A megujul.hu őszi felmérésének végén minden résztvevő megoszthatta szinodalitással kapcsolatos gondolatait – 516 szabadszavas hozzászólás érkezett, ezekből „csemegézünk”.
„Szerintem fontos lenne, hogy az egyház magára ne csak a hívek egy szolgáltatójaként tekintsen, hanem hívek közösségére. Pusztán a szentségek kiszolgálása nem kölcsönöz jelentőséget a hitéletnek. Az emberek emiatt azt érzik, hogy nincs valódi hozzáférésük az egyház és krisztusiság jelentéséhez, mert a szentek már csak az egyház fennhatóságába tartozó szimbólumok, és nem valami olyasmi, aminek elérésére az egyszeri hívő törekedhetne. Elérhetetlenekké és megragadhatatlanokká válnak, mert az egyház a hívek megtartásának reményében, de politikusként és marketingesként áll a kérdéshez, ezért lebutítja az üzenetet, ahelyett, hogy a valódi mélységét igyekezné feltárni a hívek előtt.”
„Úgy vélem, Ferenc pápa jó úton jár.
Azóta követem a tevékenységét, amióta a megválasztása utáni első beszédében azonnal arra kérte a híveket, hogy imádkozzanak érte. Azóta sem okozott csalódást. Úgy vélem, nem szabad egyik egyháznak sem tekintélyelven működnie. A tiszteletet nem kikövetelni, hanem kiérdemelni kell. Nagyon fontos lenne főleg a magyar egyházak tekintetében valahogy megszabadulni a kormánytól való függéstől, mert ez hiteltelenné teszi őket az önállóan gondolkodni tudó híveik szemében. Ma már az oktatás eléggé széleskörű a világban. Az egyháznak olyan kommunikációt kellene folytatnia, ami nem ütközik a tudományok állításaival, mert különben a magasabb fokú oktatásban részesült embereket szintén elveszítik.”
„Szerintem a befogadó, élő, működő, fiatalokat is magában foglaló helyi közösségek kialakítása-működtetése a legfontosabb, ahol a krisztusi tanítások a gyakorlatban, napi szinten működnek, külsőségek nélkül. Ahol jó érzés lenni annak is, aki nem vallásos, vagy nem mindennel tud azonosulni. Ahol nem ráerőltetett szabályokat lát, hanem azt, hogy a szabályok jól működnek, jó közösséget teremtenek. Akkor fog valóban hinni bennük. Ahol láthatja, hogy a napi élethelyzetekre milyen erkölcsi választ ad a közösség.
Nincs annál semmi meggyőzőbb, mint mikor jó közösségi élményekkel gazdagodik az ember.”
„Szerintem a bűn fogalmát kéne felülvizsgálni. A Bűn kifejezés szégyent szül, a szégyen elzárkózást. A megbocsátás mai kifejezése, az elfogadás segítene abban, hogy újra megnyíljanak az emberek egymás és a papok fel. „Hagyjatok fel a szégyenetek takargatásával” – lehet olvasni egy korábbi Bibliafordításban. De akkor lehet felhagyni vele, ha megértéssel és szeretettel fogadják.”
„Az egyház és az állam teljes szétválasztása, a laikus állam és az államtól független egyház létrehozása a minimálisan elvárható. Én, hitvalló római katolikus keresztényként szégyenkezek a pártpolitikát templomokban harsogó atyák miatt és szégyellem magam a „keresztény” politikusok kétszínűsége, álságos volta miatt. Soha a kádári rendszerben nem volt olyan nagy bajban az egyház, mint ma, amikor 13 éve politikai termék a kereszténység. Soha olyan nagy probléma nem volt a papi utánpótlás, soha olyan kihaltak nem voltak a plébániák, a templomok, a közösségek, mint ma. Ezt nem lehet sajnos fentről lefelé megoldani és szomorúan látom, hogy a belgrádi érsekség és az erdélyi magyarság képviseli a magyar katolikus egyházat… vajon miért?”
„Szeretném, ha az aktuálpolitika, sőt bármilyen politikai kérdés száműzve lenne az egyházból,
legfőképpen az istentiszteletekről. Teljes mértékben tönkreteszi számomra egy mise hangulatát, ha ezen kérdések bármilyen módon szóba kerülnek. Nem azért járok misére, hogy még ott is a napi politikával kelljen foglalkoznom.”
„Nagyon nagy probléma, hogy a magyar katolikus egyház ilyen mértékben összefonódott a kormánypártokkal.
Egy vallási közösségnek kötelessége hallatni a hangját az erkölcsi normák megsértésekor, kötelessége az elnyomottak mellé állni.
