Hogyan (ne) újítsuk meg az egyházat?

Szinódus mindenkinek
magyarkurir.hu

Egy hónapja hirdette meg Ferenc pápa a XVI. rendes püspöki közgyűlésig tartó szinodális folyamatot, amelybe azóta sorra kapcsolódnak be a hazai egyházmegyék is. Vajon mit jelent ez a kezdeményezés, mi dolga vele a „hétköznapi hívőknek”?

A zsinat a Katolikus Lexikon szerint: „szünodosz (gör.), concilium (lat.): egyházi elöljárók tanácskozása hittani kérdések tisztázása és törvényhozás céljából. A résztvevők által képviselt terület nagysága szerint beszélünk egyházmegyei, tartományi, nemzeti illetve egyetemes zsinatról.”

Amiről azonban most szó van, az egy szinodális – azaz együtt haladó, közösségi – egyház víziója, erről fognak tanácskozni a püspökök majd 2023-ban, Rómában. Az előkészületre pedig a pápa minden katolikus hívőt szeretne meghívni, bátorítani, hiszen mi mindannyian együtt vagyunk az egyház, mindannyiunknak keresztény felelőssége, hivatása a hitet megélni és továbbadni.

Most tehát itt a nagy lehetőség, kifejezetten arra kér bennünket a Szentatya, hogy szólaljunk meg, mondjuk ki, ami a szívünkön van, vagyis amit Isten a szívünkre helyez. Az Anyaszentegyház ugyanis bízik abban, hogy legkisebb tagjai által is szólhat a Szentlélek.

Nagy a kísértés, hogy akkor most a divatosság irányába menjünk. Kellemesnek tűnne lecsiszolgatni a tanítást, engedékenyebbé, simulékonyabbá tenni az egyházat, hogy ne akadjon fenn rajtunk a világ. Csak hát Jézus világosan azt mondta:

„Ha a világból valók volnátok, mint övéit szeretne benneteket a világ… de mert kiválasztottalak benneteket a világból, gyűlöl benneteket a világ.”

Csábító a gondolat, hogy úgy nyerjünk új tagokat az egyháznak, hogy igyekszünk kedvében járni az embereknek. A „császárnak, ami a császáré” jézusi útmutatást szívesen értelmezzük a kettős élet, az opportunizmus jóváhagyásaként – tehát pragmatikusnak tűnik kedvében járni a mindenkori császároknak is, hogy kegyesek legyenek az egyházhoz.

Jézus kemény beszédétől sokan megfutamodtak, de az apostolok nevében Péter kimondja:

„Uram, kihez mennénk, az örök élet igéi nálad vannak”.

Mi sem tehetünk mást, nincs kihez mennünk. Ezért nem magunkhoz, a saját kívánságainkhoz vagy a világ haladásához kell igazítanunk az egyházat, hanem visszatérni az első szerelemhez, megtisztulni, feléleszteni a tüzet. Hiszen az egyházról a Jelenések könyvében úgy olvasunk, mint a vőlegénynek, Krisztusnak fölékesített menyasszonyról, akin sem szeplő, sem ránc nincsen. Igen, ebben az egyházban ott van a Jelenések másik asszonya is, a szajha. Az ítélet napja elválasztja majd, akárcsak a búzát és a konkolyt.

A menyasszonyt viszont nem lehet szidással, veréssel, sárdobálással felékesíteni! Eszter királynét olajakkal, balzsamokkal, illatszerekkel készítették a királlyal való találkozásra. Úgy gondolom, a lelkünk balzsama és illatszerei, ha hallgatunk Isten szavára, ha szeretettel imában harcolunk a papjainkért, ahelyett, hogy velük harcolnánk.

Hirdetés

Egy prófétai hasonlatban olvastam, hogy nem szabad visszalőnünk a gonoszra azokat a nyilakat, amelyekkel ő támad bennünket: rágalmazás, vádlás – mert az mindig az ellenségnek kedvez, még többek szívét mérgezi meg keserűséggel, haraggal. Azt hiszem, nem kell bizonygatni, hogy ehhez hasonlóan a bulvár stílus, a „szennyes teregetés” nem segíti a megtisztulást, a sebek gyógyulását, szítja viszont az indulatokat.

Adja Isten, hogy a zsinati kérdéseken töprengve valóban meghalljuk a Lélek hangját a szívünkben, és minden egyházi közösségben, legyen az bibliakör, szeretetszolgálat, házas- vagy ifjúsági csoport, közelebb kerüljünk egymáshoz és a közös úthoz! Hiszen a mi utunk nem valami, hanem Valaki, aki maga az Élet és az Igazság.

Mindig szerettem volna a dolgok mögé látni, néha úgy érzem, sikerül is - különösen, amióta a Teremtő Lélek hangjára igyekszem fülelni. Amit pedig felfedezek, azt szívesen meg is osztom, akárcsak a kérdéseimet, amelyek minden meglelt válasz nyomán sokasodnak. Nagy öröm számomra közösségben felfedezni és együtt gyönyörködve szemlélni a Teremtőt műveiben.