Szülő, iskolatáskával a vállán – mindennapos kép az iskolák környékén. Sok szülő azonban nemcsak a táskát, hanem másfajta terheket is cipel a gyereke helyett.
Nem túl gyakran esik meg velem, de kiosztottam a napokban két beírást. Csak néhány perc telt el az e-naplós bejegyzés után, máris csörgött a telefonom: az egyik verekedő fiú anyukája hívott.
A jelenséget nem túl régóta tapasztalom, de már nem lepődöm meg rajta: miközben mentegette a fiát, hogy „itthon nem szokott ilyet csinálni”, magára vállalta a felelősséget, mondván, hogy tegnap idegesebb volt a szokásosnál, „lehet, ez ragadt át rá”, nem is érti, de elnézést kér, a beírást pedig „a nevére venné”.
Hasonló helyzetek naponta adódnak mostanában.
Az „elfelejtettem megírni a leckét”, meg az „otthon hagytam a könyvem” teljesen hétköznapi mondatok egy iskolában: a pedagógus rutinszerűen rögzíti a felszerelés- vagy leckehiányt az e-naplóban, ha nem először fordul elő, talán még a szemöldökét is össszevonja, de a maga részéről a témát lezártnak tekinti. Nem úgy néhány szülő – van, aki telefont ragad, van, aki hosszú e-mailt ír, más az iskola előtt szólítja meg a tanárt. Az indok sokféle, a mondanivaló legtöbbször ugyanaz: a szülő magát ostorozva magyarázkodik – „későn értünk haza”, „elfelejtettem bepakolni” -, mentegeti a gyerekét, közben nem is sejti, mennyit árt neki ezzel.
Az iskola ugyanis a nagybetűs Élet gyakorlóterepe. A legjobb hely arra, hogy kötelesség- és felelősségtudat alakuljon ki a gyerekben, és szembesüljön azzal, hogy szavainak, tetteinek, vagy azok elmulasztásának következménye van.
De ha engedjük, hogy az apa legyen a hibás, amikor nincs kész a házi feladat, ha az anyát lehet „ugráltatni”, hogy kaszát-kapát eldobva, munkáját félbehagyva rohanjon vissza az iskolába az otthon maradt tornafelszereléssel, tolltartóval, vagy éppen szótárfüzettel, akkor a későbbiekben sem fogja vállalni a felelősséget hibáiért, mulasztásaiért, ő lesz a „mindig más a hibás” tipikus esete. Hagyjuk, engedjük, hogy megtapasztalja a következményeket! Nem történik semmi dráma, ha kap egy beírást, de akkor sem, ha kettőt! Tanul belőle – persze, csak akkor, ha a szülő nem vállalja át tőle sem a feladatot (pl. iskolatáska bepakolása), sem az életkorának megfelelő felelősséget. Ne legyintsünk tehát az iskolai problémák hallatán, de ne is fújjuk fel azokat – azt nézzük, mit tanulhat belőle a gyerek! Kérdezzük meg őt, hogy mit gondol, miben hibázott, és lehetőség szerint azt is ő fogalmazza meg, hogy mit kell másként csinálnia!
Alapvetően persze megértem a szülőket, hogy szeretnék tökéletesnek látni és láttatni a gyereküket, és szeretnék megóvni őt minden „rossztól”, de hogy képesek legyünk helyén kezelni a dolgokat, ajánlom, hogy vegyük elő saját egykori ellenőrzőinket…
