Hitetlenségünk legfőbb oka, hogy megkérdőjelezzük, amit Isten mondott. Ki bíztat erre?
„A kígyó pedig ravaszabb volt minden vadállatnál, amelyet az Úristen alkotott. Ezt kérdezte az asszonytól: Csakugyan azt mondta Isten, hogy a kert egyetlen fájáról sem ehettek?” (Ter 3,1)
A kétely ebben a pillanatban született meg. A sátán meggörbítette a felkiáltójelet. Persze a mi beleegyezésünkkel. Az Istentől kapott kijelentések, felszólítások mögé kérdőjelet kanyarintunk, ami el is kezd minket kígyó módjára tekergetni. A tekergéstől megszédülve pedig nem látjuk jól egymást, és emiatt szeretni sem tudunk igazán.
Ha a Biblia legfőbb üzenetére – amit Tőle hallottunk – összpontosítunk, és azon keresztül próbáljuk megérteni és elfogadni a Szentírás többi részét, jóval nagyobb világosságot fogunk kapni, mint azt valaha elképzeltük, mert
„Az üzenet, amelyet tőle hallottunk és nektek hirdetünk, ez: Isten világosság, és nincs benne semmi sötétség.” (1Jn 1,5)
Az egész Szentírásnak egyetlen célja van: hogy megtudjuk, mi a világon a legjobb nekünk, amitől a legszabadabb, legboldogabb, legáldottabb emberekké válhatunk. Hogyan lehetünk a legjobbak abban, amiben vagyunk, és hogyan érhetjük el a célt, amit Istentől kaptunk az életünkre vonatkozóan?
„Mert ezt az üzenetet halljuk kezdettől fogva: Szeressük egymást!” (1Jn 3,11)
Mégis sokaknak meggyőződése, hogy ez az egyszerű üzenet nem lehet ilyen egyszerű. Egyetemi végzettség és világméretű intézményrendszer kell hozzá, hogy kikutassuk, vajon csakugyan azt mondta Isten, hogy szeressük egymást? Nem mondott esetleg ennél többet?
Igen, mondott mást is, de mindent azért, hogy ezt megértsük.
Az evangélium egyszerűsége megbotránkoztató. Hiszen ha csak ennyi, akkor senki nem lehet több, vagy kevesebb nálunk és akkor nem is lehet hatalmaskodni rajta. Felháborító!
„Kisgyerekeket hoztak hozzá, hogy érintse meg őket. De a tanítványok elutasították őket. Amikor Jézus észrevette, helytelenítette. „Hagyjátok – mondta –, hadd jöjjenek hozzám a kicsinyek, ne akadályozzátok őket, hisz ilyeneké az Isten országa. Bizony mondom nektek, aki nem úgy fogadja az Isten országát, mint egy gyermek, nem jut be oda.” Azután megölelte, és kezét rájuk téve megáldotta őket.” (Mk 10,13-16)
Az Istenbe vetett bizalomtól, a hittől „csakugyanokban” mérhető a távolságunk. A Krisztust tagadó, kételyt szító, megosztást és hazugságot terjesztő szellem mindenhol ott van, és folyton „csakugyanok”-kal bombázza az elménket. Okoskodik, tudálékoskodik, lediplomázik, folyton bölcselkedve kommentel, és egyetlen célja van: megosztani. Kételyt szítani. A gyermeki bizalmat megrendíteni, megrontani. Az Istenfái helyett kívánatosnak tetsző gyümölcsöket mutogatni.
Mindezt a világosság angyalaként teszi, és látszólag az értelem világosságát hozza – valójában behúzza a sötétítőt, és az agyunkat felduzzasztva rálógatja a szívünkre. Ettől annyira okosak leszünk, hogy már nem akarjuk megölelni egymást. Már nem a másik szeretése a cél, már nem az együttlét, a szeretet teljessége, egysége a cél, hanem a tudás. Az, hogy ki mennyit tud zabálni a jó és rossz tudásának fájáról. Ki milyen körmönfontan tudja előadni azt, hogy ő különb mindenkinél.
„Lehet prófétáló tehetségem, ismerhetem az összes titkokat és mind a tudományokat, hitemmel elmozdíthatom a hegyeket, ha szeretet nincs bennem, mit sem érek.” (1 Kor 13,2)
Sosem leszünk okosabbak és bölcsebbek a Szeretetnél. Erre nincs is semmi szükségünk. Egyedül csakis arra van szükségünk, hogy úgy szeressük egymást, ahogyan Ő szeretett minket. Ahogyan Ő szeret minket. Ahogyan Jézus a Krisztus.
Aki mást mond, az hazudik. Úgy is hívják: a hazugság atyja.
„Senkinek se tartozzatok semmivel, csak azzal, hogy egymást szeressétek; mert aki a másikat szereti, betöltötte a törvényt.” (Róm 13,8)
Mit is írhatnék?-NO COMMENT!