A magyar klérus ebben szégyenletesen alulteljesít, magatartásával (hallgatásával, támogatásával) rengeteg embert idegenít el a keresztény tanításoktól. Ma az egyház támogatásával épül az autokrácia rendszere Magyarországon és Lengyelországban. Ezzel a belső romlással kellene megküzdeniük. Sok sikert hozzá!”
„Jó lenne, ha a Ferenc pápa gondolatisága mögé be tudna állni a magyar Püspöki Kar. Ez lényeges változást hozhatna, és talán segítené feloldani ezt a megosztottságot mind vallási, mind politikai téren.”
„Politikamentes legyen a vallás. Családokat, és fiatalokat bevonzani az egyházba a templomokba.”
„Az egyházi élet teljes reformjára van szükség.
A világiak teljes bevonására a plébániák életébe.”
„Remélem, hogy semmilyen reform nem valósul meg, csak annyi, hogy az igaz hitet hitelesen képviseli az egyház. Nekünk nincs mit reformálni a hittételeken, a szentségeken. Radikális elkötelezettség és alázat! A papok férfiak maradnak és marad a cölibátus, a házasság nő és férfi életszövetsége stb. Olyan embereket van szükség az egyházban mint Robert Sarah bíboros! Az egyházat Jézus alapította, nekünk nem dolgunk kijavítani az Úr tervét!!!”
„Szeretném, ha elfogadóbbak tudnánk lenni a nem heteroszexuális testvérekkel. És ha újra “menő”-vé tudnánk tenni a vallásgyakorlást. Persze, ez a menőség nem az értékek hátrahagyását jelenti. Hanem több fiatal-központú program, több nem-orgonás mise, stb. Szeretném ha a jövő egyháza egyenlőbb viszonyokat teremtene a testvérek között.”
„Csak semmi újítást!
Női papok, cölibátus eltörlése, „új” családfogalom, stb. még gondolat szintjén sem.”
„Papi nőtlenség eltörlése, egyházi pompa épületek, szertartás, papi öltözködés egyszerűsítése. Letisztult, fehér.”
„Nem szeretném, ha fehér, padok nélküli „ikeás” templomokban nem latin rítusú szentmisén lennének ezentúl.”
„Az egyház legyen nyitott a társadalom felé, de ne legyen a politika kiszolgálója.”
„Az egyház lépjen ki az emberekhez, hogy az emberek belépjenek az egyházba.”
„Nem Istent kellene az emberekhez vezetni, hanem az embereket Istenhez.
Nem emberközelibbé kellene tenni az Egyházat, hanem Isten-közelibbé.”
„Az egyházat meg kell őrizni olyannak, amilyennek Krisztus Urunk megalapította, nincs helye semmiféle fellazításnak. Az egyház és a papság tekintélyét újra vissza kell építeni hiteles, jól képzett papokkal, akik értik és rezonálnak a kor kihívásaira és a szentbeszéden keresztül hatni tudnak öregre és fiatalra! A laikusok és nők szerepe a szentmiséken kívüli közösségi életben lehetséges! Erre nagy szükség volna, hogy a fiatalok és idősebbek együtt lehessenek a misén túl is! A modern dicsőítő énekek nagyon jók lehetnek ifjúsági találkozókon, de miséken az orgona muzsika emeli fel a lelket. Az egyháznak úgy kell megújulnia, hogy a Lényeg! a fókuszban maradjon és ne sérüljön, relativizálódjon!”
„Az Egyháznak vezetőinek nem szabad elfelejtenie, hogy az Egyház örök értékeket képvisel. Ijesztő számomra az a rendetlenség, ami a II. Vatikáni zsinat óta tapasztalható, annak félreértelmezéséből elsősorban liturgikus térben. A fiatalokat a hitelesség szólítja meg, és éppen az taszítja el őket a leginkább, ha „meg akarjuk szólítani” őket, ha meg akarunk felelni nekik. És ez nem csak velük kapcsolatban van így, hanem minden emberrel kapcsolatban. Ebben a változó világban éppen egy ősi, állandóságot adó vallás nyújthatna segítséget. De ha még ez is a korszellemnek megfelelően változik, teljesen magukra hagyják az embereket.”
„Nem szabad semmiképpen feláldozni értékeinket a kor nyomására, nem szabad jóváhagyni a homoszexuális és egyéb, Isten által nem megáldott kapcsolatokat, tetteket stb.”
„Nem kell(ene) minden régi dolgot feláldozni a modernnek és fiatalosnak tűnő látszatért. Én is fiatal vagyok, de nem a (sokszor erőltetett) gitáros zenéktől és trendi dolgoktól érzem magam katolikusnak, az élő közösség és a 2000 évnyi szent hagyomány is sokat számít.”
