Kereszténység, drogozás és egyéb függőségek

drogfüggőség Toxikoma
Facebook/Toxikoma

Sokak szerint kimaradt a lényeg a Toxikoma című filmből. Ebbe nem mennék bele, inkább arról írok, milyen táblák jelzik az utat ahhoz, hogy valaki önmaga ellen forduljon.

A függőség még mindig tabutéma. Csak mert nem szeretünk beszélni a bűneinkről – na nem mintha igazán szégyellnénk, sajnos szeretjük és élvezzük is ezeket. Mindenki komoly erődítménnyel védi az önpusztítását, a kísértésekben való folytonos elesését. Gyengeségét hol kevélyen védelmezve, hol megadva magát neki. A rendszeres túlevők például biztosan nem „alacsonyodnának le” az intravénás droghasználók szintjére. Az alkoholisták is lenézik a drogosokat és a dohányosok szintén nem olyanok, mint „azok”. Akik csak pár kilót hordanak pluszban már évtizedek óta, kikérik maguknak az egy lapon említést bármiféle alantas szerhasználóval.

Videójátékfüggőként kezdtem, majd mielőtt kipróbáltam volna a drogokat, már heti négy alkalommal voltam részeg, és még csak 15 éves voltam. 10 év kábítószerfüggőség után gyógyszerfüggővé váltam, majd ezekből kitisztulva lettem ortorexiás, ami az egészséges életmódfüggőség szakmai neve. Ezután lettem sportfüggő, majd berobbantak az okostelefonok, melyek használata egyértelműen az idegsejtjeinket stimulálja, utánozva ezzel a drogok hatását. Volt még gondom a vásárlással, túlevéssel, hírfüggőséggel. Hogy a kicsi gyerekkorom óta nagy mennyiségben ivott kakaót meg se említsem. Nos, akkor most mi van?

A szakma erre csípőből rávágja, hogy hát igen, „ilyen” egy szenvedélybeteg. „Ilyennek” született, és ez bizony betegség.

Mindig is elutasítottam ezt a fajta címkézést, ami borzasztóan megnehezíti a valódi eredmények elérését egy szenvedélybeteggé nyilvánított emberrel. Amikor egy másik embert kategorizálunk, akkor ezzel elzárjuk őt a fejlődéstől, mert lényegében ezt mondjuk: nem hiszek benned. Neked ez nem fog menni. Mert te „ilyen” vagy. Tehetsz erőfeszítést, de ilyen maradsz, mert „ilyennek” születtél. És a másik már halott is. Ilyen hozzáállással a segítés komoly akadályokba ütközik az élet minden területén. Ez a lelkület és gondolkodás a segítés rákja. Hála Istennek, gyógyítható!

Még jó, hogy Isten azért nem így vélekedik az emberről és azok a terápiák, amikbe bevonják Őt, sokkal sikeresebbek. És a szakma mit mond? Hát igen, ez is egy újabb függőség. Csak éppen ezek a függők minden korokban megrengették a világot. Böjte Csaba testvér istenfüggő. Pál Ferenc istenfüggő. Jézus Krisztus is istenfüggő volt és a tizenkét tanítvánnyal együtt átformálták az egész világot. Hosszú lista van azokról az emberekről, akik „ilyen” függők voltak és a világ mai állapotát nagy részben köszönhetjük. Ha elhittem volna, amit rólam az emberi okoskodás állított, akkor még ma is gyógyszereket szednék. Káros szokásaim eredményeként egy időben már 13 gyógyszert szedtem egy nap és háromhetente injekcióztak, hogy az idegrendszerem egyben maradjon.

Ha nekik hittem volna, „olyan” maradtam volna. És ők nem akartak rosszat!

De hála Istennek és az Ő egyszülött Fiának, hogy nem őket választottam. Teljesen szabadon élek mindenféle szertől, eszembe sem jut megoldásként, bármilyen nehézségem is támad. Úgy élek, hogy minden erőmmel igyekszem áldás lenni a lehető legtöbb ember számára, mert ez a fajta függőség igen jó gyümölcsöket terem. Ha azt mondom, a világunk minden baja az istentelen életmódunk következménye: az, ahogyan egymással, a világgal és önmagunkkal bánunk, akkor sokan legyintenek. Ha azt mondom, hogy az emberiség problémája az, hogy szeretetlen, önző életet élnek az emberek, akkor erre már többen bólogatnak.

