A harmadszor első és az először harmadik

nepszava.hu

Esti tükör, 2021. május 15.

“Ezt az érzést sohasem lehet megszokni” – mondta Valter Attila azután, hogy összetettben sorozatban harmadik napja vezeti a Giro d’Italia országúti kerékpáros körversenyt, és viseli a rózsaszín trikót.

index.hu

A magyar válogatott bronzérmes lett a szinkronúszók highlight kűrjében a budapesti vizes Európa-bajnokságon a Duna Arénában. A válogatott először nyert érmet szinkronúszásban világversenyen – de hozzá kell tenni, hogy összesen három csapat versenyzett a viadalon.

index.hu

Az elmúlt években ugrásszerűen megnőtt a zarándokok száma – itthon is egyre népszerűbbek a legismertebb útvonalak, de a spanyolországi El Caminónak nekivágók száma is megduplázódott. “Ez a népszerűség többek közt azzal magyarázható, hogy egyre inkább vágyunk a természetre és csendre, egyszóval arra az érzésre, hogy kiszakadjunk a hétköznapi mókuskerékből” – mondta Csutka István, azaz Camino Steve. Ezt az igényt kihasználva az elmúlt években a zarándoklatokból is komoly üzletet csináltak: csoportos utakat szerveznek, ahol azt hirdetik, hogy visznek busszal, intézik a szállást, és gondoskodnak az ellátásról is. Ezzel a rózsaszín mázzal pont az út lényegét ölik ki.

index.hu

Ferenc pápa budapesti látogatásáról és az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus programjáról egyeztetett Erdő Péter a Vatikánban Pietro Parolin szentszéki államtitkárral. “Az biztos, hogy a szeptember 12-i zárómisére várjuk Ferenc pápát − mondta a bíboros, aki szerint a rendezvény jelentőségét mutatja, hogy a pápa húsz év óta először vesz részt személyesen a NEK zárómiséjén.

websajto.hu

“Szeretet vesz körül minket, és lehetőségek, hogy szeressünk” – ezt egy coloradói édesanya mondta, aki férjével négy Down-szindrómás gyermeket nevel. A McGarrity családban összesen nyolc gyermek él, közülük három Down-szindrómás gyereküket örökbe fogadták, illetve vér szerinti gyerekeik közül is az egyik fiú ezzel a genetikai eltéréssel született. “Senki sem érti, milyen sokat adnak ezek a csodálatos lelkek, a feltétel nélküli szeretetükkel és az elfogadással, amiben bárki részesül, akivel csak találkoznak” – mondta az édesanya.

magyarkurir.hu

18 elismert kutató levelet tett közzé a Science folyóiratban, amelyben arra szólítottak fel, hogy vegyék komolyan a laboratóriumból szökött vírus teória kivizsgálását a koronavírus eredetének kutatása során, ezért kérik, hogy ezt a lehetőséget is vizsgálják meg ugyanúgy, mint azt, hogy természetes úton, zoonózissal terjedt át a kór emberekre az állatvilágból.

technologyreview.com

Itthon 2500 alá csökkent a kórházban ápoltak száma, oltásra viszont már több mint ötmillióan regisztráltak, Angliában viszont növekszik a reprodukciós szám: tíz fertőzött  átlagosan körülbelül 8-11 embernek adja tovább a vírust.

index.hu

“Magyarország igen jól áll az átoltottság szempontjából, de a 4,5 millió immunizált ember még nem elég ahhoz, hogy “nyugodtan hátradőljünk” – ez Szlávik János infektológus véleménye, aki szerint kedvező, hogy sok 16-18 éves fiatal is hajlandó beoltatni magát a koronavírus ellen, hiszen ezzel ők is részei lesznek az “össznépi védettségnek”.

hvg.hu

Közben már van olyan cég, amelyik csak oltottakat fog alkalmazni: aki a jövőben a Delta Airlineshoz csatlakozna, annak nem csak szakmai tapasztalatra lesz szüksége, hanem a koronavírus elleni oltásnak is ott kell lennie a karjában.

travelpulse.com

A járványhelyzet nagyon sok embert megviselt mentálisan és egzisztenciálisan is – erről Hevesi Kriszta szexuál-, sport- és egészségfejlesztő szakpszichológus beszélt, hozzátéve, hogy az elmúlt hónapok sajnos nagyon kedveztek a társas magány és az érzelmi elmagányosodás érzése kialakulásának.

novekedes.hu

Hejőkeresztúron, a IV. Béla Általános Iskolában húsz éve vezették be a Komplex Instrukciós Programot, ami megváltoztatta a gyerekek mindennapjait. “Meg kellett találni, mi az a módszer, ami akkor is hatékony, ha vannak kettesek és ötösök is az osztályban, azaz a pedagógus egyszerre tudja a tehetséget gondozni és a felzárkóztatást végezni” – fogalmazza meg a program lényegét K. Nagy Emese, az intézmény igazgatója, hozzátéve, mindig az a fejlesztés kulcsa, hogy az egyénileg a gyerek képességeinek megfelelően történjen.

24.hu

Sikeresen leszállt a Marsra a kínai Tienven-1 űrszonda fedélzetén egy marsjáróval – adta hírül szombaton a kínai nemzeti űrhivatal. Az Egyesült Államok már többször juttatott kutatóberendezéseket a vörös bolygóra, Kínának – az országok sorában másodikként – most sikerült először. A mitológiai tűzistenről elnevezett robotjármű a Mars légkörét és talaját vizsgálja, képeket készít, és feltérképezi a környéket.

portfolio.hu

Képeket készít és feltérképezi a környéket – talán ezt a programot még elbírja az idény nyaralni indulók pénztárcája is, mert egyébként igazi árrobbanásra számíthatunk. Még csak most nyithattak ki a hazai szálláshelyek, de az már látszik, hogy a tavalyi szobaárak nem tarthatók: a nyári főszezonban akár 15-20 százalékos áremelkedés is lehet.

portfolio.hu
Szűrő vagyok. Átfolyik rajtam a világ. Ami fennakad, érzéssé és gondolattá válik bennem. Gyerek vagyok, anya és nagyi. Nő, társ, barát. Örök tanuló, régóta tanító. Tudom a különbséget a gondolkodva szeretés és a szeretve gondolkodás között. Utóbbit gyakorolom. Remélem, ez szóvá vált érzéseimen és gondolataimon is átszűrődik.