Különleges megújulási folyamat zajlik a katolikus egyházban, amit úgy lehet leginkább megérteni, ha átéljük.
Egy kisgyerek integet egy idős bácsinak – kevés hírértéke van egy ilyen, egyébként aranyos jelenetnek. De ha mindez a Szent Péter-bazilikában történik, szentmise közben, ahol az idős férfi a katolikus egyházfő, a lányka pedig családjával épp az oltár felé halad a felajánlásra szánt adományokkal, miközben a gyermek váratlanul megtöri a rendet, és csak édesanyja tartja vissza, hogy ne szaladjon vissza Ferenc pápához, aki az előbb átölelte – nos, ezt a képet érdemes lett volna megőrizni az utókornak. Velem együtt azonban jó eséllyel az összes sajtómunkás elszalasztotta a lehetőséget, mert abban a pillanatban valószínűtlen volt, hogy bármi érdekes történik, ami miatt kattintásra készen érdemes tartani a masinákat.
Azért meséltem el ezt az apró mozzanatot, mert hűen szimbolizálja egyrészt azt a sok kedvességet, ami a még szeptember végén kezdődött, október 29-én zárult szinódusi ülésszakot szegélyezte, másrészt arra is meghív ez a szituáció, hogy rácsodálkozzunk,
néha nem akkor és nem úgy történnek a dolgok, ahogy várnánk, ahogy előre kitaláltuk.
Mario Grech bíboros, a szinódus főtitkára tavaly ősszel úgy fogalmazott pannonhalmi beszélgetésünk során, hogy „ha bárki azt állítaná, hogy előre kigondoltuk, mit szeretnénk elérni, nem mond igazat.” És valóban: még egy konklávé kimenetelét is nagyobb eséllyel lehetne megtippelni, mint azt, hogy mi lesz ebből az aktuális megújulósdiból.
Némelyek várták, mások féltek tőle, hogy valami radikális újítás lesz a kimenet – aztán szinte semmi látványos nem történt. Eltelt egy hónap, és olvashatjuk az összefoglaló jelentésben, hogy fontos a párbeszéd, hallgassuk meg egymást, figyeljünk oda mindenkire, haladjunk együtt, szükség van képzésekre, többet kell figyelnünk a szegényekre, tanítványság, misszió… Ennél persze részletesebb az összkép, de talán a nők egyházban betöltött szerepe kap egyedül olyan plusz fókuszt a dokumentumban, ami igazi nóvumként hat. Némelyek bánatára még az LMBT kifejezés sem szerepel az összefoglalóban, holott a munkadokumentumban (Instrumentum laboris) és a kontinentális jelentésekben igenis említést tettek róla.
Mégsem okoz csalódást ez az egy hónap együttlét, mert ahogyan a rendszeres sajtóbeszélgetések során a szinódusi tagok rámutattak, sokkal fontosabb zajlik most annál, hogy egyes részletkérdésekre konkrét igen/nem választ adjon bárki. A szinódusi tagok átéltek valamit, amibe egy kicsit beleszagolhattam magam is két római utam során, munkatársaimmal közösen. Megvalósult az, ami evidenciának tűnik, mégsem működött eddig rendesen: az egyház különböző rangú, nemű, életkorú, kultúrájú, nézőpontú tagjai meghallgatták egymást, időt adtak az odafigyelésre, együtt töltöttek egy teljes hónapot úgy, hogy közülük sokuknak igen magas pozíciót betöltve szinte varázsolniuk kellett, hogy ennyi időt egyszerre szabaddá tudjanak tenni a naptárukban. De Ferenc pápa erre kérte őket, és valahogyan megoldották.
És beszélgettek, és meghallgattak, és érzékelhetően átalakultak e négy hét során. Kaptak egy különleges ajándékot, ami eddig sem volt távol tőlük, mégsem igazán tudták elérni. Kimondták egymás előtt, amit eddigi életük során megtapasztaltak, elmondták, ami fáj nekik, rádöbbentek, hogy mennyi más öröm és fájdalom van jelen az egyház egészében. Leginkább
számos szinódusi résztvevő rádöbbent, rácsodálkozott, hogy mennyivel színesebb, érdekesebb a katolikus egyház annál, amit eddig megéltek, feltételeztek.
Ez a figyelmes külső szemlélőnek is átjött, hiszen a sajtóbeszélgetések kellő közvetítő erővel bírtak arra vonatkozóan, hogy miként halad előre a szinódusi tanácskozás.
Amikor október utolsó napjaiban személyesen találkoztam Rómában több szinódusi résztvevővel, igencsak megfáradt, de ragyogó tekinteteket figyelhettem meg. Grech bíboros boldogan mosolygott, Hollerich bíboros kifejezetten tréfás kedvében volt az utolsó, szombat éjszakai sajtótájékoztatón, a megujul.hu kezdeményezés nagykövetei, Német László belgrádi érsek és Csiszár Klára teológus professzor egyaránt tele voltak lendülettel, s mintha az is ott lett volna a levegőben: na, ezt az egészet most hogyan adjuk át azoknak, akikhez hazatérünk.
Márpedig ez következik most – a szinódus főtitkára szerint csak az első ülésszak ért véget, a munka nagy része előttünk áll.
2023 novemberétől 2024 szeptemberéig a helyi közösségeken, katolikus egyháztagokon a sor,
hogy reflektáljanak mindarra, amit a Vatikánban a jövő egyházáról megálmodtak a szinódus résztvevői.
A megujul.hu felülete épp ezt a cél szolgálja: Ferenc pápa buzdítására álmodjunk együtt, mondjuk ki, ami fáj, fogalmazzuk meg örömeinket, hálánkat. A portálon keresztül még pár napig kitölthető a szinodális kérdőív, folyamatosan frissülő tartalmakkal igyekszünk segíteni mindenkinek, aki szeretne bekapcsolódni a megújulás folyamatába.
Azzal a szándékkal utaztunk Rómába idén ősszel, hogy figyeljünk, tanuljunk, minél többet megértsünk a szinodalitás valóságából. Azzal a küldetéssel tértünk haza, hogy a lehető legtöbb emberhez eljuttassuk a hírt: valami igazán különleges, jelentős folyamat zajlik, amibe bárki bekapcsolódhat. Hogy miként újul meg a katolikus egyház, rajtunk is múlik, mi is hozzászólhatunk. Ez nagy ajándék, egyben komoly felelősség. Éljünk jól vele!
