Elgondolkodtató visszajelzések özöne kísérte a Telex egyik videóját, és Hodász András azzal kapcsolatos reakcióját – a kárörvendő megnyilvánulások sem maradtak el.
– Lehet-e közvetíteni egy szentmisét a televízióban? – tette fel előadása kezdetén, saját magának feldobott labdaként a kérdést Blanckenstein Miklós katolikus pap 2005-ben, a „Média az egyházban, egyház a médiában” című konferencián. A hazai egyházi élet meghatározó alakja ezt követően hosszan fejtegette, hogy a kérdésre miért az „igen” a praktikus, és miért a „nem” a helyes válasz.
Feloldhatatlan dilemma ugyanis egy személyes jelenlétet megkívánó helyzetet digitalizálni, műsorrá csomagolni, információként közvetíteni.
Megtapasztaltuk ezt élesben a járványhelyzet alatt, amikor ennek mindenféle, pozitív és negatív velejárójával is szembesülhettek a hívők, személyek és közösségek – ezért is volna szükség a 2005-ös rendezvényhez hasonló szakmai programokra napjainkban is.
Most azért idéztem fel a 17 évvel ezelőtti eseményt, mert ugyanezt a problematikát érinti a Telex néhány napja közzétett videója. A szerkesztőség szerintem semmi botrányosat nem tett, mindössze egy olyan területre merészkedtek, ahol nem lehet jól mozogni, újságírói szempontból semmiképp. Ehhez képest a videós csapat – megítélésem szerint – hozta azt, ami egy nem vallási alapon működő stábtól elvárható: bemutatta, amit látott, és amit abból saját megítélése szerint fontosnak tartott. Ez a saját megítélés, ez a szándék aztán lehet akár párbeszéd, vita tárgya is.
Az eddigi nyilvános megszólalások között nem találkoztam még azzal a nagyon fontos ténnyel, hogy az egész videó nem jöhetett volna létre, ha a korábban „buzizászlózás” miatt elhíresült plébános, és a misén résztvevők egy része nem áll szóba – éspedig higgadtan, tisztességesen – azokkal a médiamunkásokkal, akiket egyébként alighanem valamiféle ellenségnek, gonosznak képzelnek. A hazai közbeszéd aktuális állapotát ismerve óriási értékként tekinthetünk erre a nyitottságra, amely ugyanúgy elmondható a videó készítőiről is, akik nem távolról ítélkeztek a szerintük nagyon másként gondolkodók felett, hanem odamentek, kérdeztek, közzétettek.
Számomra annak a bizonyos videónak a legfontosabb üzenete, hogy
bár gondolhatunk nagyon mást a világ dolgairól, azért még szóba állunk egymással.
Hatalmas hiánycikk Magyarországon ez a Hodász András által említett buborékos gondolkodáson felülemelkedni képes, párbeszédre hajlandó hozzáállás. Becsüljük meg, gyakoroljuk magunk is, és minél többen tesznek így, annál kevésbé lesz hírértéke annak, ha újra a közbeszéd állapotáról beszélünk!
Itt akár be is fejezhetném ezt a cikket, hiszen a videó tartalmának és formájának morális problematikájára már rámutatott a Szemléleken megjelent cikkében András atya. Csakhogy az ő reakcióját újabb reakció követte, éspedig a Telex szerkesztősége részéről – amiből aztán egyes hangadók azt a következtetést próbálták másokkal levonatni, hogy a két szerzői közösség egymásnak ugrott, a Telex és a Szemlélek megharagudott egymásra, beleszálltunk, belerúgtunk a másikba… Elképesztő felvetések ezek, ráadásul ugyanúgy lakmuszok, mint más értelemben a Telex videója. A menetrendszerű liberálisozás, tévtanításozás, és egyéb alaptalan rágalmak sem maradtak el. Ezekkel kapcsolatban Sáhó Eszter, a Szemlélek főszerkesztője írta meg, mi a valóság, és mi a ki tudja, milyen szándékból fakadó kitaláció.
Megint visszaugrunk az időben, de most csak ide, a szomszédba. 2016-ban nyilatkozta azt Beer Miklós püspök a Szemléleknek, hogy óriási kárt okoznak a katolikus egyháznak „korunk farizeusai”, akik fennhangon reklámozzák saját vallásosságukat, de az evangélium lelkületétől rendkívül messze áll a gondolkodásmódjuk.
Óvakodjunk az ilyen hamis prófétáktól, a hitelességet kattintásokban mérő, államilag megtámogatva politikai érdekekhez igazodó tanokat hirdető személyektől és felületektől!
Megérkeztünk ugyanoda, ahol már járt ennek a témának a gondolatisága: egy dolog politikai vezetőkért imádkozni, egy másik dolog képzelt mennyei kiválasztottságukra hivatkozva mintegy isteníteni bárkit közülük. Ahogy vannak, akik az újságírás szakmai alapelveit tiszteletben tartva képesek akár egyet nem érteni is egymással, és ennek megfelelő keretek között hangot adni, és vannak, akik mindenből háborúskodást, utálkozást, rugdalózást próbálnak szítani.
A Telex és a Szemlélek kapcsolata, köszöni szépen, jól van. A Telex főszerkesztője a cikkek megjelenését követően barátságos hangnemű üzenetet váltott Hodász Andrással, én is felhívtam Dull Szabolcsot, és nem találtunk okot arra, hogy haragudjunk egymásra. Nem csupán szóba állunk a jövőben is egymással, de már készülünk a következő cikksorozatra, amelynek írásai a két szerkesztőség partnerségének jegyében fognak hamarosan megjelenni.
A zárszó ugyanannak felhangosítása, amit már leírtam: köszönet illeti Osztie Zoltán plébánost, és a Telex munkatársainak nyilatkozókat a hozzáállásukért!
Mindenki a saját közegén, ha úgy teszik, szekértáborán belül tudja a legnagyobb hatást kiváltani, változást előidézni azzal, ha példát mutat.
Így tovább – lepjük meg egymást, és indulatoktól mentesen, korrekten álljunk szóba azokkal is, akik ezt nem feltételeznék rólunk!
Hajrá, társadalmi párbeszéd!
