2021-ben még mindig ott tartunk, hogy néhány kivételt leszámítva nincsenek meg a valódi tettesek, nem születtek meg az elmarasztaló bírósági ítéletek. Az Áldozatok 2006 című dokumentumfilm bemutatóján jártunk.
A Magyar Állami Operaházhoz tartozó Eiffel Műhelyház Bánffy terme adott otthont október 20-án a 2006 szeptemberi és októberi tüntetéseket és azok megtorlását feldolgozó alkotás bemutatójának. Az esemény díszvendégei Balog Zoltán egykori miniszter és Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere voltak. Nem véletlenül képviselték a politikai térfél mindkét oldalát, hiszen
a dokumentumfilm egyik fő üzenete, hogy a 2006-os eseményekkel való szembenézés ugyanolyan fontos a jobb- és baloldalnak egyaránt.
– Nem épp kormánypárti újságíróként tartanak nyilván, de azért vállaltam el a felkérést, mert Fruzsina személye garancia volt számomra, hogy nem propagandafilmet készítünk – kezdte a vetítés előtti köszöntőjét Bodoky Tamás. Az Index egykori munkatársa jelenleg az Átlátszó portál főszerkesztője, ő a Túlkapások című könyv szerzője, a produkcióban pedig egyrészt közreműködőként vett részt, számos interjút is ő készített el az egykori áldozatokkal. Hozzátette: ha megkérdeznék, jócskán bele tudna kötni a 2010 óta hatalmon lévő kormányzat jogállamiság-felfogásába, de azt el kell ismernie, hogy ami 2006-ban megtörténhetett, azóta nem fordult elő. – Ami 2006-ban történt, az nem a jobboldaliak vagy a konzervatívok sérelme, hanem mindannyiunké – fogalmazott.

Skrabski Fruzsina, a film producere azzal kezdte beszédét, hogy ő azt hitte, 2021-ben már nem kell arról beszélni, hogy mi történt 2006-ban, mert mostanáig előkerülnek a tettesek, megtörténnek a felelősségre vonások és az áldozatok felé a jóvátételek. Ám ez messze nincs így, emiatt szerinte a film azért is fontos, hogy a megtörtént eseményekről mindenki tudjon: itthon és külföldön egyaránt.
– Sok áldozatot már nem tudtunk megszólaltatni a filmben, mert azóta emberileg tönkrementek, alkoholistává váltak. Volt, aki öngyilkos lett.
Ezek valós emberi tragédiák. Szóval ne jópofizzanak a felelősök – fakadt ki őszintén az igazság a rendezőből. Elmondta, ő maga is traumatizálódott a forgatás alatt. Volt, hogy éjjel arra ébredt, azt álmodja, kínozzák.

És hogy miért ez lett a film címe, így, egyszerűen: Áldozatok 2006? A válasz kézenfekvő: mert egyszerre kíván emléket állítani a 2006 őszi események civil és rendőr áldozatainak. Ahogyan a filmben elhangzik, mintegy 400 rendőri és “alsó hangon” 500 civil áldozatról tudnak. Utóbbi állítás Gaudi-Nagy Tamás ügyvédtől, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetőjétől – később a Jobbik Magyarországért Mozgalom országgyűlési képviselője – hangzott el, aki szakértőként is közreműködött a film elkészítésében. Csakúgy, mint Kisberk Szabolcs, aki a zavargások idején a HírTV tudósítójaként volt kint a helyszínen és szerzett fejsérülést egy gumilövedéktől.

A filmben megszólaló civil sértettek részletesen beszélnek a velük történtekről, akiknek történetében egy közös pont biztosan van: semmilyen atrocitást nem követtek el a rendőrök ellen,
több esetben egyedül sétáltak az utcán, ültek egy étteremben, vagy épp búcsúzkodtak a barátaiktól, mikor leteperték őket a földre. Azt is elmondják, azóta mi történt velük, hogyan próbálták meg feldolgozni a megalázó kínzásokat, amiket el kellett viselniük. Nyilatkoznak a védelmüket ellátó ügyvédek is, így a Nemzeti Jogvédő Szolgálat, a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) és a Helsinki Bizottság munkatársai, valamint a Legfőbb Ügyészség sajtószóvivője. Elmondják, hogy jogi értelemben hol akadt el az ügyek nagy része és miért van az, hogy a legtöbb elkövetőt a mai napig nem lehet beazonosítani.
Rendőri oldalról is érdekes nyilatkozatokat hallhatunk a filmben arról, hogy mi miért történt, vagy történhetett a szeptember 19-i TV-székház ostromtól egészen az október 23-i tömegoszlatásig. Ezek azok a részei a filmnek, ahol még mindig a legtöbb a kérdőjel. Könnyen kikövetkeztethető, hogy kik azok, akik egyáltalán vállalták az interjút – akár arccal, akár arcuk eltakarásával és hangjuk eltorzításával – és kik azok, akik egy szót sem voltak hajlandóak szólni a 2006-os brutális eseményekről…
Az Áldozatok 2006 című dokumentumfilmet október 24-én, vasárnap este vetíti a Duna Televízió, az online premier október 25-én lesz az atlatszo.hu honlapon.
Így támogathatja a Szemléleket
A Szemlélek nem üzleti vállalkozás, kizárólag adományokból, támogatásokból működünk. Önállóságunk legfőbb záloga olvasóink nagylelkűsége. Kérjük, ha teheti, ön is csatlakozzon támogatói körünkhöz! Egyszeri vagy havi rendszeres adományát ezen a linken fogadjuk.
Támogatom