Sok jó lélek sétál mellettünk az utcán.
Néhány napja a főváros egyik zajos, forgalmas útján sétáltam, amikor földön fekvő ember mellett vitt el az utam. Pontosabban nem mentem el mellette, mert látszott, hogy bajban van. Ott állt körülötte néhány fiatal, kissé tanácstalanul, de a segélyhívót már értesítették. Együtt próbáltunk megbizonyosodni róla, hogy az illető eszméleténél van, képes-e kommunikálni – nem volt egyszerű, a járványhelyzethez igazodva különösen körültekintően igyekeztünk segíteni. Egy idő után elkezdett remegni, aztán a kezével jelezte, hogy érti, amit mondnunk. Csupasz derék, hideg aszfalt, ha megpróbál felállni, márpedig megpróbált, komoly sérülésveszély…
A mentő jött, a helyzet megoldódott, és itt kezdődött egy másik, bizonyos szempontból fontosabb fejezet a történetben. Merthogy elvileg mindenkinek ki volt mérve az ideje, valamennyien úton voltunk valahová, mégis éreztük, hogy jó lenne szót váltani egymással. Semmi különös, csak örömteli megosztása, kimondása annak, hogy
milyen jó rácsodálkozni arra az „izére”, ami miatt mind megálltunk, nem rohantunk el a baj mellett, hogy nem az én dolgom, meg így járt, biztos túltolta, minek iszik, aki nem bírja…
Nem tudtuk kikerülni annak egymás közti megemlítését, hogy egy nappal korábban valaki úgy halt meg az egyik metrószerelvényben, hogy amikor rosszul lett, nem akadt, aki segítsen neki, a végállomáson pedig már csak a halál beálltát tudták megállapítani a kiérkező mentők. Mi talán egy kicsit sokan is voltunk egyetlen ember felkarolásához, de nem matekoztunk ilyesmin, sőt, egymást erősítettük, főleg, amikor az illető magához térve erőszakosan tiltakozott a mentőhívás ellen.
Apró eset, a végén gyors kézfertőtlenítés, mindenki haladt tovább a maga útján. De jó volt kimondani, hogy ott van bennünk az a valami, aminek lehet akár nevet is adni, de kimondatlanul is összeköt bennünket.
Én emberségnek nevezem, és remélem, nagyon sokan értéknek tartjuk. Alighanem úgy tudunk a leghatékonyabban vigyázni rá, ha tudatosan odafigyelünk azokra a másokra, akik mellettünk léteznek – akár az utcán sétálnak, akár a földön fekszenek.
Az emberség tettekre váltásának lehetősége néha szó szerint az utcán hever…
