Emelem poharam az inni vágyókra, mert csak egy betű választja el őket a valódi szomjoltástól.
Szomjas egy nép vagyunk, és szeretjük alkoholban oldani a feszültségünket. De ettől nem szűnik meg! Csak az alkohol párolog el, ami után a feszültség általában fokozódik, és ez mindaddig az ivásba vezet, amíg nem találunk jobb alternatívát.
Ugyan alkoholfüggőséggel még nem küszködtem, és már nem is fogok, de a drog lényegében ugyanaz. A motiváció a belső nyugtalanság megszüntetésére minden emberben ott van, és valahogyan mindenki kezeli. A fizikai oldáson túl – ami lehet pl. étel, ital, edzés – a kifelé figyelés az, ami ideig-óráig hatni tud. Erre hatalmas mennyiségű módszert kínál a világ, amiket azért is talált ki, mert kellemetlen lenne szembenéznie önnön-magjával – amiből bogáncsok, „nebáncs”-ok és „megbáncs”-ok nőnek ezrével.
Önzőnek születünk, kiszolgáltatottan a nagy sötétségbe.
Ráadásul egy olyan fajhoz tartozunk, amelyik a legkülönbözőbb módon gyötri, kínozza, manipulálja, bántalmazza, éhezteti és kiszárítja a fajtársait. Ezzel a ténnyel minden embernek kezdenie kell valamit. Van bennünk egy erő, mely arra hív, hogy pusztítsuk egymást és magunkat. Mit kezdjek vele? Én is ilyen vagyok?
„Én nyomorult ember! Ki szabadít meg ebből a halálra ítélt testből?” (Róm 7,24)
Amikor a rómaiakhoz írt levélben ide érek, annyira együtt tudok érezni Pállal! Annyit gyötrődtem már a testi kívánságaim miatt, és ha néha uraltam is őket, szabad sosem voltam. Az érzéki világ eltömíti a szemünket, a fülünket, az orrunkat, a szánkat, és összeroppantásig szorongat.
„Én nyomorult ember! Ki szabadít meg ebből a halálra ítélt testből?” (Róma 7,24)
Ha engedjük, eléri, hogy viszálykodjunk, irigykedjünk, felfuvalkodottak legyünk, és eközben kínzó éhség és szomjúság van a szívünkben, amit semmi nem csillapít.
„Én nyomorult ember! Ki szabadít meg ebből a halálra ítélt testből? Hála az Istennek, a mi Urunk Jézus Krisztus! Én magam tehát értelmemmel az Isten törvényének szolgálok ugyan, testemmel azonban a bűn törvényének.” (Róm 7,24-25)
Ezt az éhséget és szomjúságot csak az Élet vize olthatja.
Az inni vágyók hinni vágyók.
„Én vagyok az élet kenyere – felelte Jézus. – Aki hozzám jön, többé nem éhezik, s aki bennem hisz, nem szomjazik soha.” (Jn 6,35)
Isten mindig azt kéri, hogy szeressük egymást (adjunk inni és enni egymásnak), és ebben törekedjünk az isteni szeretetre, ami nem kérkedik, nem fuvalkodik fel, nem rója fel a rosszat, nem irigykedik, nem gerjed haragra, és mindig úgy és akkor szólal meg, ha a másikat építeni tudja. Erre kell folyamatosan törekedni. Aki ellened van, az is a szeretetre van elhívva Isten igéje szerint, mert Ő azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön és senki el ne vesszen.
„Mindenekelőtt arra kérlek, végezzetek imát, könyörgést, esedezést és hálaadást minden emberért; a királyokért és az összes elöljárókért, hogy békés, nyugodt életet élhessünk, szentségben és tisztességben. Ez jó és kedves üdvözítő Istenünk szemében, aki azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön és eljusson az igazság ismeretére. Hiszen egy az Isten, egy a közvetítő is Isten és ember között: az ember Krisztus Jézus, aki váltságul adta magát mindenkiért és tanúságtételül a meghatározott időben.” (1Tim 2,1-6)
Nekem is minden vágyam és kötelességem is, hogy minden ember épülését akarjam teljes szívemből, teljes lelkemből és minden erőmből. Mert ha Őt szeretem teljes szívemből, teljes lelkemből és minden erőmből, akkor folyton azon kell dolgoznom, hogy hogyan építhetném szeretettel, szeretetből – az Ő szeretetéből! – a körülöttem élők életét. Az Ő szeretetét az Igével való folyamatos táplálkozással tudjuk elérhetővé tenni mások számára. Túlcsordulásig kell hallgatni, olvasni, és így mindig jut másoknak is.
Azon kell dolgoznunk, hogy Hozzá hasonlóan Élet legyünk azok számára, akiket rajtunk keresztül ér el a Szentlélek, aki mindannyiunkat szabaddá akar tenni minden kötözöttségből.
„Az Úr ugyanis a Lélek: ahol az Úr Lelke, ott a szabadság.” (2Kor 3,17)
