Egyetlen rágcsáló, sem a tojása nem tudja elvenni tőlünk a világ legnagyobb örömét.
A Húsvét a feltámadás ünnepe, amiről sokszor elviszi a fókuszt a tavasz, annyira el tudja varázsolni az embert az ébredő természet. Főleg, ha végre valóban vége a télnek, mert ez mostanában nem mindig egyértelmű. Hiába a végtelen internet, jobb időket egyelőre még nem tudunk letölteni. Ki vagyunk szolgáltatva az elemeknek.
Egy üres sír és egy fehér, mosolygós, szakállas férfi átszúrt kezekkel nem a legjobban eladható árucikk, főleg nem gyerekeknek – ezért is jó, hogy vannak színek, tojások és tavaszba öltöztetett fészkek és ami a leges, leges-legfontosabb: a várakozó, vágyakozó, örömteli és derűs gyermekszívek. Mert róluk szól minden, róluk kellene szóljon, és persze nem úgy, hogy úgy kelljen kiásni őket a cukros kínai kakaóvaj alól, pedig még csak 3 hete fogytak el a piros ruhás, szakállas öregúr édességajándékai.
Hogy honnan az ördögből van a nyúl meg a tojása, az már nem is számít. Van egy hagyomány, amit őrzünk, és amiért fizetünk is. Van mögötte pedig valami, a világ legnagyobb csodája, és azt semmilyen hagyomány, sem erő ezen a világon nem tudja elnyomni. Sem most, sem örökké. Karácsony nélkül nincs Húsvét, és nélkülük nincsen Pünkösd, és a legjobb, hogy van mind a három. Az Atya elküldte, a Fiú visszajött, a Szentlélek meg itt maradt, de nem a nyakunkon, hanem a szívünkben. Hogy kiben milyen arányban vannak jelen, az akarat kérdése: ki mennyire engedi magát át.
Gyermekkori emlékeim közt több a nyúl és a tojás, mint bármi más, de nem voltunk vallásos család, sem hívő – így lényegében nem is volt elvárható. Hogy mit is jelent a feltámadás, azt hívőként értettem meg igazán, és az ezzel járó öröm az, ami nagyon erőteljesen meg tudja érinteni az embert. Jobban, mint azt valaha gondolta és aztán még jobban.
Győztünk. Ez a mai napig egy nehezen érthető kijelentés. A Feltámadott felette áll mindennek és az Ő neve maga mellé húz minket is. Minden alkalommal, mikor kimondunk, megcselekszünk, leírunk, felolvasunk egy igét, már lépünk is egyet Isten országa felé. Az Isten királysága egy sokkal szívmelengetőbb fordítás (Csia Lajos).Jóval erőteljesebb és pontosabban leírja, mi is az, amit építünk. Valójában mit is építünk?
Egymást, szeretetből, szeretettel. Mert Isten Szeretete megtestesült Jézus Krisztusban, aki meghalt értünk, feltámadt, ezzel kinyitva előttünk azt a csodálatos királyságot, amibe minden ember vágyik – feltéve, ha megtudja, hogy létezik. Az örömhír azáltal vált igazán örömhírré, hogy a tanítványok a saját szemükkel látták, hogy akit követtek és a szemük előtt megkínoztak és meggyilkoltak – mosolyogva visszajött egy másik világból, teljesen valóságosan.
Gondoljunk bele, ha látnánk egy szerettünk kivégzését, majd a temetése után hús-vér valósággal visszatérne és bekopogna hozzánk, mosolyogva és megígérve, hogy egyszer mind együtt leszünk és az leírhatatlanul jó lesz, és a szemünk előtt emelkedne fel egy másik világba… Gondoljunk bele, a szívünk hirtelen mekkora örömmel telne be?
Akkorával, hogy végkimerülésig tudnánk menni ezzel az örömmel, hiszen teljes bizonyossággal tudnánk: nem halunk meg. Vár ránk egy másik világ, amiben semmi olyan nincs, ami ebben a mi világunkban gyűlölni való. Ahol igazság van, békesség, öröm, és biztos olyan csokitojás is, amiben a kakaó több, mint a cukor meg a növényi zsír.
A feltámadás valósága borította lángba a tanítványok szívét, és ez az a láng, ami soha ki nem alszik. A mai napig keresztények százmillióiban világít és ad fényt a legsötétebb helyeken is szerte az egész világon. Gondoljunk bele, nincs olyan mai hír, ami 3 napnál tovább komolyan érdekelne bárkit a világon. Ez az örömhír azonban 2000 éve mindenkit lázba hoz, akit valóságosan megérint. És ezt bárki megkaphatja, mert Isten nem személyválogató, csak kérni kell.
A Feltámadás érted nyúl, és ha elért, érints meg vele Te is másokat. Mert Ő ezt kérte, mert Ő ezt akarja. Mi így szeretjük Őt, és igazán így tudjuk szeretni egymást.
