Amikor kimegyünk a világba, ahol összefutunk a szerintünk hülyékkel, akik szerint mi vagyunk a hülyék, akkor előfordulnak dolgok. Leginkább súrlódások, feszültségek. „Annyi hülye van” – mondjuk, miközben ugyanezt mondják a szerintünk hülyék ránk.
Az okosaknak szükségük van hülyékre, mert nem lehetnének okosak. Éppen ezért nézzük egymást hülyének. Egy okosvilágban ugyanis valamihez mérni kell a „nagy okosságunkat.” A világ nagy vezetői között rengeteg az okos ember, akiknek annyi eszük van – sokszor családapaként –, hogy családapákat kényszerítenek más családapák meggyilkolására.
Az okosság kísértése már a Bibliában ott van:
„Az asszony úgy látta, hogy jó volna enni arról a fáról, hogy csábítja a szemet, és kívánatos is az a fa, mert okossá tesz: szakított hát a gyümölcséből, és evett. Adott a vele levő férjének is, és ő is evett. Ekkor megnyílt mindkettőjük szeme, és észrevették, hogy meztelenek. Ezért fügefaleveleket fűztek össze, és ágyékkötőket készítettek maguknak.” (1Móz 3,6)
Miért gondoljuk a másik emberről, hogy hülye?
Számtalan oka lehet ennek. Egy atomfizikus szerint hülye, aki nem érti, amit ő. Az atomfizikus felesége szerint viszont az atomfizikus hülye, mert sosem rakja a zokniját a szennyesbe. Faludy György pedig mindkettőjüket hülyének tartaná, mert hordanak zoknit. Ha elindulnánk ezen a nyomon, hogy ki szerint ki miért hülye, hamar kiderülne, hogy a világon mindenki az. Nincs olyan ember, akit valaki ne nézne hülyének.
Mit jelent az, hogy a másik ember „hülye”?
Azért nézünk valakit hülyének, mert nem látjuk. Nem látjuk az életét, a motivációit, a gondolatait. Összességében csak az általunk el nem fogadott reakciók zavarnak, amiknek meg nem értése (látni nem akarása) zavart kelt bennünk. Akit pedig nem értek és nem is akarok megérteni, azt nem fogom meglátni, és előfordulhat, hogy nem is akarom meglátni.
Azért hülye, mert nem olyan, mint én. Mert nem úgy gondolkodik, nem úgy cselekszik.
Azért hülye, mert nem érti, amit én érteni vélek, mert nem látja, amit én látok, és esetleg nem is akarja sem érteni, sem látni azt, amit én látok és értek.
Nem vesz észre! A hülye nem lát engem, pedig én okos vagyok, viszont én nem akarom meglátni, mert hülyének nézem.
Amikor azt hisszük, hogy rájöttünk valamire, akkor már egy régóta tartó folyamat zajlik az elménkben: számtalan kintről érkezett információ feldolgozása során jutunk valamire. De lényegében nem mi, hanem bennünk válik világossá valami, ami tőlünk csak annyira függ, amennyi teret adunk neki magunkban. A felismerés, az értelem világossága kívülről jön. Amikor a neten okoskodunk, azt azokkal a vélt vagy valós információkkal tesszük, amiket szintén kívülről viszünk be.
A valóság az, hogy senki soha semmire nem jött rá egyedül.
Mindig valaki és valakik által ismert fel valamit. Senki nem okos önmagában és még csak önmagának sem. Minden ember másnak akar „okoskodni”, láttatni magát, és lényegében ez egy csodálatos dolog. Mikor jön az ember gyermeke, és mondja, hogy ezt is érti, azt is érti, felismert, megértett, azaz meglátott valamit, akkor egyetlen dolgot vár, elsősorban a szüleitől: vegyék észre.
Az embernek kell egy adag fény,
figyelem, egy olyan szeretetből fakadó világosság-adag, amivel felismerheti önmagát és a teljes lényét átjárja az, hogy ő látható.
