11.7 C
Budapest
2024. április 19., péntek

Címke: gyerekek

Amikor már nem tudsz bocsánatot kérni…

0
Vannak történeteink, melyeket már nem tudunk jóvátenni, és bocsánatkérésre sincs lehetőségünk, bármennyire szeretnénk.

„Amikor az emberek idejébe belépett Isten”

0
A katolikus egyház ünnepeiről, gyerekeknek íródott könyv bemutatóján jártunk.

Hogyan hat a gyerekekre a pedagógusok mentális állapota?

0
Hova vezet a pedagógusok bizonytalan helyzete, mi történik a lelki egészségükkel, és ez miként érinti a gyerekeket?

Kerékpárral Lisszabonba – lelkigyakorlat és jótékonyság két keréken

0
Áprilisban adtunk hírt három pannonhalmi öregdiákról, akik azt vállalták, hogy idén nyáron eltekernek az Ifjúsági Világtalálkozóra. Azóta a fiatalok - immár öten – az osztrák-német határ közelében járnak: zarándoklatukkal nemes ügyet szolgálnak.

„Nincsen erősebb egy elszánt önkéntesnél”

0
Böjte Csaba házaival kapcsolatban az utóbbi hetekben botrányoktól volt hangos a sajtó. Kevés figyelem jut azonban arra, hogy továbbra is rengeteg hivatásos és önkéntes nevelő tesz nap mint nap azért, hogy a gyerekek boldogabb életet élhessenek.

Engedjétek a kereszthez a gyerekeket! – a makói keresztút margójára

0
Az elmúlt hét vezető botrányhíre a katolikus egyházzal kapcsolatban kétségkívül a Maros-parti város gyerekkeresztútja volt.

„Meg kellett szokni a rácsos ablakot”

0
Van, aki azt gondolja, hogy a gyerek tehet arról, ha állami gondoskodásba kerül.

Prekopa Erna: El kell mondanunk a gyerekeknek, hogy értékesek

0
A Kölyök Placc nevű gyermek-istentiszteletek csapatának vezetőjét, a Re-Generáció Alapítvány gyerek- és ifjúságiprogram-szervezőjét a hitoktatás kihívásairól, a kötelező hittanról, és az élményalapú tanulás hatékonyságáról is kérdeztük.

Böjte Csaba élete egyik legnagyobb kihívása előtt áll?

0
Megszülni, felnevelni, elengedni – minden szülő számára elkerülhetetlen leckéket tartogat az élet. Hasonló helyzetben van a nehéz sorsú gyermekeket befogadó szerzetes is.

Oktatás: ez még a lejtő, vagy már az alja?

0
Az elmúlt hetekben több ezer pedagógus lépett ki a komfortzónájából – nem jókedvében...
- Advertisement -

Ajánló

Szeretnéd cikkeinket kényelmes hírlevél formában olvasni?

Iratkozz fel neked szóló e-mailes e-magazinunkra, amelyet hetente küldünk számodra.