Június 4-én imasétákat tartottak a fővárosban veszteségeink és sebeink gyógyulásáért – élőben és online részvétellel.
A trianoni szerződés szomorú emléknapján fontos rendezvény az abortuszok megszűnéséért közbenjáró imádkozóknak immár tizenegyedik alkalommal szervezett sétája végig az Andrássy úton. Az 1956-ban ugyanezen a napon törvényileg legalizált művi terhességmegszakítások Trianonhoz mérhető veszteséget okoznak azóta is hazánknak.
Idén még egy különös imaséta is volt ezen a napon, ahol a nemzet sebeinek gyógyulásáért imádkoztak a résztvevők, akik a Kossuth térről a Gellért-hegyre mentek föl.
Örömteli meglepetés volt számomra, hogy magyarországi németként, „svábként” kaptam meghívást erre a közbenjáró imára! Igen, a mi
nemzetünkhöz hozzá tartoznak a nemzeti kisebbségeink is, nem csak a határon túl élő magyarok, hanem a határon belül élő nem-magyarok, helyesebben nem-csak-magyarok is.
A svábok, akik a török hódoltság alatt elnéptelenedett területeken újra falvakat építettek, földet műveltek, háromszáz éven át őrizték a nyelvüket és kultúrájukat, és akik ma is fátyolos szemmel éneklik-hallgatják a Himnuszt. Azok is, akiket közülük visszatelepítettek Németországba, és lassan elfogynak, mint a második nagy háború minden tanúja.
Nemzetünk tagjai a „tót atyafiak”, a busójárást meghonosító bunyevácok, a Duna-mentén sorakozó rác falvak lakói és mind a többiek, akiket a történelem hullámverése itt telepített le, ezen a közösséget formáló földön.
Aligha akad ma olyan magyar, akinek felmenői között ne lenne néhány családtag valamelyik szomszéd népből, és ez a sokszínűség gazdagság és erő, ahogy már Szent István is írta Intelmeiben.
Szomorú, hogy a XX. század szellemi áramlatai épp ezt a színgazdagságot akarták kiirtani vagy szürke egyformaságba olvasztani, ma pedig mintha a másik végletbe esnénk. Magam részéről azért imádkozom, hogy megvalósuljon közöttünk és általunk Isten terve: élő és szépséges építő köveivé váljunk annak a hatalmas épületnek, amely Istennek valóban EGY-Háza lesz.