Azért hívták ebbe a világba, hogy ő is legyen. Legyen része az egésznek, és lássák meg azt, hogy ő máshogy szerethető. Mert minden embert máshogy lehet megérinteni, máshogy lehet látni, érzékelni, értetni, látni, láttatni, de a legfontosabb, hogy az a másik ember is van, ő is Istennek a képmása, ő is egy újabb lehetőség a szeretésre az örökkévalóságban.
Azért van, hogy szeretve legyen. Azért van, mert szeretve van.
Azért jött, hogy szeressen és szeressék, hiszen minden ember egyéni és sajátos módon tud szeretni, ha akar. De akarni igazán csak akkor fog, ha megtapasztalja, hogy ő maga is szerethető.
Amíg nincs meg ez a bizonyosság, addig az ember gyűlöli a tekintélyszemélyeket, azokat, akik felette bármiféle hatalmat gyakorolnak. Abból a sebből táplálkozik, amit a hatalomtól szenvedett el. Ezt a sebet nem gyógyítja meg az, hogy hatalmi pozícióba helyezzük magunkat, és „lehülyézzük” embertársainkat, vagy tiszteletlenül beszélünk azokról, akik felettünk a hatalmat gyakorolják.
Amikor megismerünk valakit, vagy hallunk egy emberről, aki a látóhatárunkon feltűnik, rendszerint próbálunk közeledni felé. Ha a közelünkben van, akkor szóba áll velünk, és a beszélgetések során igyekszünk elhelyezni valahová. A gyors elhelyezéshez néha nagyon kevés információ is elég: a másik pozíciója vagy feljebb, vagy lejjebb van, mint az enyém. Attól függ, hogy az én értékemet mi adja meg. Ha attól tartom magam értékesnek, hogy vannak a megítéléseim szerint értéktelenebb emberek, akkor nagy szükségem van arra, hogy olyan emberről szerezzek információkat, aki hozzám képest – az én megítélésem szerint – „alacsonyabb tudatszinten” van, azaz a köznapi értelemben hülyébb, mint én.
Az okoskodás, okosnak gondolás lényegében az egyik legnagyobb hülyeség. De végtére is mindenki ezt csinálja, tehát elfogadott, még ha gyötrődünk is miatta.
„Ha csak azt gondolod embertársadról, hogy bolond, méltó vagy a pokol tüzére!” – ezt mondja Jézus Krisztus, az Isten Fia. Mi a pokol, ha nem mások iránt haragot táplálni, irigykedni, folyton lenézni őket, és azt lesni, mit csinálnak rosszul? Mi a pokol, ha nem égni a harag, a vádaskodás, a rágalmazás tüzében? Mi a pokol, ha nem a gőg börtöne, mely mindig feljebb akar lenni a másiknál? Holott minden ember külön kategória. Miért kéne feljebb lennem másnál, hiszen nincs verseny. A verseny egy hazugság.
A lenézések, lehülyézések, bolondnak tartások valóságosak. Traumáinkból, sérüléseinkből táplálkoznak. Ezeket egymásnak okoztuk és csak egymást tudjuk kigyógyítani belőle. Az emberiség legnagyobb traumája az, hogy folyamatosan le akar szakadni az őt teremtő és éltető Istenről, aki Szeretet. Amíg az istenkapcsolatunkat nem állítjuk helyre, gyűlölni és ítélni fogjuk egymást.
Meglátni a másikban az embert csak úgy lehet, ha úgy tekintünk rá, mint az Isten képmására.
Ezt a látást pedig egyvalakitól tudjuk megtanulni: Isten Fiától, aki a világ világossága. Akit Jézus Krisztusnak hívnak és Aki azért halt meg, hogy elvegye a bűnünket.
Aki azért buzdít a megtérésre, gondolkodásunk megváltoztatására, mert amíg nem a Szeretet tanításai azok, amiket követünk, addig bántani fogjuk egymást.
És ebbe már belehülyültünk.
