Túl a nyolcvanon is aktív életet él a nyugalmazott váci püspök – bárhol és bármiről szólal meg, szavaiból és személyéből mélységes hála és szeretet sugárzik. Két karácsonyi beszélgetésből szemlézünk.
Másfél évesen félárva lett, menekülniük kellett. Nyolcévesen megtapasztalta a kiszolgáltatottságot, az otthontalanságot. Beer Miklós a Klubrádióban mesélt életútjáról, a hitét, személyiségét, világlátását alakító hatásokról.
„Egyszerűen úgy alakult az életem, hogy belőlem csak pap lehetett. Visszagondolva, ez magától értetődő, egyszerű tény a számomra. Persze, nyilván ennek vannak racionális magyarázatai is, kezdve onnan, hogy édesanyámék mélyen hívő emberek voltak, tehát vallásos családba születhettem. Aztán szerencsés voltam, hogy olyan hiteles emberek kerültek az életutamba, akik ezt az elhivatottságot, ezt az odaadott életszolgálatot magától értetődően mutatták meg előttem.”
„A kiszolgáltatottság, az otthontalanság élménye – ezt én személyesen átéltem nyolcéves gyerekként. De a befogadás, a család, akiket kuláknak minősítettek ott, Szabolcsban, akiknek a nyakára tettek bennünket, a szeretet, ahogy minket befogadtak, ahogy sorstársnak érezték magukat velünk – ez is egy fontos élmény volt az életemben. (…) Én átéltem, hogy nincs otthonunk, hogy menekülni kell (…) ma, öreg fejjel úgy látom, hogy
semmi sem volt véletlen az életemben.
Meg tudom érteni az árva gyereket, meg tudom érteni a nagyon hátrányos helyzetű cigány családot, (…) együtt tudok érezni azokkal, akik kénytelenek elhagyni az otthonukat.”
„Milyen szerencsés voltam, hogy a hiteles papokkal találkoztam! Vagy szerencsés voltam – idézőjelben –, hogy olyan élethelyzeteket élhettem át, melyek segítenek abban, hogy jobban megértsem az árvaságot, a kiszolgáltatottságot, a nélkülözést. De ugyanígy gondolok vissza arra, hogy mindig volt a baráti körömben olyan ember, olyan lelkész vagy tanár, aki vagy protestáns volt, vagy zsidó ember.”
„Hálát adok az Úristennek, hogy a párbeszéd kultúráját megtanultam, akár a protestánsokkal, akár a zsidó barátaimmal, és olyan jókat tudunk beszélni, odafigyelünk egymásra, tiszteljük egymás gondolkodását, látásmódját, és próbálunk tanulni egymástól.”
„Én mindig jól éreztem magamat az emberek között. Ha most csak például a pilismaróti évekre gondolok: minden vasárnap délután kimentem a futballmeccsre, és drukkoltam a csapatunknak, a falu csapatának. Ott beszélgethettem az emberekkel, kicsit óvatosabban szidták a bírót mellettem, vagy természetes volt, hogy minden nap mentem bevásárolni, ott mindig volt valaki, akivel szóba álltam, és ezt mind a mai napig így csinálom. Most már nyugdíjasként megint ugyanitt tartok, hogy megyek reggel a Manyika boltjába, és akkor ott lekezelek azokkal a segédmunkásokkal, akik várják, hogy viszik őket a munkahelyükre, és ezt olyan természetesnek érzem. És ez az, amit Ferenc pápa is olyan fontosnak tart, hogy ne azt várjuk, hogy majd mi ott ülünk a bársonyszékben és majd méltóztatnak hozzánk jönni, hanem
vigyük az emberek közé az Úristen szeretetének az üzenetét, az együttérzésnek és a segítés módjának az üzenetét!”
„Azt érzem, hogy ez az én dolgom, ezért vagyok itt, hogy az Úristen gondoskodó szeretetét képviseljem az én adottságaim szerint.”
