A magyar társadalomban a hitélet szabadsága szükségszerűen korlátozott, ráadásul a hívők csoportjai között mély árkok húzódnak – ennek felismerése a gyógyulás első lépése.
Az elmúlt hónapokban két olyan felmérés is készült egyház és közélet kapcsolatáról, amelyek hasznos támpontot biztosíthatnak a kereszténység valóságának megismeréséhez, a megérzések és a hatalmi pozícióból tett markáns kijelentések helyett a konkrétumok, az adatok mentén való árnyalt gondolkodáshoz. Ennek jegyében szerveződött a „Szabad-e a kereszténység Magyarországon?” elnevezésű beszélgetős program, ahol Kamarás István szociológus, író, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, Szőnyi Szilárd konzervatív újságíró, és Sáhó Eszter, a Szemlélek főszerkesztője fejtette ki gondolatait, valamint válaszolt a résztvevők kérdéseire.
Voltak, akik már a rendezvény kezdete előtt tudni vélték a pontos választ a felvetett dilemmára, és ennek hangot is adtak a közösségi médiában. Gégény István, a dialógus moderátora ezért felvezetésként jelezte, hogy a „természetesen szabad”, illetve a „természetesen nem szabad” sarkos kijelentések és ítélethirdetés helyett a jelenlévők egyfajta hiteles diagnózist, és annak alapján valamilyen össztársadalmi terápia lehetőségét igyekeznek felvázolni.
Mielőtt Szőnyi Szilárd és Sáhó Eszter prezentáció kíséretében ismertették az általuk koordinált két véleményszonda – a statisztikai reprezentativitás hiánya miatt ez a megjelölés illik leginkább a két felmérésre – eredményeit és tanulságait, Kamarás István egy neves szakember, Hankiss Elemér ugyancsak kutatásokon alapuló megállapítását idézte. A néhány éve elhunyt értékkutató szerint a magyar emberek körében a biztonságra vágyás hosszú évtizedek óta felülmúlja a (köz)bizalom képességét, megteremtve ezzel a partikularitás melegágyát, ez viszont – Kamarás István felismerése alapján – nem ad kellő szabadságot a vallásgyakorlásnak. Vagyis hazánkban
a kereszténység a társadalmi hozzáállás miatt folyamatosan kihívásokkal küzd önmaga megvalósítása, szabad megélése terén.
Ezt aztán alá is támasztotta a két „szonda” közös nevezőnek tűnő fő üzenete: a hazai kereszténység egésze a legkevésbé sem ért egyet a magát a keresztény értékek védelmezőjeként beállító államhatalom valamennyi tevékenységével. A nagyjából 120 válaszadó visszajelzései alapján kirajzolódó, előnyökre és hátrányokra fókuszáló Szőnyi-féle szonda eredménye nagy meglepetést aligha okozott annak, aki aktívan követi – a média fősodrának üzenetei mellett – a közösségi kommunikációs felületek szócsatáit is, de az mindenképp megerősítést nyert, hogy összebékíthetetlennek tűnő ellentét feszül keresztények és keresztények között, éspedig politikai alapon. A konzervatív újságíró ennek alapján azt emelte ki, hogy az a közéleti tematikájú árok, ami évekkel korábban hívők és nem hívők között húzódott, ma a kereszténységen belül osztja meg az értékrend alapján elvileg egységre hivatott hívő közösséget. Létrejött a fideszes konzervatívok és a nem-fideszes konzervatívok egymásnak feszülő tábora, és ez visszahat a hitéletre is.
– Veszélyes útra lépett egyházunk
– fűzte tovább ezt a gondolatot a Szemlélek főszerkesztője, aki kérdések formájában vezette fel, mit üzentek a válaszadók, közel háromezren, valójában saját maguknak. Sáhó Eszter szerint ezek a szabadon kitölthető (emiatt sem reprezentatív) felmérések ledöntöttek olyan mítoszokat, amelyeket sokan még mindig igaznak hisznek. A magazin sokkal nagyobb mintája nem csupán részletesebb elemzésre ad lehetőséget, hanem Kamarás István megállapítása szerint bizonyos adatfókuszálással alkalmas lehet egy bizonyos – kritikai gondolkodásra nyitott, elkötelezett hívőkből álló – csoport átfogó véleményének megismerésére is.
A Szemlélek felmérésének adataira itt nem térünk ki külön, hiszen több írásban foglalkoztunk már vele magazinunk felületén, azonban a résztvevői kérdések közül érdemes felhangosítani a finanszírozásra, a papok szerepére, és a bevezetőben említett bizalomvesztésre vonatkozó felvetéseket.
Sáhó Eszter szerint – Machiavellire hivatkozva –
a gyógyulás felé vezető egyik utat az jelenthetné, ha politikusaink nem erőltetnék a keresztény jelző használatát, a politikai érdekek, és a hithez kapcsolódó értékek ugyanis soha nem feleltethetőek meg teljesen egymásnak.
Kamarás István ehhez kapcsolódva szomorúan állapította meg, hogy a hazai közbeszédben a II. parancsolatot nem vesszük elég komolyan, ez a folyamat pedig a kereszténység, a keresztény jelző értékvesztését eredményezi. Szőnyi Szilárd konkrét példával érzékeltette az egész téma ellentmondásos voltát. Tomka Ferenc katolikus pap megszólalásait idézte, aki a választások előtt kijelentette, hogy „a keresztényeknek természetesen a kormánypártra kell szavazniuk”, majd pár nappal később ugyanő megdöbbenve és aggódva állapította meg, hogy valamiért sokan szavaztak a kormánypártokra.
Gégény István úgy összegezte az elhangzottakat, hogy közelebb kell mennünk egymáshoz, ami a létező árkok méretének csökkenését is eredményezheti, ám mindenekelőtt
sokkal őszintébben kellene beszélni a kereszténység hazai sebzettségének valóságáról – ez a szembenézés ellene hatna az említett mítoszkergetésnek is.
Aki szeretett volna részt venni a párbeszédben, de nem tudott jelen lenni az eseményen, az alábbi videó által megtekintheti a teljes beszélgetést.
