20.5 C
Budapest
2021. június 18., péntek

Ma Arnold, Levente napja van.

Visszatérési élmény – iskolába, irodába, Csíksomlyóba

index.hu

Esti tükör, 2021. május 10.

Közel nyolc hónapja nem volt ennyire kedvező a járványhelyzet Magyarországon: vasárnap 677 koronavírus-fertőzöttet azonosítottak, ami több mint három hónapja a legalacsonyabb szám, ráadásul a pozitív tesztek aránya most már fixen 10 százalék alatt van.

Több ezer embernek segítettek regisztrálni aktivisták a vakcinákra az ország hátrányos helyzetű településein. Az „Oltass, hogy élhess!” országos civil kampány keretében 168 település 13 428 lakóját segítették a koronavírus elleni védőoltásra jelentkezésben, akik közül már közel 5000 ember meg is kapta a vakcina első adagját.

hvg.hu

A Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke szerint ha megjelenik az indiai mutáns, újra kell gondolni a járványügyi intézkedéseket, újra kell majd tervezni, mit szabad és mit nem. Havasi Katalin a fiatalokról elmondta, hogy nagy igényük van arra, hogy együtt legyenek, a terasznyitás hévégéjén sok fiatalt láthattunk az éttermek teraszain, ennél biztonságosabb az iskola. Az pedig, hogy az iskolanyitás valóban biztonságos lesz-e, jelentős részben a felnőtteken múlik – fontos ugyanis, hogy betartsák a szabályokat, és a gyerekeket is erre biztassák.

24.hu

Ma – három héttel az alsó tagozatos nyitás után – a felsősöknél és a középiskolásoknál is visszaállt a jelenléti oktatás. Bár ezt sokan ellenezték, a többség örömmel tért vissza az iskolába.

Valószínűleg a diákok, de a home office-ból lassan visszatérő dolgozók is új kifejezéssel ismerkedhetnek: a visszatérési élménnyel. Magára valamit is adó fönök – és pedagógus – ugyanis úgy rendezi a dolgokat, hogy jó érzés legyen megint bemenni az iskolába vagy az irodába.

mfor.hu

Közben egy friss felmérésből kiderült, hogy a megkérdezett hazai dolgozók 80 százaléka azonnal visszamenne a munkahelyére, amint ez lehetséges. A munkavállalók egyharmada ugyan csökkenő stresszről számolt be, mióta otthonról végzi a munkáját, ugyanakkor a nyilatkozók közel fele panaszkodott arra, hogy a munka és a magánélet egyensúlyának fenntartása problémát okoz. Rákérdeztek arra is, hogy a munkaadók elvárják-e az oltottságot – ezt mindössze a megkérdezettek 6 százalék nyilatkozta, viszont a hazai munkavállalók kicsit több mint egyharmada érzi úgy, hogy munkaadója ösztönzi az oltások elfogadását.

hvg.hu

Egyre gyakrabban felmerülő kérdés, hogy a munkáltatók kérhetik-e a védettség igazolását. Lehet-e a védettség foglalkoztatási feltétel? Jogászok szerint a munkáltatók továbbra sem kötelezhetik oltás felvételére dolgozóikat, a védettség meglétéről is csak meghatározott célok érdekében és nem általánosságban érdeklődhetnek: akkor kérdezhetnek rá, ha a munkaköri feladatokhoz, munkakörnyezethez kapcsolódó kockázatok ezt indokolják.

24.hu

A kockázatok mérlegelése után úgy döntött a román kormány, hogy idén mehetnek zarándokok a csíksomlyói búcsúra, de a maszkviselés és a távolságtartás kötelező lesz. „A csíkszeredai közösség húsvétkor példásan bizonyította, hogy a közegészségügyi szabályok betartásával, fegyelmezetten tud részt venni az ételszentelésen. Én biztos vagyok abban, hogy ugyanez a fegyelmezettség fogja jellemezni mindazokat a zarándokokat, akik ellátogatnak idén a búcsúba” – mondta Kelemen Hunor miniszterelnök-helyettest.

24.hu

Eközben Németországban a Vatikán állásfoglalása ellenére  a katolikus egyház progresszív szárnyát képviselő papok megáldják az azonos nemű élettársi kapcsolatban élőket – körülbelül száz németországi templomban osztanak majd áldást ezen a héten. A német püspöki konferencia vezetősége ugyanakkor már a múlt hónapban is bírálta ezt az alulról jövő kezdeményezést, amely a „Szerelem győz” nevet kapta.

telex.hu

Mintegy 700 programot kínál országszerte május 16-ig a Közösségek Hete programsorozata: 300 településéről 400 programszervező – köztük kulturális intézmények, önkormányzatok, civil szervezetek, kulturális és egyéb közösségek – csatlakoztak a rendezvényhez, amelyet idén az „Egy szívvel, egy lélekkel” mottóval rendeznek meg. A programok az önkéntesekre és az önkéntes szerepvállalás fontosságára hívják fel a figyelmet.

kultura.hu

Közben – kevesebb mint három hónappal a nyári olimpia kezdete előtt – a japánok többsége elhalasztaná az olimpiát. Tokió nemrég hosszabbította meg május végéig a rendkívüli korlátozásokat a koronavírus-járvány további terjedése miatt.

index.hu

Május 13-17. között újra élőben várja vendégeit a győri Öt Templom Fesztivál. Most, hogy a járványhelyzet lehetővé teszi, elsőként nyitják meg a koncertermek, esetükben a győr-újvárosi templomok ajtajait és várnak mindenkit szeretettel egy igazi, élő közönséget és fellépőket összehozó fesztiválra.

papageno.hu
Szűrő vagyok. Átfolyik rajtam a világ. Ami fennakad, érzéssé és gondolattá válik bennem. Gyerek vagyok, anya és nagyi. Nő, társ, barát. Örök tanuló, régóta tanító. Tudom a különbséget a gondolkodva szeretés és a szeretve gondolkodás között. Utóbbit gyakorolom. Remélem, ez szóvá vált érzéseimen és gondolataimon is átszűrődik.

Szeretnéd cikkeinket kényelmes hírlevél formában olvasni?

Iratkozz fel neked szóló e-mailes e-magazinunkra, amelyet hetente küldünk számodra.