A katolikus főpásztor szerint más felekezetek sem maradhatnak csendben a református püspök által okozott botrányos helyzet kapcsán.
A Váci Egyházmegye korábbi vezetője a Magyar Hang hetilapnak adott interjúban egyetértőleg csatlakozott a Szemléleknek nyilatkozó Tarr Zoltán egykori református zsinati tanácsos véleményéhez a kegyelmi ügy református egyházon túlmutató, az egész keresztény közösségnek ártó hatásáról.
– Osztom az álláspontját, ezért mondom azt, hogy nekünk, a katolikus egyháznak is feladata lenne kiállnia és jól érthetően megfogalmaznia, mit gondol az ügyről – fogalmazott Beer Miklós.
Hogy mit kellene most tennie Balog Zoltán református püspöknek, arra az alábbi, „jól érthető” választ adta a katolikus egyházi vezető:
– Nagyon örülnék, ha lenne lelkiereje ahhoz, hogy lemondjon a püspöki szolgálatról. Ez neki is jót tenne, és talán gyógyítaná azt a sebet, amely nemcsak a református egyházat és a többi keresztény közösséget, de az egész társadalmat érte.
A teljes interjú a Magyar Hang előfizetői felületén is olvasható, amely ide kattintva érhető el.
Ugyanazon orgánum aktuális podcastadásában Zalatnay István református lelkész, a Károli Gáspár Református Egyetem docense fejti ki gondolatait az „óriási feszültségről”, amelynek
jelentős negatív hatása lehet az 1 százalékos felajánlásokra,
a „református” kifejezés szégyenfolttá válásáról és arról is, hogy jó lenne nem „Balog Zoltán-ügyről” beszélni, hanem megújulási lehetőségként tekinteni a kialakult krízisre.
A Balog-ügy nemcsak az egyház embereit, hanem egyre több hívőt is megmozgat, kiállásra, véleménynyilvánításra késztet. Nemrégiben 24 református értelmiségi nyilatkozatban szólította fel lemondásra a Dunamelléki Református Egyházkerület püspökét, és ugyanezzel a céllal indított petíciót az egykori tököli kántor, Vargha Anikó is.
Most néhány aggódó kecskeméti református értelmiségi nevében – „a létezés apró jeleként” – dr. Fazekas Péter fogalmazta meg és juttatta el szerkesztőségünkbe a gondolatait.
***
Protestálok
A körülöttem élők (családom, barátaim) tudják, hogy nem mostanában világosodtam meg, hanem már 2021-ben: Balog Zoltán püspökké, majd zsinati elnökké „választása” idején mondtam, sőt emlékezetem szerint néhány háborgó mondatban le is írtam, hogy tisztségbe emelése történelmi bűn.
A mi református egyházunk zivataros öt évszázada elképesztő megpróbáltatásokat hozott – egyáltalán a megjelenése, amiként talajt fogott magyar földön, majd meggyökerezett itt, az egyik oldalon pápista, a másik felől muzulmán szorítás gyilkos harapófogójában, elképesztő szellemi-lelkiségi és gyakorlati teljesítmény. Prédikátoraink gályarabsága, európai műveltségű lelkészeink szellemi tevékenysége, munkája, sűrű megpróbáltatásaik (Méliusz Juhász, Dévai Bíró Mátyás, Misztótfalusi, Károli stb.) a kálvinizmust olyan hitelessé és erőssé tették nálunk (nem véletlenül írom így, hogy nálunk, azaz az elpusztított, de aztán épp hitünk ereje folytán is élhetővé tett Országban, s különösen az Alföldön), hogy az a közelmúlt századok és a modern idők lealjasult kataklizmái idején is erőt adott ahhoz, hogy elődeink ezeket a megpróbáltatásokat egyenes gerinccel vészeljék át.
A mi egyházunk – korokat megelőzve – demokratikusan épült fel, s működik máig, hiszen a legkisebb falu lelkészétől a zsinati elnökig, mindenki választással emelkedhet szolgálatba, tisztségbe.
S úgy éreztem, valahogy ez a gyönyörű hagyomány tört meg akkor, amikor egy volt miniszter (aki mellesleg, olykor, ha épp ráért, református lelkész is volt), választatott püspökké, majd az egyház első emberévé, mégpedig olyan módon, hogy megválaszthatósága érdekében egy régi szabályt (a folyamatos szolgálat meghatározott tartamú fennállásának követelményét) is módosítani voltak kénytelenek és képesek az arra illetékesek (lex Balog). És miután ez az ember előbb a miniszterelnök lelki vezetője, majd kormányának tagja volt, nem lehet, s nincs is rá okom, hogy az egyházi villámkarrier mögött ne a nagy hatalomtechnikust lássam. Ez pedig azt jelenti, hogy öt évszázad függetlenség után Magyarországon a világi hatalom főkegyúri jogot gyakorolt a református egyház fölött. Ez hitünket és egyházunkat alapjaiban sérti és rombolja.
Hit és politika összefüggései kapcsán emlékeztetnék egy régi egyháztörténeti esetre, nevezetesen legendás püspökünk, Ravasz László 1921-es megválasztására, amikor az ízig-vérig pap Ravasz konkurense egy nemzetgyűlési képviselő volt (a kisgazdapárt színeiben politizáló Kováts J. István lelkész). Nagy dilemma előtt állt a református közvélemény, hogy az inkább a hit és az eklézsia gondjaival, jövőjével foglalkozó, lelkiségi-missziói szempontokat előtérbe helyező Ravaszt, vagy a befolyásos politikust, egyébként szintén elismert, becsületes Kovátsot válasszák meg. A Ravasz-féle vonulat kerekedett felül, mert az elektorok osztották azt a véleményt Kováts személye okán, hogy „exponált politikus, akarva, nem akarva képtelen a püspöki tisztség kötelességeinek megfelelni, csupán kisebb érdekkörök igényeit tudná kielégíteni, holott politikai hivatásának hűséges szolgálatával áldást hozhatna az egész egyházra.” Bölcs szavak, kár, hogy mai püspökválasztóink nem ismerték. De megfontolandó, máig érvényes az a gondolat is, amit a már idős Ravasz az Emlékezéseim című könyvében írt meg: „…az egyház lelki legyen, független legyen, ne kapcsolódjék politikai rendszerekkel és a szolgálatban találja meg hivatását”. *
Szomorú és méltatlan, ami történt 2021-ben, s most ennek szenvedjük még méltatlanabb következményeit. Ha senkit nem is érdekel egy magamfajta, e körben képzetlen, protestáns érzületű laikus véleménye; ahogy 2021-ben kifogásoltam a főkegyúri gesztus eltűrését, most is hangot adok annak: kifogásolom, hogy a ránk tuszkolt Balog Zoltán még mindig püspök, és remélem, hogy be fog következni egyházunkban egy mély és őszinte szembenézés az elmúlt évek vállalhatatlan történéseivel.
(*a fenti idézetek Hatos Pál: Szabadkőművesból református püspök c. könyvéből származnak)
