Ez a pártvezető önmagát ajándékozza a magyar lelkipásztoroknak

Ha az egyházi vezetők elbizonytalanodnának, ki képviseli őket a politika terepén, ingyenes kiadványok segítik a tájékozódásukat.

Nem terveztem, hogy valaha egy Semjén Zsolt írásait tartalmazó könyv kerül a kezembe, mégsem kerülhettem el ezt a sorsot. Ugyanígy volt vele az a pap, akinek arcáról egyértelműen leolvasható volt, mekkora lelkesedéssel töltötte volna el, ha megszabadítom a se nem túl méretes, se nem vaskos, ugyanakkor igényes borítóval ellátott kötettől. Pedig ingyen hozta neki a posta, névre szólóan, sőt, még egy kis dedikált kártya is járt a kiadvány mellé, ami arra próbált utalni, hogy ez az ajándék annak a jele: a feladó megbecsüli a címzettet.

Semjén Zsolt

Az üzenet nem igazán ment át, de miután később több felekezet lelkipásztorával is beszéltem, ők sem úgy emlékeztek a meglepetésre, mint amit várva vártak volna. – Megszoktuk – összegezte tömören egyikük, hogy a KDNP elnöke sokadjára küld nekik valamit, aminek tartalmáról az általam megkérdezetteknek egységesen nem sok fogalmuk volt. Mintha valamelyik kereskedelmi multi reklámújságjáról lenne szó, noha ez a kötet látszólag nem árul semmit.

“Az örök magyarság küldetésében” című kiadvány egyrészt a kereszténydemokrácia témakörében korábban a pártelnök részéről elhangzott gondolatokat foglalja össze – ilyen értelemben nem önálló írás, inkább archívum, gyűjtemény –, másrészt, és talán ez a lényegesebb,

egy konkrét személy e téma iránti elkötelezettségének hangsúlyozása tűnik a kiemelt célnak. Hogy ez biztosan érthető legyen, 10 fotó is szerepel a könyvecskében, amelyek közös nevezője, hogy mindegyiken Semjén Zsolt látható.

A fő vizuális téma mellett olyan személyek válnak ezáltal üzeneterősítő mellékszereplővé, mint Orbán Viktor, Ferenc pápa, II. Efrém szír ortodox pátriárka, hazánk görögkatolikus püspökei – ez utóbbi tény csak a kapcsolódó írás megszólításából és a liturgikus öltözékek szimbolikájából derül ki, ők ugyanis háttal láthatóak, érzékeltetve, hogy nem rajtuk van a fókusz. Ha már mindenképp a “Semjén Zsolt egyházi emberek közelében” téma volt a képszerkesztési vezérelv, nehezen érthető, miként maradhatott ki az alábbi két kép. Ezek beszédességéhez képest egy vadászati kiállításon készült fotó nem kicsit tűnik jelentéktelennek.

Fotó: MTI/Komka Péter
Semjén Zsolt
Fotó: Botár Gergely/Miniszterelnökség

Magáról a szöveges részről nem írnék részletesen, elolvasható ugyanis az egész ide kattintva. Talán meglepő lehet, hogy Balázs Fecó gyászbeszédének részlete is helyet kapott a válogatásban, számomra viszont inkább az önéletrajz funkcióját nehéz felfedezni, különösen azért, mert ugyanez korábbi hasonló ajándékkönyvben is szerepelt már. Az is elgondolkodtató, hogy legalább 7 teljesen üres oldal szerepel a kiadványban, s amolyan céltalan helykitöltőként nem csupán bevezetésként, hanem lezárásként is ott szerepel az ISBN. A modernizációs szándékot sem lehet elvitatni, hiszen a KDNP 7 nyelven elérhető médiaanyagához navigáló QR kód a borító belső része mellett az egyik záró oldalon is szerepel, ismétlésként.

A 118 oldalból ezen tények alapján minimum 10, de inkább 20 százalék feleslegesnek tűnik szerkesztésileg. A befogadói tapasztalat alapján a maradékra sem nagyon lehetett értelme papírt, festéket, postaköltséget, időt és energiát pazarolni. Szerettük volna megtudni, milyen forrásból fedezték, illetve fedezik évek óta ezt a meglehetősen öncélúnak ható könyves kampányolást – nem zárható ki, hogy nem a mások által tisztességgel elvégzett munkák díjából adó formájában elvont közpénzből, hanem a középpontba helyezett személy magánvagyonából zajlik a finanszírozás –, honnan jutott hozzá a feladó a keresztény felekezetek névre szóló papi, lelkészi adatbázisához, s mi a célja mindezzel a szerzőnek. Semjén Zsolt azonban eddig nem reagált érdeklődésünkre. Ha megteszi, frissíteni fogjuk az információkkal cikkünket.

Mindenképp árnyalja a keresztény értékek hiteles közéleti képviseletének látszatát, hogy

olyan személy írt előszót Semjén Zsolt saját magára fókuszáló kiadványsorozatának egyik korábbi, 2017-ben megjelentetett kötetéhez, aki sajnálatosan jó ideje élen jár a pápagyalázásban, mások sértegetésében, a hazai közbeszéd indulatosabbá deformálásában.

Nem csoda, hogy vannak olyan lelkipásztorok, akik nem lelkesednek az ilyen ajándékokért.

Szabadon elkötelezett - ez a két szó fejezi ki legjobban mindazt, aki vagyok, ahogyan gondolkodom. A párbeszéd a lételemem: rengeteget tanulok a másokkal való dialógusokból. Hiszek benne, hogy mindenkit gazdagabbá tesz, ha kevesebbet ítélkezünk és többet kérdezünk.