Ritkán talál ennyire egymásra egy társadalmi ügy és egy dal. Ott is, itt is iskolások adják a keretet, a tét pedig sokkal több annál, hogy mi történik a suliban. A dalszöveg szerzője is megszólalt a Szemlélek kérésére.
Egyre több pedagógus, diák és szülő fogalmazza meg, hogy ez így nem mehet tovább. Az „ez” ebben az esetben a hazai közoktatás, az „így” pedig az a közismert helyzet, amiről szinte mindenki elmondja, hogy nem jó, hogy változtatni szükséges. Akik azonban tehetnének, nem teszik – hosszú évek óta, évtizedes távlatban.
Ez az írás nem a problémáról kíván szólni, hanem a reménytelenségben is körvonalazódó megoldásféleségről. Sokkal több van a szimpla érdekességnél abban a tényben, hogy egy népszerű, évek óta rendületlenül telt házzal játszott hazai musical betétdalát zengik kisebb településektől a fővárosig, amolyan aktuális himnuszként fiatalok és régebb óta fiatalok. A dal ugyanis egy keretmese része, ami nem is annyira mese.
Amiről Molnár Ferenc regénye, A Pál utcai fiúk szól, nem pártpolitika, nem ideologizálás, hanem maga az élet. Hogy
van, ami a miénk, amit nem adunk, ami hozzánk tartozik. Hogy van, amiért igenis érdemes küzdeni. És vannak, akik ezt el akarják venni.
Érdemes átgondolni ezekben a feszült napokban, mi is az az érték, amit ilyen sokan – ránk, magyarokra kevéssé jellemző – elszántsággal, bátorsággal, egységesen védenek, és talán arról is beszélhetnénk közösen, indulatoktól mentesen, kik azok, akik ezt az értéket el akarják venni a magyar társadalomtól.
Amíg ez a közösségi párbeszéd halad előre a maga útján, álljanak itt Geszti Péter arra vonatkozó szavai, hogy szerinte mitől vált a dala sajátos népénekké 2022 őszén.
– A Mi vagyunk a Grund! egyszerűen szól a hazaszeretetről, olyan hétköznapi, iskolai fogalmakkal, amelyek nem változtak évszázados távlatban sem. Könnyű vele azonosulni diákként, tanárként, szülőként, magyarként. Pad, deszkapalánk, farakások, a grund, a tér, a ház, amiben felnövünk – mindez a fiatalkort idézi. Ezen felül pedig
ott a lényeg: az összetartozás bátorsága, az együttlét biztató ereje, egy „ügy” végtelen fontossága, amitől egy csapat vagyunk, és kiállunk egymásért, a közösségünkért.
A Pál utcai fiúk – miközben kötelező olvasmányként tán nem is rajongtunk érte – valójában az örök ifjúság gyönyörű és szívszorító regénye, a dal pedig ennek a szépségét tudta szinte SMS-formátumú rövidségben megragadni. A fülbemászó melódia együtt zúgható, kiáltható, és így a dal túlmutat talán önmagán is: „Miért félnénk? Miért élnénk, ha nem egy álomért?” Ez az álom persze mindenkinek mást jelenthet, de ezen az őszön közössé vált – ezért találtak rá annyian a dalra a mostani megmozdulásokon – mutatott rá Geszti Péter.
– Ez a dal már túlnőtt rajtunk – mondja Tóth András színművész, aki hat éve alakítja az egyik grundvédő fiút a vígszínházi darabban. – A hazaszeretetről sok szó esik a közéletben, pedig inkább a szívekben kellene jelen lennie… A magyarság és a haza nem egy földrajzi fogalom, hanem minket, mindannyiunkat jelent, függetlenül attól, hogy kedveljük-e az országunkat vagy sem, hogy boldogok vagyunk benne vagy sem, és pláne semmi köze a magyarságnak és a hazaszeretetnek ahhoz, hogy ki hova szavaz. A regényben a Pál utcai fiúk visszafogadják Gerébet, a darab végén együtt énekelnek a vörösingesek, a Pál utcaiak, Janó és Rácz tanár úr.
Vajon mi össze tudunk majd kapaszkodni, ha véget ér ez az őrült időszak az országban?
A zene gyógyítani is tud – fogadjuk el!
Ezen gondolatok alapján felmerül a dilemma: lehet, hogy valójában „ők” is „mi” vagyunk?