„Jézus Krisztus születésénél nem szabadna, hogy háttérbe vagy feledésben menjen, hogy a béke fejedelmeként jön közénk. (…) óriási ellentmondás, hogy a teremtő Isten így jön közénk, vállalja a hajléktalan létet, utána a menekült létet, az egyiptomi menekülést, a hétköznapi munkás életnek az elrejtettségét, és ebben benne van az, hogy az Úristen leereszkedik hozzánk, és vállalja a mi sorsunkat. Szoktam mondani, hogy emberek, gondolkozzatok el egy kicsit: béke lehetne,
olyan szépen élhetnénk, ha együttéreznénk minden bajban jutott emberrel, egyáltalán a másik emberrel, és keresnénk azt, hogy mit tehetünk egymásért.”
„Jézus ezt sokszor mondja, hogy virrasszatok, nem tudjátok sem a napot, sem az órát, hogy ne altassuk az életet – de szeretetben! Vagyis azt jelenti a virrasztása, az ébrenlét, hogy jót tudunk tenni egymással, hogy észrevesszük azokat az aprót kis lehetőségeket, csak azzal, hogy megállok valakivel, megkérdezem, hogy van, miért szomorú, vagy elmegyek egy öregotthonba – amit megint nagyon fontosnak érzek, hogy minél többször látogassuk ezeket a magukra maradt idős embereket –, leülni egy kicsit hozzájuk, beszélgetni, feloldani a magányukat, vagy egy kisgyereket megdicsérni – tehát valamit tenni másokért. Én így fogalmazom meg, hogy a virrasztani szeretetben. A másik pedig, hogy legyen hiteles az életetek, hogy ébreszteni tudjátok ezt a világot, az alvó világot. Az önzésnek, és amiből fakad, a gyűlölet, a háború, az önzésnek az álmából ébresszétek föl!
Emberek, annyira szép az élet! Annyi jót tehetnénk egymással,
békét teremthetnének. De legyen hiteles az életetek, hogy valaki erre felfigyeljen!
Beer Miklós karácsonykor, a KlikkTV Mélyvíz című műsorában beszélt arról, hogy Ferenc pápa milyen irányba visz az egyházat, és miért érik támadások: „túl gyorsnak tartják a 87 éves Ferenc pápa tempóját, túl radikálisnak a gondolkodását. Pedig 10 éve vezeti a katolikus egyházat, következetesen, az első megnyilatkozásaitól kezdve az egyszerűségre törekszik, a szegények egyházát és a szegény egyházat szeretné megvalósítani”. A Váci Egyházmegye nyugalmazott püspöke úgy látja, hogy sokan nem értik az egyházfőt, és ezért „elég erős az ellenzéke egyházon belül”: „talán a legmarkánsabb az, ahogy Ferenc pápa a papságról beszél. Sokszor kifejezte már, hogy a klerikalizmus béklyóiból szeretné felszabadítani a katolikus egyházunkat, és érthetően a klérus, a papság ebből presztízskérdést csinál sok esetben. Nem értik, hogy a pápa egy közösségi egyházban gondolkodik, hogy merjünk álmodni a jövő egyházáról, hogy mindenki, aki hívő embernek tartja magát, mindenki felelős az egyház hitelességéért.”
„A papi bűnökkel kapcsolatban Ferenc pápa szenvedélyesen beszél arról, hogy itt nincs pardon, nem lehet szőnyeg alá söpörni azt, ami hiteltelenné tette a papságunkat és az egyházunkat – mondta Beer Miklós. A Szentatya melegekhez való hozzáállását nem tudja „másképp értelmezni, mint az elesettekkel, a hátrányos helyzetűekkel, a valamiféle fogyatékkal élőkkel szemben tanúsított megértést, irgalmas lelkületet, amit megint sokan nem értenek.”
A püspök szerint ugyanakkor a homoszexuálisok párkapcsolata és esetleges gyermekvállalása ugyanolyan súlyos kérdés, mint az eutanázia, mert nincs rájuk egyértelmű válasz.
Ez utóbbi téma kapcsán utalt arra, amivel ő maga is egyetért Fabinyi Tamás evangélikus püspökkel, aki támogatásáról biztosította a gyógyíthatatlan betegségben szenvedő Karsai Dániel alkotmányjogászt. „Fabinyi azt írta, hogy kialakult a mai magyar társadalomban egy kulturált beszélgetés, ahol nem egymásnak esnek, hanem együtt keresik a megoldást, a melegek esetében is. Ide el kell jutni, hogy ne kategorikus, főleg ne kirekesztő és elítélő megnyilatkozásokat tegyenek.”
