A jezsuita szerzetes évtizedek óta foglalkozik a katolikus egyház és az LMBT-közösség kapcsolatával. Könyvet is írt róla, melyet bírálói közül sokan valószínűleg nem olvastak.
Nem lehet manapság könnyű James Martinnak lenni. Magyar egyházi körökben jót még nem nagyon hallottam róla.
Állítólag liberális. Azt is mondják, hogy rászabadítaná a meleglobbit az egyházra. LMBTQ szentekről beszél folyton. Gyanús.
Szóval amikor kezembe vettem a tavaly megjelent könyvét a melegekkel való párbeszédről, mindenre fel voltam készülve. Bal kezem a Biblián, jobb kezem a szenteltvíz tartóban. Ám nem azt kaptam, amire számítottam.
A könyv címe: Hidakat építünk – hogyan alakíthat ki a katolikus egyház és az LMBT-közösség tisztelettel, együttérzéssel és gyöngédséggel teli kapcsolatot. Na, helyben vagyunk, kérem szépen, gondoltam magamban. A pletykák igazak. 100%, hogy melegpropaganda. De mivel fontos embertől kaptam, aki szerint figyelemre érdemes gondolatokat tartalmaz, erőt vettem magamon, és olvasni kezdtem. Az első meglepetés rögtön a könyv elején ért: James atya reflektál a felé elhangzott kritikákra, sőt, a könyvét átdolgozta a visszajelzések alapján. Már az elején leszögezi, hogy vallja mindazt, amit az egyház a témában a Biblia és a Katolikus Egyház Katekizmusa alapján tanít. No hiszen, erre kíváncsi vagyok, gondoltam magamban. Ám neki lett igaza. A könyv vezérfonalát nem más adja, mint a katekizmus ide vonatkozó mondata, amely így hangzik:
Nem elhanyagolható azon férfiak és nők száma, kiknek homoszexuális hajlama nagyon mélyen gyökerezik. E hajlam, mely objektíve rendetlen, többségük számára próbatételt jelent. Tisztelettel, együttérzéssel és gyöngédséggel kell fogadni őket. (KEK 2358)
Tudom, hogy ez a bekezdés sokak számára ismerős, de James atya felhívja a figyelmet, hogy általában, amikor idézzük, csak az első felére koncentrálunk, és elfelejtjük, hogy ott van még egy mondat, ami arra hív minket, hogy tisztelettel, együttérzéssel és gyöngédséggel kell bánnunk a meleg testvéreinkkel. Egy szó, mint száz, az elmúlt években nagyon sokan, köztük én magam is, ritkán mulasztottuk el, hogy minden lehetséges helyzetben hangsúlyozzuk az egyház erkölcsi állásfoglalását az LMBTQ közösség tagjaival kapcsolatban, amit viszont lényegében mindig elmulasztottunk, az a tisztelet, együttérzés és gyöngédség.
James Martin atya soraiból kiérződik, hogy kerülve az olcsó vádaskodást, felelőskeresést, törekszik az objektivitásra, a kiegyensúlyozott helyzetértékelésre. És miközben tisztában van a téma nehézségével, valódi megoldást keres a párbeszéd helyreállítására. Mert itt valamit ténylegesen helyre kell állítani. Mikor tudtunk utoljára úgy leülni beszélgetni egymással, hogy arra valóban a kölcsönös tisztelet, a megérteni akarás és az empátia volt a jellemző? Ha őszinte vagyok magammal, én sem jeleskedtem ebben az utóbbi időben. Kétség nem fér hozzá, hogy az egyik részről rengeteg sérelem és megbántottság, a másik részről olykor indokolatlan szorongás és (talán) ebből fakadóan kirekesztő kommunikáció a leginkább jellemző.
Nem lehetséges őszinte és termékeny párbeszéd, amíg műsorokban következetesen buzizászlónak hívjuk a szivárvány színű zászlót, vagy a másik részről rögtön homofób címkével illetünk bárkit, aki felszólal a témában.
Igen, jól olvastad. Nagy értéke a könyvnek, hogy mer bátran beszélni az LMBTQ közösség tagjaival kapcsolatos kritikáiról is. Ugyanis nem csak a címkézés, vagy az olykor agresszív kommunikáció jelent komoly problémát a párbeszéd helyreállításában, hanem például az is, amikor nyilvánosan azon élcelődik valaki, hogy a papok, mivel szoknyában járnak, nyilván melegek, hát még ha fel is szólalnak a témában. Az ilyen megszólalásokkal lényegében ugyanazt a bullyingot követik el, amelyet sajnos nagyon sok meleg érzelmű embernek is el kellett szenvednie előbújása előtt. Ha el akarjuk kerülni, hogy folyton sebeket kapjunk és sebeket okozzunk, ha megértjük Jézustól kapott kötelességünket az evangélium hirdetésére minden teremtménynek, akkor el kell kezdenünk hidakat építeni (például így). Nem mondhatunk le több ezer testvérünkről, akiket Jézus szeret és üdvözíteni akar.
Írhatnám, hogy ajánlom azoknak, akik… De igazából mindenkinek ajánlom. Mert mindenkit érint. Nagyon sokan ismerünk a saját nemükhöz vonzódó embereket. Ott vannak a baráti köreinkben, a templomainkban, a kollégáink között, esetleg a családunkban is. Legtöbbjük talán még nem mert előbújni. Hogyan is merné megtenni, amíg nem lehet biztos benne, hogy környezetének reakciója valóban tisztelettel, együttérzéssel és gyöngédséggel teli lesz. Jusson ez eszedbe, amikor legközelebb nagy hangon “buziviccet” mondasz egy társaságban, vagy megnyilatkozol az Európa jövőjét “fenyegető meleglobbiról”. Itt az ideje a megbocsátásnak, és a félelemmentes párbeszédnek. És annak, hogy rehabilitáljuk James Martin atyát.
Ajánljuk még a témában: a Szemlélek James Martinnal készített interjúját.
