A helyi lakosságot és a teljes társadalmat egyaránt építő, gazdagító történet is lehetne az a beruházás, amely jelenleg a hazai katolikus egyházi vezetés szégyenfoltja.
– Józsefváros sokszínű kerület, ahol számos egyházi közösség van jelen. Az én szememben különösen nagy értéket hordoz az a békés együttélés, amit ezek a felekezetek, gyülekezetek ebben a körzetben megvalósítanak. Ezért tartottam volna fontosnak, hogy a Pázmány Péter Katolikus Egyetem kerületünkbe tervezett beruházása kapcsán hasonlóan konstruktív partnerség, figyelmes párbeszéd valósuljon meg, ám erre sem a kormányzat, sem az egyházi vezetés nem volt nyitott. Az egyetem rektora egy levelemre még válaszolt, de abból is az derült ki, hogy ők inkább passzív szemlélői a folyamatnak, a döntéseket valójában nem ők hozzák. Miután a helyi lakosság nevében, az ő képviseletükben írt megkereséseim válasz nélkül maradtak, majd a bontási szándékról is csak közvetve értesültünk, elfogytak azok a békés eszközök, amelyek az én kommunikációmat jellemzik. Kénytelenek voltunk jelképesen védettség alá helyezni egyes épületeket, de
nem megakadályozni akarjuk a kampusz kialakítását, hanem érdemi válaszokat szeretnénk kapni a kérdéseinkre, egyeztetni akarunk arról, ami a helyi emberek életét rövid távon biztosan megnehezíti,
majd hosszabb távon is meg fogja határozni – tájékoztatta a Szemléleket Pikó András, Budapest VIII. kerületének polgármestere.
A megnehezítés nem csupán képletesen értendő: egy éven keresztül zajlik majd a bontás, melynek részeként nagyjából 1600 teherautónyi törmeléket fognak elhordani – egy friss számítás szerint lehet az 35 ezer teherautónyi is –, jelentősen megterhelve a szűk utcák forgalmát, a környéken élők mindennapjairól nem is beszélve. Utána következik – várhatóan több éven át – az új komplexum kialakítása, amelyről még a tervet zsűriző szakemberek is jelezték, hogy túlfeszíti a környezeti adottságok kereteit. A helyi civilek részéről létezik alternatív javaslat, amiről lehetne párbeszédet folytatni, kompromisszumokat keresni, de nincs kivel egyeztetni: eddig minden kérés zárt ajtókra, süket fülekre talált.
Számomra azért különösen szomorú ezzel a helyzettel szembesülni, mert magam is a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen tanultam. Nem csupán kedves emlékek kötnek ehhez a felsőoktatási intézménynek, de nagy értéknek tartom azt is, hogy a sokszínű hazai képzési kínálatban ilyen értékalapú egyetem is jelen lehet.
Épp ezen értékek mentén nehéz megérteni, miért kell levegőnek nézni egy polgármester levelét, miért kell semmibe venni a helyiek tájékozódási igényét, mi haszna származik az egyházi vezetésnek az ilyen botrányokozásból. A polgármester elmondása szerint
jelentős társadalmi feszültséget okozott már eddig is az említett egyházi és kormányzati hozzá(nem)állás a kerület lakosságához,
de ha ez így folytatódik, akkor a Pikó András által említett eddigi békés helyi vallási jelenlétet érthetően egyházellenes hangulat árnyalhatja be.
Azért is drámai a hazai katolikus egyházi vezetés egyeztetést elutasító, kirekesztő hozzáállása, mert az új egyetemi kampusz megvalósítását aligha perselypénzből fogják fedezni. Még akkor is azt kívánná az alapvető tisztesség, hogy korrekten, figyelmesen kommunikáljon a helyiekkel az új érkező, de ha közpénzből valósul meg a beruházás, akkor kiemelkedő átláthatóság, előzékeny kommunikáció lenne elvárható – még csak nem is keresztényi, de emberségességi szempontból.
Hogy mi hiányzik ebből a történetből, azt a leendő építkezés szomszédjában már zajló kivitelezés elnevezése szimbolizálja: egy ortodox keresztény dialógusközpont munkálatai zajlanak, és aki azt gondolná, hogy az utcalezárással, szűk és nem teljesen veszélytelennek tűnő gyalogosösvény meghagyásával együtt járó munka megkezdése előtt sem egyeztettek a kerület lakosainak képviselőivel, nem téved nagyot. A névleg „katolikus” egyetem és egy névleg „dialógusközpont” a gyakorlatban azt üzeni: kiemelt kormányberuházásként azt csinálunk, amit akarunk. A kormány/egyház locuta, causa finita – olyasmi ez, ami teljességgel ellentétes a katolikus értékrenddel, különösen a Ferenc pápa által meghirdetett szinodalitással. Sem meghallgatás, sem figyelmesség, sem párbeszéd, csak dózerolás, mindenféle értelemben.
Próbáltunk utánajárni, hogy mennyire gondolják hazánk püspökei helyénvalónak ezt az elzárkózást az egyetemi építkezés ügyében – nem sikerült olyan hazai katolikus egyházi vezetővel beszélnünk, aki helyeselte volna azt, ami történik. Ám nem volt mindig így: a rendszerváltás óta számos olyan döntés született, amelyet kölcsönösen konstruktív hozzáállás és aktív párbeszéd kísért. Miért kellene most elfogadni, hogy saját elöljárói rossz fényt vetnek a magyar katolikus egyházra? E tekintetben a megoldás kulcsa viszont jelenleg épp a magyar katolikus püspökök kezében van.
