Élet és halál van a nyelv hatalmában, amelyiket szereti az ember, annak a gyümölcsét eszi. (Példabeszédek 18;21)
Írtam már a reklámtáblák pusztító hatásairól. Gyerekekkel, kamaszokkal dolgozom, nem is tudok elszakadni olyan könnyen tőlük. Azért sem, mert nekem is van két kicsi gyermekem, akik egyszer majd faképnél hagynak engem és az elvárásaimat feléjük.
Amióta zene van, azóta az ember próbálja kifejezni vele önmagát és átadni bizonyos értékeket, érzéseket, amik benne vannak. Az előadók ipari szinten mennek rá arra, hogy milyen effektekkel és hangokkal lehet a legjobban hatni az emberek érzelmi világára. Nagyon durván, hatalmas pénzösszegekért dolgoznak azon, hogyan manipuláljanak minket.
Amikor egy ember érzelmi hullámvölgybe kerül, mert egy olyan hatás éri, egyfajta lélekpiszok keletkezik, ami a feldolgozatlan érzelmek salakanyaga. Ez érezhetően mar odabent, mint a sav és komoly fájdalmakat okoz annak, aki elszenvedi. Ha ezt az ember a gondolataival eteti, hízlalja, mantrázza, akkor az könnyen túlcsordul benne. Miután sokszor önhibájából nem tud vele mit kezdeni, az így keletkezett felesleget rákeni a hozzá legközelebb állóra. Aki vagy örül, mert neki is van és megosztják, vagy felháborodik. A zene és szöveg nagyon sokban segítheti a hallgatóját abban, hogy egy saját élményét könnyebben feldolgozhassa. Sajnos abban is, hogy abban benne ragadjon és kitágítsa a benne lévő negatív énképet.
Értem én, hogy fáj és azt is értem, hogy ezt jó elmondani valakinek. De óriási felelősség ebből egy olyan zeneszámot csinálni, aminek fülbemászó dallama van és könnyen slágerré válhat. Ezzel ugyanis csak azt adja tovább az előadó, hogy bizony, az élet már csak ilyen: fáj, jobb ha sírunk és fájunk együtt, majd csak lesz valahogy. A negatív életérzésre hajtani, azt sugározni és ebből még pénzt is csinálni égbekiáltó bűn. Valamiért még mindig az a trend, hogy a mínusz hozza a pluszokat.
Ennek egy felsőbb szintje, amikor tudatosan játszik valaki arra, hogy egy olyan életérzést adhasson oda, amivel öl, butít és nyomorba dönt. Azok a slágerek, amik az önpusztításról szólnak, az élet nihiljéről áradoznak és a negatív énképben erősítik az embert, borzasztóan kártékonyak.
Minden eddiginél nagyobb veszély leselkedik kamaszainkra, a negatív énkép kórképe tombol és rombol. Ahhoz, hogy az ember rossz véleménnyel legyen önmagáról, kellenek a szűk környezete által adott mantrák. A hülye vagy kisfiam/kislányom, a lusta vagy, a buta vagy, béna vagy, a meg se próbáld, a gusztustalan vagy, a te nem tudod ezt, nem tudod azt, nem lesz belőled semmi…
Még olvasni is nyomasztó és a lista nagyon hosszú lehet. Ha valaki csak pár szóról emlékszik ebből a gyermekkorából, akkor az azt jelenti, hogy jóval többször hallotta, mint azt kellett volna. A környezetünk az, aki átadja ezt a hiedelmet, hogy nem vagyunk elég jók s ha hívőkké válunk, akkor bizony ez beépül olyannyira a személyiségünkbe, hogy igen nehezen irtható.
Ami fontos, ha negatív az énkép, akkor arra könnyebben tapadnak a negatív üzenetekkel. Főleg úgy, hogyha valaki a negatív világképét elénekli és ezzel egy újabb démont szabadít a világra. Amiből már így is van elég. Ha végig nézünk a slágereinken, megdöbbentő, mennyi negatív üzenetük van és nemcsak az újaknak. Mindezeket sokszor valóban igényes és minőségi zenékre és dallamokra írták, akár jó szándékkal is.
Az alapvető bibliai igazság, miszerint „élet és halál van a nyelv hatalmában, amelyiket szereti az ember, annak a gyümölcsét eszi” (Példabeszédek 18;21) – örökké igazság marad.
Igaz volt Mozart idejében is és most is az. Elég látványos az, hogy ifjaink milyen zenéket hallgatnak, mert kiül az arcukra és életvitelükre. Látszik, mennyire építi, vagy rombolja őket. Egy komolyzenei koncert előtt nem az alkoholfogyasztás a legfőbb program, míg a mai koncertek alkohol és egyéb szerek nélkül mind az előadók, mind a rajongók nagy többségének körében elképzelhetetlenek.
Egyéni és társadalmi traumák zajából nem lehet építő zenét csinálni, hiába is próbálják sokan. Persze van, akinek egyáltalán nem is célja. Csak zúzni akar. A felelősség hatalmas, a dalok ugyanis fülbe másznak. Zavaradott lelki világokba, éhes és szomjas szívekbe és bizony kiskorú és óvodás gyermekek fülébe is. Akik amúgy is hallanak elég negatív mantrát.
Csodálatos hangszereink vannak és a zene az emberiség egyik legnagyobb ajándéka. Szent dolognak tartom, ahogyan egymás építését is. A bármi kimondva, leírva sokszor semmi. Megzenésítve viszont azonnal valamivé lesz. A zene meg tudja növelni az életerejét annak, amit mondani akarunk.
Mielőtt megpendítjük a húrt, gondoljunk a szeretetre.