„Gregorián énekek újraélesztése és a liturgiák igényességének növelése a liturgikus szimbólumok újrafelfedezése által. Határozott és bátor kiállás a katolikus hit igazságai mellett, az ökumenizmus és bármilyen más jellegű párbeszéd csak ez után és ezt meg nem sértve következhet.”
„Az Egyház ne a világnak akarjon megfelelni.”
„Nagyon fontosnak tartom, hogy a kor problémáival való szembenézés ne legyen egyenlő semmiféle megalkuvással, hanem az évezredes hagyomány, az igaz hit megőrzése legyen bármilyen megújulás egyetlen célja. Az üdvösség, mindnyájunk üdvössége nem tehető kockára azért, hogy Egyházunk népszerűbb legyen a világ szemében. Nőként kifejezetten létkérdésnek tartom, hogy a nők szerepvállalása nem az évezredes tradicionális szerepek felrúgásában van, hanem azok kiteljesedésében. Nők pappá szentelésének a gondolata is botrány számomra. Jézus, aki a maga korában rengeteget tett a nők felemeléséért (Mária, Márta, Magdalai Mária, a házasságtörő asszony, a meggörnyedt asszony, a vérfolyásos asszony, Jairus leánya stb.) az apostolok közé nem választott nőket és nem nekik adta a megkötés és feloldás hatalmát. Szentséges Szűz Anyjának sem, pedig Őt minden teremtmény fölé emelte. Nagyon fontos, hogy az Egyház ragaszkodjon a Szentírásban leírtakhoz a házasság, szexualitás, általában véve a bűn és bűnbocsánat területén. Az egyes ember iránti irgalom közvetítése nagyon fontos, hiszen mindannyian bűnösök vagyunk és Isten mindnyájunk iránt irgalmas, de ugyanilyen alapvető a hitigazságokhoz és a Szentíráshoz való hűség, mert Isten igazságos bíró is és ha ezt elhazudjuk a világ elől, az üdvösséget vesszük el a hívektől és minden jószándékú keresőtől. Rítusban és tanításban a kétezer éves hagyomány megismerése és megismertetése legalább annyira lényeges lenne minden hívő számára, mint a megújulás útjainak a keresése, mert csak a gyökerek ismeretével lehetséges valódi megújulás olyan módon, ahogy azt Szent Ferenc vagy Áviali Szent Teréz vitte végbe a maga korában: hűséggel és engedelmességgel az egyházi kihágások közepette egy felfordult világban. Hiszem, hogy a Szentlélek viharos korunkban sem hagyja el az Egyház hajójának kormányzást és megóv a sok-sok kilengés után az igaz hit egyenes útján Isten dicsőségére, Jézus Krisztus szentséges vérének oltalma alatt.”
„Nagyon gyümölcsözőnek tartom a szinodális folyamatot, úgy gondolom, mindenképp
az Egyház „stílusává” kell tenni a szinodalitást.
Vannak azonban kétségek is bennem… Hogyan szólíthatunk meg fiatalokat, ha úgy tűnik, néhány évtizeddel le vagyunk maradva a „világtól”, hogyan mondhatja egy felnőtt, értelmes nő, hogy kiáll az Egyház értékei mellett, ha van egy szentség, amiben kizárólag azért nem részesülhet, mert nő (ez nem vezet-e ahhoz a gondolathoz, hogy ontológiai különbség van férfi és nő között?), hogyan mondhatná magához közelinek az Egyházat egy LMBTQ+ személy, ha az Egyház bűnnek tartja azt, ahogy a szerelmet megéli? és hasonlók. Türelmesnek kell lenni, persze. De meddig? Amikor más intézmények (sok esetben más egyházak) ezekben a kérdésekben sokkal konkrétabb válaszokat adnak.”
„A legfőbb problémának azt tartom, hogy nem reflektál az egyház a mai, poszt-modern kor nagy társadalmi kihívásaira: elmagányosodás, széteső közösségek, növekvő pszichológiai problémák mellett a világ szegényebb részein továbbra is meglévő nyomor enyhítése.
Az egyháznak egyszerre kellene megújulnia és visszatérnie gyökereihez
(gondviselés, szegények, elesettek felé fordulás). Sajnálatosnak tartom az egyház részéről megjelenő bűntudatkeltést, illetve a mai kor emberének kihívásaira nem reflektáló témafelvetéseket (a szexualitás erőteljes tematizálása kontraproduktív és felnagyított résztéma a krisztusi örökségen belül). Ennek kapcsán az egyház kommunikációjának javítása, valamint a papok képzése (és a papi pálya vonzóbbá tétele) lenne szükséges. A mai világban egy új szerződésre lenne szükség a társadalom és az egyház között, ami az emberek testi és lelki problémáinak enyhítését tűzi ki célul.”
