Az evangélium hirdetésekor nincs helye se félelemnek, se finnyáskodásnak.
Kétezer év után eljutottunk oda, hogy alig merünk beszélni a hitünkről a kívülállóknak. És most nem a keresztény mémek megosztásáról beszélek, hanem a templomok védő falai közül való kilépésről, a párbeszédről olyanokkal, akik nyilvánvalóan nem értenek velünk egyet. Ha nem így lenne, egymást érnék az evangelizációs alkalmak, fejlett és széles köröket megszólító, modern, katolikus médiahálózatot működtetnénk, és papjaink, teológusaink egyre-másra csak beszélgetős műsorokba, vitákra járnának. És ez nyilvánvalóan nincsen így.
Annak ellenére alakult ki ez az állapot, hogy ma – legalábbis Magyarországon – nem fenyeget senkit, hogy a hite miatt vadállatok elé dobják, megkövezik, vagy tüzes kemencében égetik el.
Maximum értetlenséggel, ellenséges megjegyzésekkel kell megküzdenie a modern kor bevállalós vértanúinak. Sokszor még erről sincs szó, sőt. Jó példa erre, hogy a Telex nevű internetes portál megkereste szerkesztőségünket, és három cikket kértek tőlünk az Eucharisztikus Kongresszussal kapcsolatban. Indokuk egyszerű volt: autentikus forrásból szerettek volna tájékozódni, hogy mi is történik valójában Budapesten. Szóval igény van, nyitottság van, lehetőség van, valahogy mégsem használjuk ki. A félelem, vagy a kényelemszeretet az oka, ezt mindenki döntse el maga.
Nyáron két izgalmas interjúélményben is volt részem, két olyan youtuber csatornáját látogattam meg, akik távol érzik magukat az intézményes Egyháztól. Mindkettő kifejezetten kellemes tapasztalat volt. Jó kérdések, izgalmas témák merültek fel, remélem, tudtam választ adni legalább néhányra. Az érdekes nem ez, hanem hogy azóta bárhová megyek beszélni, előadni, a leggyakrabban feltett kérdés: miért mentem oda? Kvázi miért álltam szóba velük? És hogy bárhova elmennék-e.
A válaszom egyszerű: ha Szent Pál vagy a többi apostol ilyen finnyás és válogatós lett volna, mi most nem lennénk keresztények. Szóval: igen. Bárhová elmegyek, ahol őszintén kíváncsiak az Egyház tanítására. Ez a feladatom.
Úgy érzem, sok tekintetben elkényelmesedett az Egyház, sokszor megelégszünk azzal, hogy magunk között beszélünk a hitünkről. Az Egyház ugyanis az a szervezet, amelyet Isten azért alapított, hogy az örömhír elterjedjen az egész világra, eljusson az utolsó kis szegletbe is. Ez nem valami hobbitevékenység, vagy extra feladat, ha éppen ráérünk, és van egy kis szabadidőnk. Ez a küldetésünk, Jézustól ránk bízott feladatunk. Ez pedig csak akkor tud megvalósulni, ha mi, keresztények hajlandóak vagyunk kilépni a komfortzónánkból. Ha vállaljuk a vitás helyzeteket, amihez természetesen az kell, hogy tisztában legyünk hitünk tanításával. Ez személyes felelősségünk és erre nem lesz elég az elsőáldozós hittan. Ám az internet világában ez sem teljesíthetetlen feladat. Természetesen a nemrég befejeződött Eucharisztikus Kongresszus jó példa, de önmagában kevés. Ez kellene legyen az alap működésünk. Úgyhogy nincs helye kifogásoknak, mert a világ “sóvárogva várja Isten fiainak megnyilvánulását.”
