A világ legnagyobb szeretethazugságai

szeretet

Amikor azt mondod, szeretsz, s közben gyűlölöd magad. Nagyon árulkodnak a tetteink arról, hogyan is szeretünk igazán.

***

VISSZAPILLANTÓ sorozatunkban az elmúlt időszak legérdekesebb, legnagyobb hatást kiváltó, vagy más okból számunkra kedves írásaiból idézünk vissza néhányat. Az idő múlása miatt a cikkekben szerepelhetnek olyan eseményekre való utalások, melyek ugyan már nem annyira aktuálisak, de úgy gondoljuk, érdemes rájuk ebből a távlatból is visszatekinteni. Reméljük, hogy a felidézett tartalmak újraolvasói épp úgy örömmel fogadják a “visszapillantás” lehetőségét, mint azok, akik most találkoznak először egy-egy gondolattal!

***

A „Szeresd felebarátodat, mint tenmagadat” egy olyan mondat, melyben valószínűleg többen hisznek, mint bármi másban.

Hogyan lehet ezt a nagyon egyszerű mondatot, ami nagyon is logikus, így elferdíteni? A szeretem magam sokszor miért az egyik legnagyobb hazugság?

A dohányos is azt mondja, hogy szereti magát, pedig bizonyított tény, hogy sejtszinten mérgezi és fojtogatja az egész, szerinte szeretett testét.

A túlsúlyos is szereti a hasát, annyira szereti, hogy 24 órás műszakban tartja az egész emésztőrendszerét, heti és havi szinten nem ad neki egyetlen pihenőnapot sem, majd mikor az katapultálva fellázad, azt egy vírusra vagy bármi másra fogja.

Szeretünk együtt lenni szeretteinkkel, de azért gyakrabban nézünk egyedül sorozatot, maradunk otthon, ha elhívnak és inkább simogatunk és sétáltatunk egy háziállatot, mint azt az időnket egy emberi lénynek adnánk.

Ha már háziállatok, azokat is nagyon szeretjük, ezért genetikailag oly mértékben korcsosítottuk például a kutyákat, hogy komoly betegségekkel és gyengeséggel kell élni sok fajtának, csak mert úgy cukibb és mert így szeretjük.

Szeretünk szépítkezni, mely során sokszor olyan vegyi anyagokkal kenjük be magunkat, amik nem feltétlen szeretik a bőrünket. Aztán kisminkelve védjük az állatokat, melyek közül sokat azért kínoztak meg, hogy egészségünkre kevésbé ártalmasan szépítkezhessünk.

Szeretnénk egy jobb életet, de jobban szeretjük a de szócskát, mert ha azt kimondjuk, akkor nem kell csinálni semmit, vagy semmi olyat, ami változást hozna.

Szeretjük Istent, hiszünk is valamiben, mert valami van, de a Bibliát ki nem nyitnánk, mert az már biztosan elavult és hiába van mindenhol egy kereszt, az nem jelentheti azt, hogy el kellene gondolkodnunk rajta.

Nagyon szeretünk adakozni is, de leginkább abból, amire nincs már szükségünk és amit nem merünk, vagy nem akarunk kidobni.

Szeretünk magyarázkodni, na, azt tényleg szeretünk.

Ez egy nagyon furcsa, tudathasadásos szóhasználat, amiből igen nehéz kilépni.

Aki magát nem szereti, az mást sem tud igazán. Aki maga ellen van, arra mondhatnánk, hogy önpusztító. Önpusztító ember azonban nem létezik. Minden emberi lény, amely önmaga ellen fordul, a közössége ellen is fordul és mindent pusztít, amivel életében még érintkezik. Nem csak az van maga ellen, aki látványosan káros szenvedélyekkel küzd, mint a cigaretta, az alkohol, a zabálás. Az álláshalmozás, a tevékenységi őrület is ön- és közpusztítás, ahogy a lustaságba és közömbösségbe menekülés, vagy akár a sorozatfüggés. A maga ellen élő (?) látványa, ahogy lassan vagy gyorsan kivérezteti magát környezete szeme láttára nagyon fájdalmas és elkeserítő dolog. Minél közelebb van hozzánk, annál mélyebb sebet okoz és kicsit mind gyilkosok vagyunk azért, mert hagyjuk egymást élve eltemetni. Ez egy őrjítő felelősség, amit vállalnunk kell és az egyetlen lehetséges út a minél jobban, minél gyakrabban egymás felé fordulás, mindenhol, mindenkor, minden közösségben.