A kettő azonban ugyanazt jelenti: az Isten szeretet. És ha azt akarjuk, hogy a világ jobb legyen, hogy a gyerek ne legyen függő, akkor meg kell tanulnunk szeretni egymást, és ez Isten nélkül nem fog menni.

Hogy néz ki ez a gyakorlatban?

Ahogy körülnézünk a családjainkban, láthatjuk, hogy a szeretet gyakorlati megvalósításával komoly problémáink vannak. Egyik erősen skizofrén mondásunk is így szól: az ember azt bántja, akit a legjobban szeret. Bevallani azt, hogy igazából nem tudunk szeretni, mert nem tanította nekünk senki – pontosabban egy ember igen, de Őt keresztre is feszítettük – túl nehéznek látszik még. Pedig igen felszabadító lesz, és sokat könnyezünk majd. Aztán persze boldogan élünk – örökké.

A legtöbb családban úgy megy ez a szeretés, ahogy azt a régiektől látták. Kinek jobban, kinek kevésbé, van, akinek belefér egy-két pofon, van, akinek pofon ugyan nem, de a mindennapos szavakkal bírálás, címkézés igen. Mindenki azt adja, amit tud – jó esetben –, és egyre többen vannak azok is, akik próbálják magukat a témában továbbképezni.

Ha egy gyermeknek az a tapasztalata, hogy a környezete nem fogadja el őt, ő nem egy szerethető ember, nem tud hozzájuk kapcsolódni – egyre feszültebbé válik. Ha nem tud lelépni onnan, de talál valamit, ami ezt a feszültséget benne feloldja, akkor biztosan nagyon akarja majd azt többet használni.

Ha ez egy képernyő, aminek a bámulása által nem kell szembenéznie azzal, amiben van, akkor az lesz a drogja. Ha annyit ehet, amennyi belefér, mert addig sem feszült, akkor enni fog. A gyermekek egészségének elhanyagolása is a gyermekbántalmazás kategóriájába tartozik. Ha egy kamasz felfedezi, hogy kis füsttel, vagy porral le tud lépni a helyről, ahol van és ahol rosszul érzi magát: akkor az kelleni fog neki. És nem azért szoknak rá ezekre, mert szenvedélybetegeknek születtek, hanem mert ezt a megoldást találták meg a feszültségükre. Nem mindenki ismerkedik meg közelebbről a sporttal sem.
Van, akinek iskolai sikerei lesznek, mert azzal fogja oldani, de nem biztos, hogy ott belül a dolog el lesz rendezve, csak látványosabbá válik. Könnyebb egy olyan feszültségcsökkentő szokást találni, amihez nem kell nagyobb erőfeszítés. Ezért a képernyő plusz kaja kombó a leggyakoribb.

Mi a megoldás?

Sokféle terápia létezik, sokan és sokféle dologban hisznek. Ami biztos, hogy ha elfogadjuk azt, hogy meg kell tanulnunk szeretni egymást, akkor az Istennel való kapcsolatunkat kell először helyreállítani és akkor minden más sokkal könnyebben fog menni. Ha ezt nem fogadjuk el, akkor nagyon megnehezítjük a dolgunkat.

Karnyújtásnyira vagyunk egymástól. Bármikor, bárhol, bárki a világon dönthet bármelyik pillanatban a szeretet mellett. És nagyon jó dolog függeni attól az Erőtől, amely összetartja az egész univerzumot – benne minket is.

Sokszor szeretnénk jobbra írni a másik embert anélkül, hogy igazán elolvasnánk. Hiszem, hogy minden tettünk egy firka, vagy egy szép vonás életünk pergamenjén. Azért írok, hogy minél többen és minél jobban szeressük egymást elolvasni.