Címke: gyász
Elhunyt az apáca, aki a világ legidősebb embere volt
André nővér február 11-én lett volna 119 éves.
„Nem szerencsés XVI. Benedeket szembeállítani Ferenccel”
Az emeritus pápa temetésének résztvevői a Szent Péter téren fogalmazták meg gondolataikat az elhunyt egyházfőről.
Elhunyt XVI. Benedek
A 95 évet élt egykori katolikus egyházfő életműve nem csupán saját kora, de bizonyosan a jövő egyháza számára is bőséges inspirációt, kihívást, elmélkednivalót ajándékoz.
Francesco hazatért…
Elhunyt egy indonéz származású szerzetes, akinek sokat köszönhetnek magyar fiatalok ezrei.
Ki ez az édesanya, aki ennyi szeretetet adott nekünk?
Rudan Mária földi élete fájón hamar, 40 évesen ért véget – mind élete, életműve, mind búcsúztatása felkiáltójelként áll előttünk.
Van-e hit a halottak napi temetőturizmus mögött?
Lehet, hogy bennem van a hiba, de soha nem megyek ki halottak napján a temetőbe. Szerintem ugyanis ennek a napnak az a lényege, hogy elhunyt szeretteinkért imádkozzunk, és emlékezzünk rájuk – ehhez pedig nem kell egy kőtábla előtt állni.
Nem csak tragédiák kovácsolnak egységet a stadionokban
Számos tragédia történt már a labdarúgópályákon és környékén, előfordult, hogy nézőtéri szerencsétlenség vezetett hosszabb, döbbent szünetig. A legextrémebb helyzetek egyetlen másodperc alatt söpörnek félre mindenféle ellenérzést, és kovácsolnak egységet a legnagyobb riválisok között is.
Elhunyt Rudan Mária
Szomorúan osztjuk meg a családtagoktól kapott hírt: elhunyt Rudan Mária.
Hálásak vagyunk érte, hogy ismerhettük, hogy a Szemlélek barátai között tarthattuk számon, és hálásak mindazért, amivel a társadalmat szolgálta.
Mekkora családja van egy papnak?
Temetéskor ritkán van szükség több kültéri kivetítőre és a teljes templomkert hangosítására. Pákozdi István búcsúztatásának körülményeiben az életműve is megjelenítődött.
Mádl Dalma: Ne féljünk!
89 éves korában elhunyt az egykori köztársasági elnök felesége. A saját szavaival búcsúzunk tőle.