Háborúink azt jelzik, hogy elfordultunk Istentől

Külpolitikai szakértővel, és hazánk katolikus tábori püspökével elemeztük az orosz-ukrán fegyveres konfliktus mozgatórugóit a Szemlélek Társalgóban.

Mit keres egy erőszakszervezetben a katolikus egyház? – tehetnénk fel mindjárt az elején a kézenfekvő kérdést. Szervezett formában csak 36 ország rendelkezik katonai lelkészséggel, ezek egyike Magyarország, ahol második éve Berta Tibor látja el a hadseregnél szolgáló lelkészek vezetését (de már 1994-től a Katonai Ordinariátus szolgálatában áll).

A tábori püspök dandártábornoki rangban végzi a munkáját, egyenruhája is van, ami a katonákkal való egységet jelképezi: a tábori lelkészeknek ugyanis mindig ott kell lenniük, ahol a katonák vannak legyen az a laktanya, egy kiképzés, vagy külszolgálat. Berta szerint

az egyház egyik legnagyobb dilemmája a kereszténység és a fegyverhasználat összeegyeztethetősége,

de szerinte a pacifizmus álságos, és még soha nem vezetett sehova. Ami a legjobban zavarja, hogy a világ úgy szemléli az orosz-ukrán háborút, mintha egy mérkőzést nézne.

Feledy Botond elemzései az orosz-ukrán háború kitörésekor robbantak a legnagyobb közösségi médiában, pedig már korábban is foglalkozott külpolitikával (2007-ben ő alapította a Kitekintőt, dolgozott MDF-küldöttként az Európai Parlamentben, és az MTI külpolitikai főszerkesztője is volt). Ma főállásban a jezsuiták által létrehozott európai vezetőképző (European Leadership Programme) igazgatója Brüsszelben. Szerinte

az orosz-ukrán háború 20. századi, primitív megoldás egy 21. századi problémára.

Megemlítette, hogy Oroszország több mint 10 évig a NATO stratégiai partnere volt, meg tudta volna erősíteni pozícióit, de a nyomásgyakorlásnak számos egyéb módja is létezik már, melyek nem járnak vérontással.

Amiről szó volt még:

– Lehet-e egy keresztény katona, és egy katona keresztény?
– Létezik-e igazságos vagy “szent” háború?
– Hogyan fér meg egymás mellett a fegyverhasználat, és a “tartsd oda a másik arcodat is” parancsa?
– Mire tanít Jézus, amikor az ellenségszeretetről beszél?
– Az emberi természetbe lenne kódolva a háború?
– Van-e a külpolitikának spirituális dimenziója?
– Fellelhetők-e még a keresztény értékek Európában?

A teljes adás meghallgatható a Spotify, az Apple Podcasts és a Google Podcasts felületeken, valamint közvetlenül ide kattintva:

Aki a Szemlélek Társalgó adásait RSS olvasóval szeretné követni, erre a Feedre tud feliratkozni.