Ma, a II. Világháború befejezésének 76. évfordulóján lenne 100 éves Sophie Scholl, a Hitler elleni keresztény ellenállási mozgalom vértanúja.
A mai fiatalok számára Sophie Scholl ikonná vált, példaképpé, aki merészen kiállt az emberségért, igazságosságért, aki kockára tette az életét, és meg is ölték az eszményeiért. Pedig megmenekülhetett volna, ha magyarázkodik, ha arra hivatkozik, hogy fiatal és nő – nem ért a politikához. De ő egyenesen beszélt, világosan fogalmazott a bíróság előtt is, amit a diktatúra nem viselhetett el.
Pedig kezdetben, kislányként ő is tagja, sőt csoportvezetője volt a Német Lányok Szövetségének, később a Hitlerjugendnek. Lelkesen sportolt, kirándult, táborozott, élvezte a színházat és a barkácsolást, sok olyasmit, amire addig inkább csak a fiúknak volt lehetősége.
Hamarosan azonban meg kellett tapasztalnia, hogy az ottani szellemiség szöges ellentéte annak, amiben otthon élt.
Sophie a szabadságot kereste, az önállóságot, Heine-t és Zweig-ot olvasott és filozófiáról beszélgetett a testvéreivel, barátaival, épp ezért nem találta a helyét sem a bakfisokból dámákat nevelni törekvő iskolában, sem a kötelező birodalmi munkaszolgálat idején megismert nők között, akiknek minden gondolatát a férfiak kötötték le.
Ezért az érettségi után óvónőnek tanult, méghozzá egy olyan intézményben, ahol a gyermekek önállóságát, szabadságát tiszteletben tartják, ellentétben a náci elképzeléssel, amely szerint a gyerek vakon engedelmeskedjen, legyen szívós, mint a cserzett bőr és kemény, mint a Krupp-acél. „Éhezik a lelkem” – írja ebben az időben a naplójába.
Müncheni diákként, amikor édesapja ellen már bírósági eljárás folyik, mert kritikus kijelentéseket tett Hitlerről, Sophie-t egy prédikációban megragadja Jézus szava: „Inkább kell Istennek engedelmeskedni, mint az embereknek”. Ekkor elhatározza, hogy aktív ellenállást fog kifejteni, de nem erőszakkal, hanem szavakkal. Csatlakozik a Fehér Rózsa nevű csoporthoz, melynek egyetemisták és professzorok is tagjai, köztük Hans, Sophie bátyja.
A keresztény értékekkel és a humanizmus elveivel érvelnek a Reich ellen röpcéduláikon, amelyeket konspiratív módon terjesztenek,
kézzel írott borítékokat küldve szét eleinte Münchenben, majd egyre szélesebb körben országszerte. Gyakran éjszaka házak kapujára akasztják ki a szórólapokat vagy udvarokon, forgalmas helyeken szórják szét, ahol lehetőség szerint sokan olvashatják.
Hatalmas önfegyelmet igénylő munka a sokezer lap másolása egy kezdetleges géppel és a terjesztés is. Az időzítés jó, mert 1943 januárjában már egyre több rossz hír érkezik a keleti frontról, a háború iszonyatáról, és így a röplapok és az egyetemi falakra kátránnyal felmázolt „Szabadságot!” és „Le Hitlerrel!” üzenetek nyitott fülekre-szívekre találnak.
Amikor a hatodik röplapot igyekeznek szétszórni, egy házmester feljelenti őket és bátyjával, Hanssal együtt letartóztatják, majd néhány nap múlva bíróság elé állítják őket. A tárgyalás mindössze fél napig tart, a halálos ítéletet még aznap, február 22-én délután végre is hajtják, anélkül, hogy a Scholl szülőket értesítették volna.
A fiatalok vértanúsága azonban nem volt hiábavaló.
Különös módon az utolsó röpirat szövege eljutott a New York Times-hoz, beolvasták a BBC-ben és futótűzként terjedt, mert a brit légierő gépei egész Németország felett sokezer másolatot szórtak ki.
A fiatal lány mára sokak hőse lett, és ma is azt üzeni egyik kedvenc idézetével, Jaques Maritain szavaival: „éber szellemre és lágy szívre” van szükségünk, ha emberek akarunk maradni és meg akarjuk állítani az embertelenséget.
