Újra megmérettetik az emberségünk. Az igazi választás az, hogy kinek adjuk szívünket bérbe az elkövetkezendő időszakban, és egész hátralévő életünkben.
A következő hónapokban várhatóan bántani fogjuk egymást gondolattal, szóval, cselekedettel és mulasztással. A demokrácia választási időszakban a megosztásra épít, és nehéz benne békességet találni, hiszen az egymásnak feszülő erők nagy feszültséget generálnak, kígyó módjára bekúsznak a családunkba, és minden emberi kapcsolatunkba. Jó hír azonban, hogy nem kell ebbe beletörődnünk, lehet küzdeni ellene.
A múlt kötelez?
Olyan családból származom, ahol nagyon nehéz politikai nézetek nélkül létezni. Dédapám gazdag kulákként iszonyú igazságtalanságot szenvedett el a családjával együtt, amikor generációkon át gyűjtött vagyonától megfosztották. Anyai nagyapám 1956-ban katonatisztként a nép mellé állt, amiért halálra ítélték, és csak 3 gyermeke miatt kapott kegyelmet. Többször volt emiatt bebörtönözve, megkínozva és összeverve. A rendszerváltás után nem sokkal elhunyt – hazája szolgálatáért a jutalma egy másfél szobás panellakás volt, ahol én is felnőttem.
Nagyon sokáig az elszenvedett igazságtalanságból fakadó gyűlölet határozta meg az identitásomat, és hihetetlen pusztítást végzett az életemben, és általam azokéban is, akik velem kapcsolatban álltak. Ezért azonban
nem pusztán a politikai rendszert tartom hibásnak, hanem azt az erőt is, amely az embert pusztításra, megkülönböztetésre, gyűlöletre és megosztottságra ösztönzi.
És én ennek az erőnek – eleinte még tudatlanságomból, de mindenképpen – szabad akaratomból odaadtam magamat. Tehát én döntöttem úgy, hogy melyik erőt szolgálom.
„… A tolvaj csak azért jön, hogy lopjon, öljön és pusztítson.” (János 10,10) Ez a bizonyos erő tapinthatóan létezik azok számára is, akik a kereszténységgel nem kívánnak foglalkozni. Ez az erő az, mely uszít, hergel, bőszít, és folyamatosan viszályt szít közöttünk, ami betelít önmagunkkal, hogy a másikat már a gőgünktől ne is vegyük észre. Ha pedig a másikat már nem látom, akkor nagyon könnyű őt bántani is. Ez az erő mar belénk fájdalommal, keserűséggel, másokon vagy gondolatainkon keresztül.
A megosztottság gyökere
„Józanok legyetek és vigyázzatok. Ellenségetek, a sátán, ordító oroszlán módjára ott kószál mindenütt, és keresi, kit nyeljen el” – int minket Péter apostol első levelében közel kétezer éve. Az a célja, hogy mi, emberek, gyűlöljük egymást. Hogy ezt most az oltások, a vagyoni helyzet, a politikai nézet, vagy a nemi irányultság miatt tesszük, az teljesen mindegy. A lényeg ennek az erőnek a rothasztó gyümölcse, ami mérgezi a társadalmunk szövetét, és sajnálatos módon ezzel kereskednek, és erőszakkal tömik is bele embertársaink egymás szájába, szívébe, mindenféle felületen, amiért még komoly összegeket is fizetnek. Pedig nem szolgálhatunk két úrnak, ez is meg van írva régóta.
„Erősen álljatok neki ellen a hitben, hisz tudjátok, hogy testvéreiteket is ezek a szenvedések érik a világban.” – így folytatja Péter az előző igehelyet. Az egész világon minden embernek nagy kísértés, hogy önmagát a másik alá vagy fölé helyezze. Ha létrejön a megkülönböztetés, meg is van a megosztottság. A folyamat a szívünkben kezdődik. Ha a másikat felnagyítjuk vagy lealacsonyítjuk, már el is kezdtük szolgálni azt az erőt, amely ki fogja kezdeni az életünket. Minél nagyobb energiát fektetünk belé, annál jobban ki fog minket fektetni.
Az egyik legkellemetlenebb igerész egyben Jézus egyik legnagyobb tanítása is a szeretetről: „Én pedig azt mondom nektek: Már azt is állítsák a törvényszék elé, aki haragot tart embertársával. Aki embertársát ostobának nevezi, állítsák a nagytanács elé. Aki azt mondja neki, hogy te bolond, méltó a pokol tüzére.” (Máté 5;22) Ez életem egyik legnagyobb kijelentése – a segítő szakmákban különösen, de az élet minden területén elengedhetetlen. Haragot tartani azt jelenti, hogy magunkban etetjük „őt”. Gondolatokkal hizlaljuk mindaddig, míg tettekre nem sarkall: uszító kommentekre, sértődésre, bántó szavak kimondására, vagy tettleg bántalmazásra. A másik bolondnak nézése azonban egyenlő a megsemmisítésével a szívünkben, hiszen lemondtunk róla.
Ha embertársunkat bolondnak – vagy bármilyen lealacsonyító címkével – minősítjük, megfosztjuk emberi méltóságától.
És kik vagyunk mi ehhez? Isten sem mond le rólunk, és Jézus még a kereszten is a megfeszítőiért imádkozott.