Aki megtanul szeretni, az tudni fogja, hogy abban az adott minőségben, ahogyan ő tud, senki az egész világegyetemben nem tud szeretni s nem is tud adni belőle, csakis ő egyedül. Minden ember saját elhatározásból tud adni magából, erre senki nem kényszerítheti.

Ha mégis, az nem adás lesz és nem kapás. Az rablás lesz és vesztegetés.

A szeretet mozgatórugója az akarat. Akarok feléd fordulni, akarok adni magamból, akarok veled lenni, akarom, hogy neked, nektek jobb legyen. Ezért teszek, ezért adok az időmből, az energiámból és ha kell, a véremből is adok.

Senki nem utálja magát hobbiból. Ahhoz, hogy az ember maga ellen forduljon, kell az elutasítás tapasztalata. Kell, hogy valaki, valakik huzamosabb ideig gyötörjék önnön értéktelenségével. Kell hozzá sok gyermekkori lelki post-it ragasztgatás, amire vastag tintával van felírva, hogy lusta, buta, értéktelen és különféle lélekgyilkos szókombinációk. A minden levegővételért megdicsért gyermeknek sem lesz több önbizalma, pedig elvileg csupa pozitív címkét kapott. A bálványozott gyermeknek ugyanúgy nem lesz helyén az értékrendje, mert a szülei túlárazása miatt nem fogja ismerni a valós értékét.

Ha egy olyan családba születsz, ahol folyton azt kommunikálják, hogy te több, jobb, okosabb, fontosabb, feljebb való vagy ennél, annál, azoknál, akkor ez a család hazudik. Nem valós értéket mutat, nem a valóságot közvetíti a gyermeknek, aki bizonyosan felfuvalkodottá válik. A kevélység, ahogy minden bűn, leválaszt a közösségről, elveszi az együttérzést az embertől. Ha erre egyszer rájön, az összetöri. Isten irgalmazzon neki.

Azzal sem tudok egyet érteni, hogy valaki túlságosan szereti önmagát. A szeretet szót ugyanis nem szabadna semmilyen negatív jelzővel együtt alkalmazni, ugyanis nem igaz. Aki önmagát nagyon szereti, azzal, hogy éppen ennek kárát vallja, már nem is szereti. Hiszen a szeretet mindig nyereség, ami növekszik, tágul, teremt és sosem árt, pusztít,vagy rombol. Aki engem bánt emberségemben, szavakkal, vagy tettekkel, az még nem szeret. Élethosszig tartó munka ez, emiatt van annyi sok sérülés. Az már nagyon jó, ha valaki eljut odáig, hogy szeretni akarjon és szent törekvéssel dolgozik azon, hogy életében minél nagyobb részben egésszé váljon.

Tanuljuk egymást, mert ez kötelességünk. Tanuljuk egymást megszeretni az ismeret által, aminek feltétele egy szívből jövő indíttatás, hogy odaforduljunk a másik ember felé. Ha ezt nem tesszük meg, képzeteink lesznek a másikról, s magunkról is, amik könnyen idomulnak a bennünket rontó erőkhöz. Az önmagunknak való hazugság az, ami a legkártékonyabb, hisz az első, akit átverünk, az saját magunk lesz. A többiek csak utánunk jönnek.

Ha akarunk szeretni, akarunk hinni, akkor tenni fogunk érte. Reményünk erősödik, hitünk növekszik s a legfőbb, hogy szeretetünk tökéletesedik.

Hiszen ezért vagyunk a világon.

Szőke Tibor

Ez a cikk eredetileg a szemlelek.blog.hu oldalon jelent meg.