Címke: Vatikán
A Vatikán után szabadon: hányadán áll női vezetőkkel a Magyar Katolikus...
Ferenc pápa az utóbbi hónapokban több nőt is magas vatikáni tisztségbe nevezett ki. Ennek apropóján feltérképeztük, hogy mely szentszéki intézményekben tölt be nő vezető pozíciót, és hányadán állunk ezen a téren a magyar katolikus egyházban. Körképünk alighanem az eddigi legteljesebb összegzés a hazai sajtóban.
Legalább ötszáz kézfogás – római beszámoló Német László bíborosi beiktatásáról
Ferenc pápa szombaton iktatta be hivatalába az általa kinevezett 21 új bíborost, köztük a Megújul.hu „nagykövetét”, Német Lászlót. Rómába kiküldött tudósítónk lehetőséget kapott, hogy az eseményről testközelből, a kulisszák mögé pillantva számoljon be.
Liberális propaganda vagy érvényes egyházkép? – Mérlegen a Konklávé című film
A legvérmesebb kritikusok szerint a szokásos egyházellenes törekvések sorába illik, ezért mindenestül elvetendő a Konklávé. Más, árnyaltabb – köztük katolikus körökben is megfogalmazott – vélemények úgy tartják: bár színvonala és/vagy tartalma helyenként hagy kívánnivalót maga után, az amerikai-angol filmnek vannak erényei.
“Megláthatjuk, hogyan születik egy új kultúra az egyházban”
A Vatican News a napokban interjút készített a megujul.hu szinóduson részt vevő nagyköveteivel, Csiszár Klára pasztorálteológussal és Német László belgrádi érsekkel, kinevezett bíborossal.
Kik azok a bíborosok?
A katolikus egyház egyes vezetőinél alkalmazott megjelölés sokak számára ismerősen csenghet, de hogy mi köze a névnek a bíborhoz, mi a feladata és a kiváltsága egy bíborosnak, ebben segítünk eligazodni.
Bűnbánatot tartanak az egyházi visszaélések miatt a Vatikánban
Erős üzenetet küld a pápa a világegyháznak és az egész társadalomnak: nincs szőnyeg alá söprés, magyarázkodás, helyette az őszinteség, a szembenézés, a bocsánatkérés, a felelősségre vonás, a megelőzés a helyes út.
Jó lenne tudni, milyen lesz a jövő egyháza? Beszéljünk róla!
Hamarosan egy asztalhoz ül egy érsek, egy metropolita és egy világi teológus. Három keresztény, három országból, akik azért jönnek Budapestre, hogy választ adjanak azokra a kérdésekre, amelyek mindannyiunkat foglalkoztatnak, mi több, mindannyiunkat érintenek.
Gyermekvédelem az egyházban: még mindig „sok a kosz”
A szakértő szerint pozitív elmozdulás fedezhető fel, de összességében még mindig nem kezelik elég jól a szexuális erőszak eseteit az elöljárók.
Véget ért egy áldatlan állapot, a házasságról szóló tanítás nem változik
A Hittani Dikasztérium friss határozata alapján akkor is áldást adhat a pap két személyre, ha a pár szabálytalan helyzetű kapcsolatban él.
Transznemű emberek is lehetnek jó katolikusok, üzeni a Vatikán
Egy Ferenc pápa által is aláírt dokumentum szerint megkeresztelkedhetnek, lehetnek keresztszülők, házassági tanúk egyaránt.






