Nincs más út: meg kell tanulnunk szeretni egymást – ezt a világ is elismeri. Ha a másikat nem szeretetben nézem, akkor meg fogom találni a különbségeket, és mindez szorosan összefügg az identitással. Ha az ember politikai nézetté, egészségügyi meggyőződéssé, nemi identitássá silányítja önmagát, akkor önmagát fosztja meg emberi méltóságától, és ellene mond a Teremtő Istenének, aki a képmására teremtette őt, nem egy nézetnek, nemi irányultságnak, vagy címkegyűjteménynek.
Ha egy magát kereszténynek mondó ember még nem képes arra, hogy Orbán Viktort, Gyurcsány Ferencet, Márki-Zay Pétert, Mészáros Lőrincet – legalább lélekben − egy asztalnál lássa, békességben és szeretetben, akkor kit követ? Világi szemmel nézve is, nem az a cél, hogy az országot együtt építsünk? Ha még gondolati szinten sem tudunk hinni ebben, akkor kit követünk? Ha mindkét tábor a szívében gyűlölt embereket a Dunába lövi, akkor ki marad? Talán nem Isten az egyetlen, aki az emberek szívét Jézus Krisztuson keresztül meg tudja változtatni?
Amerre és ahogyan nézünk, úgy és arra fogunk menni is.
Az emberségünk a tét
Az ember jóval több, mint amire néz, és jóval több, mint amit lát. De sem nézés, sem látás nincsen Jézus Krisztus nélkül, aki a világ világossága. Nem fogjuk tudni egymást igazán meglátni, ha nem Krisztuson (A Szereteten) keresztül tekintünk egymásra.
Ha csak politikai nézetté válunk, akkor lássuk a jövőt: akármelyik oldal is nyer, akármekkora arányban, folytatódik a véget nem érőnek látszó sértés és sértődés, gúny és bántás, és az ezekből fakadó értelmi és érzelmi erőszak. Ezt akarjuk?
Mert ez a valódi tét.
Krisztust követő emberként figyelnünk kell, mi hagyja el a szánkat, és meg kell fontolnunk ezt a több ezer éves igét: „Élet és halál van a nyelv hatalmában: ki melyiket szereti, annak a gyümölcsét szereti.” (Példabeszédek 18;21) Rajtunk is múlik az országunk jövője, és ha mással nem is, a szánkkal építhetjük. Életet szólunk-e egymásra vagy halált? Megértéssel, irgalommal, szerető szándékkal szólítjuk meg a másikat, vagy cinizmussal, gőggel, manipulálni akarással?
Sokan szeretnek azon az igén lovagolni, melyben Jézus ostort font, hogy kiűzze a kufárokat a templomból. Ragadjuk meg akkor a szabad akaratunkat, fonjunk ostort a szeretet igéiből, és űzzük ki önmagunkból a szívünket mérgező kufár szellemeket, akik folyamatosan egymás gyűlöletére ingerelnek bennünket! Ha hitünk szerint testünk a Szentlélek temploma, nem tartozunk-e magunknak is annyival, hogy nem engedjük be őket?
Hol van ebben Isten?
Az Isten akarata az, hogy minden ember üdvözüljön. „Mindenekelőtt arra kérlek, végezzetek imát, könyörgést, esedezést és hálaadást minden emberért; a királyokért és az összes elöljárókért, hogy békés, nyugodt életet élhessünk, szentségben és tisztességben. Ez jó és kedves üdvözítő Istenünk szemében, aki azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön és eljusson az igazság ismeretére.” (1Timóteus 2;1-4)
Ha minden ember, akkor azok az emberek is, akik szerintünk érdemtelenek az emberi életre, mert nézeteik nem egyeznek a miéinkkel. Nagyon fontos, hogy
vallásunktól és meggyőződéseinktől függetlenül egységben kell látnunk az országunkat!
Látnunk kell egymást szeretetben és közösségben! Ha nincs egy képünk arról, hogy a hazánk egy egység, mindenekelőtt Istennel, akkor nincs hova tartanunk. Mindig össze, sosem szét, ezt mondja egy igaz nép.
Mind Isten teremtményei vagyunk, mindannyian arra lettünk elhívva, hogy szeressük egymást. Ez mindig így volt, és mindig így is lesz. A kérdés, hogy akarjuk-e Isten országát építeni teljes szívünkkel és minden erőnkkel, vagy sem. Mert az bizony nélkülünk is felépül, akkor is, ha helyette inkább a nézetünket vagy irányultságunkat választjuk, ösztönszintre alacsonyítva igaz emberi valónkat.
„A tolvaj csak azért jön, hogy lopjon, öljön és pusztítson; én azért jöttem, hogy életük legyen, sőt bőségben éljenek.” – mondja Jézus. Ha Őt követjük, az Életet követjük, mert ezt is mondta: „A lélek az, ami éltet, a test nem használ semmit. Hozzátok intézett szavaim lélek és élet, (János 6;63)
Ezért is nagyon fontos, hogy kampányok, hirdetések, megmondók és írásaik helyett válasszuk a legnagyobb megmondókat! Akik a legjobbat mondták, mert a legjobbat akarják nekünk az Ő akarata szerint:
„Mert Isten szeretetétől semmi, de semmi nem tud minket elválasztani — ebben egészen biztos vagyok! Sem halál, sem élet, sem angyalok, sem az uralkodó szellemek, sem ami most van, vagy ami ezután következik, sem azok, akiknek hatalmuk van, sem semmi, ami a magasságban, vagy a mélységben van, sem semmiféle más teremtmény nem választhat el bennünket Isten irántunk való szeretetétől, amely Urunkban, Jézus Krisztusban mutatkozott meg.” (Róma 8;38-39 EFO)
