Van, aki azt gondolja, hogy a gyerek tehet arról, ha állami gondoskodásba kerül.
Gyivis, zacis, lelenc, állami gondozott – életre szóló stigma azokon, akik bántalmazás, elhanyagolás, szexuális zaklatás, szüleik függősége, krónikus betegsége vagy halála miatt gyermekvédelmi gondoskodásba kerülnek. Ma Magyarországon közel 23 ezer gyerek él a családja nélkül.
– Nem hibáztathatók a múltjukért, ők a körülmények áldozatai. Hatalmas erőfeszítést kell tenniük, hogy fel tudjanak állni innen, az előítéletek gyűrűjében – erről az SOS Gyermekfalvak szakmai vezetője beszélt annak kapcsán, hogy október 7. az állami gondoskodásban élő gyerekek napja. Szilvási Léna szerint ezekkel a gyerekekkel meglepően kevés tapasztalata van az embereknek: részben negatívan vélekednek róluk, részben nincs valós ismeretük, láthatatlanok számukra.
Ne ítélj elsőre! – ez az idei kampány szlogenje, célja pedig hogy lebontsák azokat az előítéleteket, melyeket az érintettek sokszor saját bőrükön tapasztalnak. Az SOS Gyermekfalvak ezzel kapcsolatos online felmérésében arra volt kíváncsi, hogyan viszonyulnak az emberek az állami gondoskodásban élő gyerekekhez, ott felnőttekhez.
A kétezer válaszadó 7%-a például úgy gondolja, hogy maga a gyerek tehet róla, hogy állami gondoskodásba került. Minden harmadik kérdőívkitöltő egyetért azzal az állítással, hogy az állami gondozottak gyakrabban szegnek törvényt, minden hatodik megkérdezett pedig úgy véli, hogy többet is hazudnak. Akinek van személyes kapcsolata állami gondozottal, lényegesen nagyobb arányban ért egyet utóbbi állítással (16%), mint azok, akiknek nincs (9%).
A megkérdezettek többsége nem tartja lényegesnek, hogy kollégájának vagy alkalmazottjának van-e állami gondozotti múltja, csupán 2% elutasító velük szemben. Hasonlóan gondolkodnak a válaszadók azzal kapcsolatosan is, ha szomszédjuk, vagy albérlőjük lenne volt állami gondozott. Gyerekük padtársaként 5%-uk, barátjaként 6%-uk nem örülne állami gondozotti múlttal rendelkező osztálytársnak. A férfiak kevésbé toleránsak a gyereküket érintő kérdésekben, mint a nők. Bár a felmérés alapján alig zavarja a megkérdezetteket, ha kollégájuk, alkalmazottjuk, szomszédjuk állami gondozott lenne, azzal kapcsolatosan már elutasítóbbak, ha gyermekük párjának lenne ilyen múltja. Bár a többség (70%) közömbös, minden hetedik válaszadó (13,9%) nem örülne, ha gyermeke egy állami gondozottal kötné össze az életét.
– Az évente végzett hajléktalanfelmérés szerint az utcán élő hajléktalanok 20%-a volt valaha állami gondozott hosszabb-rövidebb ideig. Ez egy tartós tendencia, nem csökken – mondja Szilvási Léna. – Ugyancsak sokan, további 20% került az állami gondozottak közül börtönbe, vagy lett prostituált. Ahhoz, hogy ezek a gyerekek ne termeljék újra szüleik történetét, ne szegénységben, alacsony iskolai végzettséggel, vagy az utcán végezzék, rengeteget kell önerőből dolgozniuk, és rengeteg segítséget kell kapniuk a szakemberektől, elfogadást a társadalomtól.
„Minek jöttél anyák napjára, neked fölösleges!” – szegezték a mondatot az akkor 8 éves Heninek. „Mindenhol az előítéletek ellen kell dolgozni” – osztja meg tapasztalatát az állami gondoskodásban felnőtt Flóra, utalva rá, hogy a családjukat nélkülöző gyerekek jövőjéért mindannyian felelősek vagyunk.
