illetve „megosztó”?

Oster úgy látja, hogy hazájában sokan „nem is várnak a tanítóhivatal döntésére, illetve csak akkor elégedettek, ha a tanítóhivatal igazodik az ő saját kívánságaikhoz és meggyőződésükhöz.” Ezt a hozzáállást valóban nem tartja katolikusnak, hiszen – ahogy G.K. Chestertont idézi:

„Nincs szükségem olyan egyházra, amelyik elmondja, hogy nincs igazam, amikor tudom, hogy nincs igazam. Olyan egyházra van szükségem, amelyik megmondja, hogy nincs igazam, amikor én azt gondolom, hogy igazam van.”