A polgármester emlékeztetett: Lázár János egy korábbi egyeztetésük során ígéretet tett rá, hogy mindenképp tartanak társadalmi konzultációt a kampusz beruházása kapcsán, ám a politikus nem tartotta a szavát. Ráadásul a közelmúltban
a miniszter ideológiai alapú támadásnak nevezte a beruházással kapcsolatos kritikai észrevételeket, ami Pikó András szerint a kerület lakóival szembeni méltatlan és alaptalan vád.
Józsefváros vezetője elébe próbál menni a konfliktus elmérgesedésének, ezért december 11-re olyan közmeghallgatást kezdeményezett, amelyre meghívták és elvárják a kormány képviseletében Lázár János minisztert, a katolikus egyház vezetése részéről Veres András püspököt, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnökét, valamint Kuminetz Gézát, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem rektorát.
Hogy a nevezett személyek változtatnak-e eddigi hozzáállásukon, rövidesen kiderül. Sajnos úgy tűnik azonban, a Pázmány-kampusz esete nem egyedülálló a mostanában kormányzati hátszéllel megvalósuló egyházi beruházások között. Szegeden is egészen hasonló rontom-bontom hozzáállás kíséri ugyanis egy állítólagos katolikus iskola felépítését, amely szándékról szintén közvetve értesült a helyi önkormányzat. Érthetően nem tartják helyesnek a város lakosságát képviselők, hogy miközben ők épp erdőtelepítéssel igyekeznek hozzájárulni az ott élők életminőségének javításához, a helyi egyházmegyei vezetés és a kormányzat kooperációjában kivágjanak 6 hektárnyi erdőt egy kies területen, vasúti töltés mellett csak azért, hogy ott olyan oktatási intézmény épüljön, amelynek egyetlen lényegi küldetése a megálmodói szempontjából, hogy közel legyen a már álló egyházi stadionhoz és egyházi hotelhez. Talán nem véletlen, hogy némelyek szerint leginkább valamiféle fociakadémia fog majd ott létesülni…
A Szeged-Csanádi Egyházmegye egyik tisztségviselője viszont legalább megjelent egy olyan kormányhivatali egyeztetésen, amit a város kezdeményezett, számos életszerű alternatívát javasolva egy leendő egyházi iskola kialakításához. A meghallgatást azonban vidéken sem követte párbeszéd vagy érdemi reakció – feltéve, ha a városi közgyűlés által tárgyalni tervezett rendelet meghozatala előtti estén megtett kormányzati ellenlépést nem tekintjük annak: ezzel az állam hirtelen beavatkozva jogi gátat szabott annak, hogy Szeged városa megakadályozhassa a jelentős természetkárosítást. A szegedi képviselők ugyanakkor megszavazták, hogy meg kívánják védeni városuk környezeti értékeit, így építő, konstruktív együttműködés helyett itt is huzavonának néznek elébe az érintettek.
Hogy mindez kinek jó, nehéz megérteni. Hogy kinek rossz, az világos:
rossz a társadalomnak, amely kirekesztve, levegőnek nézve érezheti magát saját városában, hazájában, és rossz a katolikus egyháznak, amelynek elöljárói eltökélten dózerolnak ott, ahol akár építeni is lehetne – épületeket, közösségeket, lelkeket.
Már eddig is több olyan szegedi hívő hangja jutott el a város vezetéséhez, akik azért távoztak a saját templomukból, mert ott a személyes hitükkel összeegyeztethetetlen üzenetek, pártpolitikai kampányszlogenek vették át az evangélium helyét.
S míg a Pázmány Péter Katolikus Egyetem esetében aligha kérdéses, hogy új központi kampuszra van szükség – miután a piliscsabai Makovecz-álomból keserű lett az ébredés –, Szegeden nem tűnik szükségszerűnek újabb katolikus iskola semmiből való felhúzása, ráadásul ekkora környezeti károkozással. Gyulay Endre korábbi helyi főpásztor szavai egyértelműek: „nincs elég hitvalló pedagógusunk. De a dolognak van egy igazi rákfenéje: a szülők keresik a jó iskolát – nem erkölcsi értelemben, hanem a jó végzettség, jó továbbtanulási lehetőség tekintetében –, az intézmények pedig akkor kapják meg a fejkvótát, ha elegendő diákjuk van. Így aztán a felvételinél az a legfontosabb, hogy a létszám kilegyen, s a növendékek egy részének nemhogy mákszemnyi otthonról hozott hite lenne, hanem nem is érdekli őket ez a téma. A szegedi piarista gimnáziumban nemrég egy vasárnapi osztálymisén heten voltak jelen a harminc körüli létszámú osztályból. Ezek létező nehézségek szerintem majdnem minden egyházi iskolában. Nincs az a mag, ami átjárná ezeket az iskolákat, néha a plébános be sem megy az adott egyházi iskolába, a hitoktató is legtöbbször világi, így az adott intézmény igazából függetlennek tekinthető, csak a püspökségtől függ. Ennek a helyzetnek a megoldását komolyan kellene venni.”
Csak ismételni lehet a bölcs püspök szavait: ennek a helyzetnek a megoldását komolyan kellene venni.
