Tényleg kirúgják és bebörtönzik a keresztényeket Nyugat-Európában?

A KDNP alelnökének kijelentését értetlenül, megdöbbenve, vagy éppen nevetve fogadták az érintettek.

Az MTI tudósítása alapján Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára október 5-én egy kecskeméti rendezvényen úgy fogalmazott, hogy szerinte

Nyugat-Európában “a demokrácia bölcsőjében, a liberalizmus fellegvárában, ha valaki felvállalja kereszténységét, akkor kirúgják az állásából és börtönbe is viszik”.

Ez a tényszerűnek tűnő, általánosító kijelentés nem esik egybe szerkesztőségünk tagjainak tapasztalataival. Lehet, hogy adódik néhány kivételes, vitatható eset, de hogy minden nyugat-európai országban az összes kereszténynek börtönbe kellene kerülnie, ha felvállalja a hitét, ilyesmivel nem találkoztunk. Hogy valóban meggyőződjünk a politikus szavai és a valóság kapcsolatáról, megkérdeztünk Nyugat-Európában élőket, hogyan látják ezt a helyzetet. Az ő reakcióikat közöljük az alábbiakban.

Svédország

Az első reakcióm ez volt 😀

Én felvállaltam már munkahelyen azt, hogy katolikusok vagyunk, sosem volt belőle baj.

Ausztria

Olyan társadalmi érdeklődést látok és tapasztalok itt (a kereszténység iránt), amivel posztkommunista országokban nem találkoztam eddig.

Az lehet, hogy ez az érdeklődés csökkent az elmúlt harminc évben, de az biztos, hogy amit én most tapasztalok, az még mindig nagyobb, mint ami a posztkommunista országokban valaha volt. Az egyház Németországban, Ausztriában az élet legkülönbözőbb helyszínein aktívan jelen van szolgálataival, együttműködik az emberi méltóság védelmében a társadalmi élet más szereplőivel, teológusok tanácsadó szerepben vannak az Egyesült Nemzetek bizottságaiban.

Amit Nyugat-Európában nem tűrnek, az a radikalizmus, a fundamentalizmus, a gyűlöletkeltés, embercsoportok megbélyegzése, a diszkrimináció – mindaz, ami a keresztény értékrendnek ellentmond tehát, Jézus Krisztus tanításával különösképpen is összeegyeztethetetlen.

Belgium

Semmilyen hasonlót sem láttam. A vallással nem lehet a professzionalizmust helyettesíteni, az biztos; de hogy bárkit börtönbe vinnének bármely (!) vallásért önmagában, az kizárt. Franciaországban éppen szekularizálja Macron az iskolákat, de máskülönben például

a belga elit jelentős része hagyományosan konzervatív katolikus.

Svájc

Egy ilyen nyilvánvalóan agyatlan kijelentéssel nem kéne foglalkozni.

Nagy-Britannia I.

Nem tudom, hova tegyem, mert se nem tapasztaltam semmi ilyesmit, se nem hallottam róla. Az ember azt gondolná, hogy a sötét autó megáll az ablak előtt, akkor elvisznek, mert az vagyok, aki, az már a múlté. De az is biztos, hogy a magyaroktól minden kitelik, meg annak az ellenkezője is. Más országban ezt nem hinném el egy percig sem, hogy így lenne.

Az is kérdés, hogy mit értenek azalatt, hogy „felvállalom”. Mert

a szabad vallásgyakorlás és a másik elfogadása és tolerancia a különbözőségekkel szemben, az nemcsak terjedőben levő szokás, hanem pl. a UK-ban kötelező munkahelyi viselkedési forma.

Ugyanolyan 0 tolerancia van munkahelyi harassment és bully, és akar cyber-bully tevékenységek ellen (irányuljon az a kolléga bármilyen személyi aspektusára – age, race, sex, sexual orientation, religious beliefs, political orientation, disability, financial situation etc.), mint bármely más bűncselekmény esetén.

Ha azonban az illető a vallása „felvállalása” alatt azt érti, hogy nem hagy másokat élni és mindenkit lépten-nyomon kioktat, hogy hogyan kéne csinálni mindent, akkor lehet, hogy csak összeférhetetlenség indokán elbocsájtottak, de akkor sem börtönöznék be. Ahhoz bűncselekményt kell elkövetni…

Hollandia

Itt semmi ilyesmit nem tapasztaltunk.

Németország

Az állítás így itt (Nyugat-Németország) nem igaz.

Persze, mit jelent „felvállalni a kereszténységet”.

Az már izgalmasabb kérdés, mi történik, ha én felvállalom, hogy mit gondolok LMBTQ témában – ez nem törvényszerűen csak keresztények véleménye lehet, de mindenképpen van korreláció. Nekem személyesen inkább okoz nehézséget a lojalitás azzal az egyházzal szemben – ad abszurdum az egyház szeretete –, ahol szivárvány lobogók vannak a templom előtt, és a helyi Pride egyik állomása a város fő templomában van.

Rendszeresen van kereszt a nyakamban, soha nem volt belőle semmilyen hátrányom. De még rossz élményem sem.

Szerintem még az állásinterjún is látszott a kereszt a nyakamban.

A disszertációm utószavát egy zsoltárverssel kezdtem: „örömöm telik törvényedben”. Nem okozott senkinek gondot.

Franciaország

Értékelhetetlen (az állítás).

Nagy-Britannia II.

Semmi ilyesmit nem tapasztaltam itt. A hitet, minden vallást tisztelet övez. Az, hogy plurális a társadalom, magában foglalja a sokszínűséget, ami kifejezetten törvény által védett dolog, úgy hívják: Equality and Diversity Act.

Nemhogy kirúgnak, ha keresztény vagy, hanem védelem alatt állsz.

Senki nem diszkriminálhat a vallásod miatt.