A világ tele van csábításokkal és elvárásokkal: „csillogóbb? – vedd meg!, nagyobb? – cseréld le!, karcsúbb? – fogyj le!, fiatalabb? – válj el! élvezd az életet… A média, a reklámok, az internet, a társadalom egyaránt manipulál, nyomást gyakorol, diktál és fogyasztásra ösztönöz. Van páncél, melyet gyermekeinkre ölthetünk mindezek ellen? Vagy hagyjuk, hogy észrevétlenül elveszítsék személyiségüket, értékrendjüket, szabad akaratukat és a fogyasztói társadalom áldozataivá, bábjaivá váljanak?
Ha nem szeretnénk, hogy gyermekeink zsinóron rángatható bábként legyenek jelen saját életükben, vértezzük fel őket „én-határok”-kal, ugyanis ez lesz az, aminek mentén megőrizhetik valódi szabadságukat. Az „én-határok” kialakulásához fontos, hogy jó önértékeléssel, önbizalommal rendelkezzenek, és – a már jó esetben gyermekkorban megszerzett – saját akaratukat, vágyaikat, érdekeiket és értékeiket mindig el tudják különíteni a külvilágétól, környezetükétől.
Az akarat
„Nem! Csak azért sem!”- mindenkinek ismerős lehet ez a mondat, aki dackorszakban lévő kisgyermeket nevel vagy nevelt. Szülőként különbözőképp reagálunk rá – van, aki elmosolyodik rajta, van, aki méregbe gurul, van, aki pedig egyszerűen felteszi gyermekének a kérdést: miért? Ekkor szembesülünk először gyermekünk még éppen csak bimbózó akaratával, de ez a határait kereső, szavakba öntött akarat ugyanolyan nóvum gyermekünk számára is. Hogy ezt miként érdemes kezelni, arra remek útmutatót olvashatunk és hallhatunk Uzsalyné Dr. Pécsi Rita neveléskutató könyveiben, előadásaiban. Az akaratot megtörni nem érdemes, de a helyes irányba terelni annál inkább. Az általunk megmutatott értékek mentén pedig könnyen fellelhető gyermekünk számára a követendő út. Ehhez azonban arra van szükség, hogy még gyermekkorban elsajátítsák a kritikai gondolkodás és a döntéshozás képességét, melyet számos érzelmiintelligencia-készség támogat.
A döntésképesség
Fontos, hogy a döntéshozás képességrendszer, nem csupán technika! Kialakulása és gyakorlása a kisiskolás korhoz köthető. Ekkor ugyanis már rengeteg inger éri a gyermekeket. Természetesen nem minden ingert észlel, tehát abban tudunk neki segíteni, hogy megtanítjuk őt a lényeges ingerek észrevételére. Az ingerek között ugyanis válogatunk. Arra koncentrálunk, amit akarunk, ami célunk felé mutat, és figyelmen kívül hagyjuk azt, amelyik bizonyos szempontból irreleváns, vagy elvinné fókuszunkat. Ezt észlelési szűrőnek nevezzük, melyet a szülőtől tanul meg a gyerek, például a bevásárlás folyamán. Ezért fontos például, hogy a reklámokat követjük-e, vagy célzottan azokat a termékeket vásároljuk meg, melyekre szükségünk van. Ha a számunkra fontos ingereket észleltük, értékelnünk kell azokat érzelmileg és értelmileg, majd reagálnunk rá. Így áll össze lépcsőről-lépcsőre a döntéshozás folyamata. A neveléskutató szerint
dönteni csak döntve lehet megtanulni.
Ez azt jelenti, hogy sok kis döntést meg kell hozni már gyermekkorban. „A kék vagy a zöld pólót veszed ma fel?” A szülő legjobban azzal tudja segíteni gyermekét, ha a saját korának megfelelő kérdésekben hagyja minél többször dönteni, úgy, hogy annak felelősségét is átadja, tehát a következményét is a gyermek hordozza. Például: „Mehetünk gyalog az oviba, de akkor 10 perccel hamarabb kell kelned.”
A kritikai gondolkodás
A döntéshelyzet mindig frusztrációval jár, amitől szabadulni akarunk. Így nagy a kísértés, hogy „konzerv” döntések felé nyúljunk. Ezért a másik nagy segítség, ha a szülő mindig megkérdezi: „Miért döntöttél így?” Érdemes addig kérdezni, amíg meg nem tudjuk a döntés valódi motivációját. Így kialakul a gyermekben, hogy saját maga számára is meghatározza, miben, miért dönt úgy, ahogy. Így minden döntés belső meggyőződésből következik, mindig tudni fogja a miértjét.
A kisiskolás korban megélt önálló gondolatok, döntések, erőfeszítések alakítják ki a többi személytől, véleménytől, korszellemtől független magatartást. Ha gondolkodásra tudjuk szoktatni gyermekünket, akkor később saját értékei mentén fog válogatni, és ha erkölcsi érzéke azt kívánja, bátran szembe fog menni az árral. Ám ha ezt nem tanulja meg, könnyen válhat tömegemberré, aki gondolkodás és kritika nélkül fogja elfogadni és magáévá tenni az instant tudást, az előre csomagolt meggyőződéseket, anélkül, hogy valaha is feltenné magának a kérdést: „miért?”.
Bizalom, önbizalom és egészséges önértékelés
Uzsalyné Dr. Pécsi Rita szerint a döntésképesség egyik tartóoszlopa az önbizalom. Hiszen
döntéseink során gyakran „nem a belátás hiányzik, hanem az önbizalomból származó erő”.
Rengeteg embernek kimarad az életéből az a fajta tapasztalat, hogy igenis tud hatással lenni a környezetére, vannak jó ötletei, meglátásai. Ezt a tapasztalatot szülei őszinte érdeklődésében, és bizalommal teli visszajelzéseiben élheti át.
A következő nagy pillér pedig az önértékelés, mely a körülöttünk lévő, számunkra fontos emberek visszajelzéseiből épül fel. Nem más, mint egy tükör szüleink, nagyszüleink, testvéreink, tanítóink és más, általunk nagyrabecsült emberek szemében. Ennek mentén alakul ki énképünk. Ezért nem mindegy, kit hogyan értékelünk.
A legjobb, ha a szó szoros értelmében ÉRTÉK-elünk másokat. Amit értéknek tartunk benne, arra hívjuk fel a figyelmet.
A tévedés lehetősége
Fontos tudni és tudatosítani is magunkban, hogy szabad tévedni. Sőt, sokszor kell is tévedni. A gyermekeket is hagyni kell tévedni. És ha tévednek, azt úgy kell hagynunk, hogy a szánkat ne hagyja el egy lekicsinylő mondat, vagy leszólás sem. Így el tudja majd fogadni, ha esetleg téved, és egy fontos döntés meghozatalánál nem fogja visszatartani a félelem, hogy „mi van ha nem jó döntést hozok”. Ez által pedig elkerülheti a lehető legrosszabb döntést: amikor nem hoz döntést.
