Minden lónak két túloldala van, mindkettőre át lehet esni, de a nyeregben ülni lenne a legjobb.
Autóval hajtott valaki a floridai Pride tömegébe: egy ember meghalt, egy másik súlyosan megsérült. München polgármestere 80 ezres tömeggel együtt szerette volna, hogy június 23-án a német-magyar futballmérkőzés idején a szivárvány színeivel világíthassák ki a helyszínt.
Két hír a közelmúltból, mindkettő reakció. Az amerikai elkövető nyilvánvalóan a genderlobbiként emlegetett másság-népszerűsítésnek kívánt csattanósan visszavágni, a német nagyváros stadionját érintő kezdeményezés pedig azon magyar törvény ellen kíván így tiltakozni, amely szerintük sérti a tolerancia és az egyenlőség elvét, s amely törvény maga is egyfajta politikai reakció a genderlobbi aktív ténykedésére. Amely genderlobbi ugyancsak értelmezhető akár reakcióként is az illetők szerint homofób, kirekesztő társadalmi hozzáállásra. Klasszikus veszekedő felállás: úgy kezdődött, hogy a másik visszaütött…
Ennek az elszomorító láncreakciónak tipikus jellemzője, hogy úgy van benne mindenkinek igaza egy kicsit, hogy valójában elbeszélnek egymás mellett a felek.
A probléma megoldása helyett mintha a probléma hangsúlyozása lenne a cél, mindkét oldalon.
Sokféleképpen hozzá lehet állni ehhez a témához, miközben megkerülni immár szinte lehetetlen. Hiába írnak bele politikusok bármit egy törvény jogi szövegébe, a nevelői bölcsesség szerint a gyerekek nem hülyék, csak kicsik. Hozzájuk is eljut rengeteg információ, több is, mint szeretnénk, gondolnánk. És érdeklődnek, ilyenkor pedig nagyon nem mindegy, hogy homofób (a fóbia nem igazán jó szó, hiszen gyakran inkább felszított gyűlölet, vagy szimpla butaság áll a háttérben motivációként), genderlobbista (netán a szeretet mint érzelem mindenek feletti korlátlanságát valló), vagy értelmes hozzáállással próbálunk felelni a kérdéseikre. Ráadásul az ugyanezen dilemmákra választ kereső felnőttek sem hülyék – gyakran amolyan nagy gyerekeknek tűnnek, csak kezd kiveszni belőlük a kíváncsiság, a gondolkodás, a megismerés iránti vágy, ezért megelégszenek a gyors, rövid, sarkos, „túloldalas” válaszokkal.
Fontos kiindulási alap, hogy a homoszexualitás jelensége nem valami modern divathullámból ered, hanem alighanem egyidős az emberiséggel. A Bibliában is szerepel rá utalás, de akkor se lepődjünk meg, ha Leszbosz szigete, esetleg Szapphó neve kapcsán egyértelműen ugyanarra gondolunk.
Ugyanezt mondja a Katolikus Egyház Katekizmusa is: „a homoszexualitás (…) a századok folyamán és különböző kultúrákban nagyon eltérő formákat öltött”. Az ilyen vonzalmat keresztényi alapon értékelni vágyók számára rögtön egy fontos üzenettel folytatódik a szöveg: „pszichikai eredete nagyrészt föltáratlan”.
Nem idézek most többet a szövegből – megtettem már korábban -, de akit érdekel, ide kattintva elolvashatja a 2357-2359 pontokba foglalt útmutatást.
A valóban keresztény hozzáállás – amelyet egyébként tapasztalatom szerint sok-sok jóakaratú ember belső lelki iránytűjére hagyatkozva önmagától is gyakorol – se nem ítélkező, se nem korlátlanul „elfogadó”.
Nem kürtöltet maga előtt, saját részigazságát örökérvényű világparancsként hirdetve, jól visszacsapva a másiknak, hanem üzengetés helyett a párbeszéd, a megértés, a közös úton haladás lehetőségét keresi, saját értékeit meghívó módon felkínálva a másként gondolkodóknak.
Mi is ilyen céllal ültünk le nemrég a Szemlélek főszerkesztőjével együtt a Budapest Pride szervezőivel. Az ide kattintva elérhető interjúból kiderül, hogy számos dologban nem értünk egyet, de ettől még vannak közös szavaink, a szándékunk sem teljesen ellentétes.
Gyilkos akcióval, szivárványos stadionnal és egyéb (ellen)reakciókkal csak a ló túloldalait jelöljük ki – egy olyan utat, amelyen járva mindenki sérül.
Ferenc pápa így fogalmazta meg mindezt:
„Szerintem amikor találkozunk egy meleg emberrel, különbséget kell tennünk aközött, hogy egy személy meleg, illetve hogy tagja egy lobbinak, mert a lobbik nem jók. Hanem rosszak. Ha egy meleg Istent keresi, ki vagyok én, hogy megítéljem őt? A Katolikus Egyház Katekizmusa gyönyörűen magyarázza ezt el, de azt mondja, várjunk egy pillanatot, hogy is mondja, azt mondja, hogy a meleg személyeket sosem szabad marginalizálni és integrálni kell őket a társadalomba.
A probléma nem az, ha valakinek ilyen beállítódása van; nem, testvéreknek kell lennünk, ez az elsődleges. De van egy másik probléma: ha az ilyen beállítódásúak lobbit szerveznek. Kapzsi emberek lobbija, a politikusok lobbija, a szabadkőművesek lobbija, sok lobbi van. Ez a legsúlyosabb probléma számomra.”
A probléma tehát létezik. Marad a kérdés:
gyógyítani szeretnénk-e a létező sebeket, vagy vájkálni bennük, elmélyítve azokat?
A szeretet útján sosem volt egyszerű járni, ám az élet, az idő, a történelem igazolja, hogy csak ez vezet előre.
