A Váci Egyházmegye nyugalmazott püspöke azt mondta, hogy a pápák eleve nem szoktak elmenni az eucharisztikus kongresszusokra. Tudomása szerint az elmúlt húsz évben nem volt erre példa, így már pusztán az, hogy Ferenc pápa ebből az alkalomból Budapestre látogat, nagy dolog.
Mától csak hitelre használhatjuk a Földet – hazánkban ma van a túlfogyasztás napja. Fél év sem kellett, hogy feléljük egész évben keletkezett, azaz egész évre beosztandó megújuló erőforrásainkat.
Tavaly ez a nap még június 14-re esett, de a globális túlfogyasztás napja is csak három hét múlva jön el: a Global Footprint Network nevű kanadai szervezet szerint idén július 29-én lesz a „deficit-pont”.
Élesen világít rá az Európai Unión belüli bérkülönbségekre az az adatsor, amelyet május végén hozott nyilvánosságra az uniós statisztikai hivatal. A kimutatás szerint 2018-ban a menedzseri munkakörben dolgozóknak fizették a legmagasabb órabért, bruttó 28,6 eurót, ami közel a háromszorosa volt a szakképzettséget nem igénylő foglalkozást végzőkének (9,7 euró). A rangsorban a második helyen a diplomások, majd a technikusok és asszisztensek következnek, 21 euró fölötti, illetve 18 euró körüli órabérrel.
Az átlagos bruttó órabért tekintve Magyarország mindössze Litvániát, Romániát és Bulgáriát tudta megelőzni az Európai Unió 27 tagországán belül – nálunk egy diplomásnak kevesebb az órabére, mint egy képesítés nélküli német munkásnak.
Az ember alapvetően jó, és csekély nagylelkűség is boldogabbá tesz – erre a következtetésre jutott a Zürichi Egyetem professzora, Philippe Tobler és nemzetközi kutatótársai, amikor azt vizsgálták, hogy mi történik az agyunkban, amikor saját és mások érdekei között döntünk. A belső vívódást elektródákkal mérték az agy három területén, amely a boldogságérzésben, a döntéshozatalban és az altruista (jótékony) viselkedésben érintett – tapasztalatuk szerint már a puszta elhatározás, hogy jót tesznek másokkal, boldogságot adott a kísérleteben résztvevőknek.
Mike Wimmer 12 éves, Észak-Karolinában él, és egy héten belül diplomát és érettségi bizonyítványt is szerzett. A koronavírus-járvány ideje alatt döntött úgy, hogy komolyabban is belevág a tanulásba: mivel nem kellett ingáznia az iskolába, sokkal több ideje jutott arra, hogy extra órákat is bevállaljon, ezért duális képzésben végezte el a középiskola utolsó két évét, mert rájött, hogy a plusz órákkal diplomát is szerezhetne. A fiú szerint a legnehezebb kihívás az volt, hogy megmutassa, képes legyőzni az akadályokat, és hogy megtalálja azokat a tanárokat, akik bíznak a képességeiben.