Szemle
A békéért imádkozott, nem a győzelemért – az egyházból való kizárás...
A 61 éves Alekszej Uminszkijt egy egyházi bíróság az egyházból való kizárásra ítélte. Az ügy jelenleg Kirill pátriárka jóváhagyására vár, aki régóta Putyin szövetségese és a háború elkötelezett támogatója.
„Ez a kegyelmi botrány nekünk, katolikusoknak is kellett”
Egyház és állam összefonódásáról, a gyermekvédelemről és a cölibátusról is megosztotta gondolatait Beer Miklós nyugalmazott váci püspök a Magyar Hang Kompország című portréműsorában.
A 19. századi oktatási rendszert foldozgatjuk, miközben 21. századi oktatásra lenne...
"Van-e egyáltalán válság a hazai oktatásban, lehet-e valódi krízisről beszélni?" – tette fel a kérdést egy néhány nappal ezelőtti kerekasztal-beszélgetésen az egyik résztvevő.
„Nincs szent háború, csak szent béke van”
Fabiny Tamás evangélikus püspök a tőle megszokott határozott állításokkal indította el a keresztények egységét szolgálni hivatott imahetet.
„Hagyjanak fel az ellenségeskedés bátorításával” – Pannonhalmáról üzent Moszkvába a legfőbb...
I. Bartholomaiosz a pannonhalmi ökumenikus konferencia szervezőinek meghívására érkezett Magyarországra, látogatásáról a La Croix is beszámolt.
Beer Miklós: „Útitársak vagyunk”
A legértékesebb, amit egymásért tehetünk – a nyugalmazott váci püspök legújabb videójával kíván áldott húsvétot mindenkinek.
Különleges világtalálkozó készülődik Rómában
Ökumenikus imavirrasztás lesz a Szent Péter téren, Ferenc pápa és más egyházi vezetők jelenlétében szeptember 30-án.
Templomból sörfőzde – bizalmi válságban az egyház
Vajon keresztény-e az az ország, ahol mára többségbe kerültek a nem hívők, és ahol minden eddiginél nagyobb az árok a társadalmi csoportok között? Mivel magyarázható a hívek elfordulása?
„Nem szabad a magyarságot a kereszténység elé helyezni”
Lehetséges kiegyensúlyozott, függőségektől mentes viszonyt kialakítani egyházi és világi hatalmak között? – ezt a kérdést járta körül az Aeternum csatorna legutóbbi adásában.
Lehet, hogy mégis találkozik zaklatások áldozataival a pápa Budapesten?
A Vatikán nem zárta ki ennek lehetőségét, ahogy az orosz ortodox egyház képviselőjével is találkozhat az egyházfő – a szóvivő szerint szerintük „meglátjuk”.