Kvíz
Hal, kakas, pelikán – mit keresnek a templomokban?
Az azonos közösséghez tartozók olykor szavak nélkül is értik egymást.
Isten éltessen, Attila!
Senkit nem köszöntenek úgy a születésnapján, mint József Attilát: ha nem tudnánk, hogy mikor van a magyar költészet napja, a közösségi oldalakat is elárasztó versek a költészet iránt kevésbé érdeklődőknek is jeleznék a jeles dátumot.
Piros pünkösd napján…
Sokak számára a pünkösd munkaszüneti napot, hosszú hétvégét jelent. De vajon mi az ünnep lényege?
Rendben vagy a rendekkel?
Sokszor emlegetjük a papi vagy a házassági hivatást, azonban vannak, akik a szerzetesi életben találják meg Istent és önmagukat.
Magyar papok és szerzetesek a tudomány világában
Vallás és haladás – sokan szerint nem lehet egy lapon említeni a két fogalmat, de mai kvízünk is igazolja, hogy a világ fejlődéséhez számos egyházi személy, köztük több honfitársunk is hozzájárult.
Jól ismered az Árpád-ház tagjait?
Augusztus 20. után, az államalapításra és Szent István királyra emlékezve e heti kvízünk az Árpád-ház családfáját hozza közelebb olvasóinkhoz.
Lisszabonra figyel a világ
Javában tartanak a 37. Ifjúsági Világtalálkozó előtalálkozói, mely után több mint 300 ezer fiatalt várnak a portugál fővárosba, hogy augusztus 1-jén megkezdődjenek a világtalálkozó programjai.
Böjtöm, böjtöm, mondd meg nékem…
Régi idők szólásai, közmondásai sokat elárulnak a népi hiedelemvilágról, gondolkodásmódról és a mindennapokról is.
Miért beszélnek az orvosok latinul?
Az elcsépelt vicc szerint azért, hogy a beteg szokja a holt nyelveket. Mert a latint holt nyelvnek mondják, hiszen már senkinek nem anyanyelve, mégis naponta találkozunk latin nyelvű kifejezésekkel.